Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-05-30 / 22. szám

c 733 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 734 szerzik a háromszori kihirdetést és Zánkára lett elbocsátásukróli bizonyítványokat, melyek teljesen rendben levén : apám, mint a zánkai ref. egyház lelkésze nevezett házasulandókat összeesketi, azokat anyakönyvezi, de eljárásának eredményét mégis megküldi a csicsói róm. kathol. esperes-plébánusnak, a melyre az, a következőket írja : »Nagyontísztelendő szomszéd kollega ur 1 Azon esküvőket, kiket elbocsátok, kiket nem én esketek meg, anyakönyvembe beírni soha nem szoktam. Ezeket mindig ott jegyzik be a hol megesküsznek, ez a mi utasításunk. Ez esetben is a felek kértek meg, hogy Zánkára bocsátanám őket, én mondám örömmel teszem, csak az arácsi lelkész úrtól is hozzanak felhatalmazást. És igy ezen esetben nagyontisztelendő szomszéd ur, nem mint helyettes eshetett, hanem, mint mind a két fél lelkésze által meghatalmazott lelkész, kik az elbocsátó levéllel a háromszor kihirdetett s megvizsgált jegyeseket, az esketési szertartás teljesítése végett lelkészi kivatalához elbocsátották. En tehát csak azokat jegyzem az anyakönyvbe, a kiket saját templomomban esketek meg.« Tehát a róm. kath. atyafiak csakis a helyben kötött esketéseket anyakönyvezik, és a nem illetékes helyen kötöttet szükségtelennek tartják szám nélkül beírni, ugy magyarázván II. József házassági törvényei 35. §, hogy: minden pap köteles az egyházában kötött minden házasságot az e végre tartott házassági anyakönyvbe sajátkeziileg beírni. És most már ismételve kérdem, mi szükség ezeket a Zánkára mind két fél lelkésze által elbocsátott és ott megesküdött vegyes házasokat az arácsi reform, egyház anyakönyvébe is beírni ? Semmi. Vagy tegyük fel, hogy a menyasszony ág. hitv. ev. vallású lett volna, s most már beirja az esketésre meghatalmazott zánkai lelkész — és a diószegi lelkész ur eljárása szerint — az arácsi ref. s még ezenkívül a menyasszony antalfai ág. hitv. ev. lelkésze. Már kérem miféle parádé ez ? Különben nevetséges is. Az anyakönyv címe, melybe be kell írnom az eredményt ez : »a zánkai ev. ref. egyházban házassági esküvel lekötelezettek anyakönyve,« már most az összeesketés helyének a rovatok között külön fejezete nem levén, mit keres teszem fel az arácsi ref. egyházban vezetett anyakönyvben a Zánkán esküdött házaspár? s mily furcsa lenne az, ha ennek hiányában oda imám a jegyzet rovatba : »ezek Zánkán esküdtek ám meg,« mivel, ha ezt nem teszem az anyakönyvi adat nem felel ám meg a valóságnak. Ha az illető lelkész tudomást akar szerezni az elbocsátottak egybekeléséről, kérdést tehet az esketésre felhatalmazott lelkészi hivatalnál, mert ne képzeljen S. D. olyan papot, aki felhatalmazás és elbocsátó levél nélkül valakit megeskessen. Mi ugy látszik a hányan vagyunk annyifélekép csináljuk, mivel világos törvény vagy miniszteri rendelet nincs rá. De ím a katholikusoknak egyöntetű eljárásuk van, mivel náluk minden felmerülhető esetre kiadják püspökeik közös megállapodás szerinti utasításaikat. Azért bár tavaly én is felemeltem gyenge szavamat a lelkészi értekezlet érdekében, még is mivel ez csak kezdeményezhet, csak véleményt, javaslatot tehet, sokkal célirányosabbnak tartanám, ha a magas konvent az anyakönyvek pontos, egyöntetű vezetése targyában egy szabályrendeletet készítene. Még csak annyit, hogy S. D. ur meggyőződhetik arról, hogy a kivonatot egyszer