Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-05-30 / 22. szám
c 733 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 734 magára, de annak lényege s belső mivolta nem határoltatik általuk. Isten országa nem ugy jö el, hogy azt mondhatnók: itt van, vagy ott van — hanem bennünk van. (Luk. XVII. 20, 21.). Ez az eszme vezetett engem a zs. törvényeink által parancsolt püspöki látogatásaimban is. Az egyházak és egyházmegyék napi ügyeit, külsőket és belsőket vezetik és intézik a presbyteriumok, az egyházmegyei gyűlések és bizottságok s az évenkinti esperesi látogatások s minden meg van téve arra, hogy azok lehetőleg jól intéztessenek és vezettessenek. A püspöki látogatások célja nem az esperesi látogatásoknál felsőbb, mintegy felülvizsgáló szemlét tartani, hanem a gyülekezetek erkölcsi és vallásos életére mélyebben és emelőleg hatni, amire a püspöknek nem személyiségénél, hanem hivatalánál, valamint az ő látogatásának ritkább s ünnepélyesebb voltánál is alkalmasok. Ezt tapasztaltam már a mult évben is, két izromban az alsó-baranya-bácsi egyházmegyében (s abban a slavoniai részeken s a misszióban is) végzett püspöki látogatásomban is s talán még fokozottabb mértékben, a legközelebbről a f.-baranyai egyházmegyében megkezdett látogatásomban. Az egyházmegye 64 anya- és 10 leányháza közül, 19 napra terjedő utamban, melyben egyházkerületünk egyházi főjegyzője s az egyházmegye esperese voltak állandó — s azonkívül számos lelkésztársunk váltakozó kísérőim — 29 anya- és 1 leányegyházat látogattam meg. rendszeresen; ellenben az egyházmegye 35 anya- s 9 leányegyházának tüzetes meglátogatását, ha Isten ugy akarja s engedi, még e folyó év őszén szándékozom végezni. E látogatásról tüzetes jelentésemet, napló alakban csak az egész egyházmegye bejárása után fogom előterjeszteni. Most csak annyit emlitek róla, hogy — bár az egyházak anyagi dolgait sem mellőztem -— s jelesen a presbyteriumok szervezését, az anya- és jegyzőkönyvek rendbenlétét, az egyházi tartozások — azok közt a lelkészi és tanitói illetőségek s első sorban a közalap járulékainak kivetése, beszedése s befolyása mibenlétét mindenütt szárnbavettem s a hol szükséges volt vagy intézkedtem vagy tanácscsal, intéssel, buzdítással szolgáltam: főszempontul mégis a gyülekezetek erkölcsi s vallásos életének vizsgálatát s az arra való hatást tartottam magam előtt. Mert Felső-Baranyában is ugyanazokkal a bűnökkel kelle szembenéznem, melyekkel tavaly Alsó-Baranyában találkoztam; a példás munkásság mellett a pazarlással, fényűzéssel, ruhában és lakmározásban, az iszákosság és bujaság vétkeivel, a családélet két mételyével, a vadházasságokkal és a rendszeresen űzött- magzatvesztéssel. Ezek ellen kelle csaknem mindenütt fegyverkeznem az Isten igéjével, melyet — erkölcsi érvekkel vegyesen — bőven is használtam s talán nem egészen hatástalanul. De találkoztam Baranyában szép erények örvendetes jelenségeivel is. Mert nem felemelő-e látni, hogy a maroknyi 2 — 3—400 lélekből s csupa volt jobbágy, fertály- és féltelkes gazdákból, sőt részben földetlen zsellérekből s napszámosokból álló gyülekezetek minden, úgynevezett értelmiség és középosztály nélkül, fenn tudják tartani őseik örökét, az egyházat a megélhetésig tisztességesen díjazzák papjukat, tanitójukat — s egyházi szükségeiket önként vállalt közmunkával fedezik. Nagy egyházaink tagjainak fogalmuk sincs arról, mi egyházi terhet visel a baranyai >polgár€ — nyög alatta, de nem zúgolódik ; Isten dicsőségére fenntartja egyházát s világért sem mondana le annak önálló anya-voltáról. Hátralékok vannak — a nép itt-ott mutatkozó szegényedése, s részint a lelkész vagy a presbyterium gyöngesége, néhol rosszul alkalmazott jószívűsége miatt is, — de a hol rend és üdvös szigor gyakoroltatik, ott még hátralék sincs, vagy csak enyésző kis mértékben. S nem egy helytt, ilyes kérdésemre, van-e, hátralék a közalapból? van-e a ki a vállalt közmunkából kivonná magát? — ez önérzetes és vigasztaló válaszszal találkoztam: ^Közöttünk, püspök atyám — nincs olyan !* Nyilt ellenszegüléssel a közalap ellen csak két helyen találkoztam; felvilágosító, kérő, majd parancsoló szavamra mindkét helyen megadták magukat az ellenszegülők, sőt az izgatók is — se két jelenet volt az igének legszebb diadala, a mi részemre jutott. Volt más is elég s mert egyházi beszédeim a gyülekezetekben, intéseim a presbyteriumokhoz, utmutató oktatásaim az iskolákban (a melyekre néhány iskolát kivéve, bizony igen nagy szükség volt), sehol sem maradtak hatástalanok, néhol épen váratlan hatásúak s többé-kevésbbé (remélem) gyümölcsözők is, a miért bizony nem magamban dicsekszem, hanem — az engem Pál apostolnál bizonyára sokkal inkább megillető alázatossággal — az Úrban dicsekszem. (2. Kor. O benne dicsekszem azért a szeretetért és bizodalomért is, a melylyel ottani lelkésztársaimnál találkoztam, a kik között nem egyet, nem is kettőt vagy hármat találtam olyant, a ki bár kis gyülekezetben szerény körben munkálkodik, legnagyobb, legfényesebb gyülekezeteink bármelyikének is méltó pásztora, s egyházunknak mindenütt méltó dicsekedése lehetne. Azok a tévelygések, vagy erkölcsi bűnök pedig melyeket emiitettem — fájdalom 1 — szintén nemcsak baranyai specialitások. Különösen a családélet általam nevezett (s annyiszor megsiratott) két főbűne, magyar népünknél igen sokhelytt, egyik :