elküldtük a róm. kath. lelkésznek, de im az szükségtelennek nyilvánítván azt, természetesen többé soha sem kapott, de nem ís kért. Ne legyen hát hitetlen Tamás, és ne kételkedjék más kimondott szavain, hanem nézzen ide és győződjék meg azok igazságáról. Thúri Etele. Még egyszer az anyakönyvi mizériákról. — Válasz Eőri urnák. — Nt. szerkesztő ur engedelmével, Eőri urnák e lapok 20-dik számában közölt észrevételeire röviden következőkben adom meg a választ. Sehol nem állítottam, hogy a megesett nőszemélynek gyermeke az utólagos házasság által törvényesül, vagyis, hogy azon férfi, ki egy megesett nőszemélyt nőül vesz, köteles volna ennek más férfiúval nemzett gyermekét a magáénak elismerni, mert ilyen állítás bizony nagy hóbortnak illenék be. A gyermeknek atyja részéről való elismerése a törvényesitésnél oly conditio, sine qua non, hogy erről papokhoz intézett soraimban szólani egészen felesleges dolognak tartottam. Most utólagosan belátom, hogy nem kellett volna annyira kiméinem a papirost és a nyomdafestéket. Luth. Sztrehárszky Erzsébet gyermekei oly helyen születvén, hol prot. egyház nincsen, nem csoda, ha szegénysége folytán az ottani kath. papnál lettek megkeresztelve. Kiszácson ismét nincs kath. egyház, se arra sincsen eset, hogy innen valamelyik kathol. gyermeket máshová vittek vo'na keresztelni, mert a helybeli tisztán kath. vallású szülők is, szegények lévén, nálam kereszteltetik és temettetik gyermekeiket. Ezen szokáson változtatni sem kedvem, sem hatalmam nincsen. Anyakönyveimről igenis hiszem, hogy azok a legpontosabban vezetvék, mert a mint értesültem, hogy a luth. Sztrehárszky Erzsébetnek Kiszácson kívül született gyermekei kath. egyházban kereszteltettek, a Bányakerületi utasítások VII. rész, 3. szakasz, 5. pont, c) kikezdés értelmében,*) de saját pénzemen hozattam meg a szükségelt keresztelési bizonyítványokat és az ev. vallásban nevelendő leányokat egyszerűen átírtam saját anyakönyvembe ; a házasság megkötése után pedig, rövid uton törvényesítettem is azokat. Nekem tehát ezen leánykák atyját, Tóth Istvánt, nem kellett sem az anyakönyvvezető plébánoshoz, sem ennek révén a ka'ocsai érsekhez fárasztani, és ekképen fogom, ha az alispánhoz intézett kérelem sikertelen maradna, Gazsi Pálnak és Csombor Máriának fiát is törvényesíteni, mert az merő képtelenség, a mit Eőri ur szószerint mond: »nálunk protestánsoknál a törvényesitést illetőleg nem az egyházi hatóságok, hanem a lcir. törvényszékek az illetékes hatóság.« Ám nevezze meg Eőri ur azt a hóbortos törvényszéket, a mely egyetlenegy, akár házasság előtt, akár házasságon kívül született gyermeket törvényesített volna, hadd ismerje egész Magyarország a csodabogarat a kir. törvényszékek közt, és gondoskodjék Kamcsatkába való áthelyezéséről. Talán mondanom sem kell, hogy Schultz Margit vallásának kérdésével csak azért kellett foglalkoznom, mert jegyese s mostani férje helybeli luth. vallású lakos. Hogy pedig kétes esetekben az esketési, (esetleg keresztelési) tanukra kell a felelősséget hárítani, ezt az óvatossági szabályt Eőri ur Simor herceg-prímás pásztori körleveleiből megtanulhatta volna, és a törvényszéki tár*) A Bányakerületi utasítások idézett helye ekképen szól: »Viszont, ha nem evang. pap evang. atyának fiát vagy evang. anyának leányát keresztelné meg, tőle, ha önként nem jelentené, a keresztelés megtörténtéről bizonyítványt követeljen s a gyermeket saját anyakönyvébe vezessen be.*