Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-04-25 / 17. szám

557 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 558 is vannak, sikerült iskolai könyvnek ne mondja, melynek elterjedését azonban je'enleg is szivünkből óhajtjuk. — Kerékgyártó. A szegedi ev. ref. egyház új templomának fel­szentelése alkalmával 1884. május hó 25-én tartott kö­nyörgések és egyházi beszédek, most jelentek meg a szegedi ev. ref. egyház kiadásában egy igen díszesen kiál itott füzetben, melynek tartalma Révész Bálint püs­pöknek templomot felszentelő remek-szép könyörgése; Szabó János békés-bánáti esperesnek a templomban Agg: 2 : 9 alapján tartott nagyszabású beszéde, majd a tem­plomon kivül gyülekezettekhez intézve Garzó Gyula gyomai lelkésznek a Zsolt: 118: 24—26 felett mondott szónoklata ; továbbá Miklovicz Bálint hódmezővásárhelyi lelkésznek úrvacsora osztás előtti beszéde és imádsága, mely tekintettel van különösebben az Úrasztalához elő­ször járuló confirmálandókra, végül zárima Varga Pál szegedi lelkésztől. A becses tartalmú, 43 lapra terjedő füzetnek ára 40 kr., s az ebből befolyó jövedelem egy építendő orgona-alapjára fog fordittatni. Tekintve a fü­zet belértékét és tekintve a jótékony célt olvasóink be­cses figyelmébe ajánljuk azt. Szász Károlytól Trefort Á. élet- és jellemrajza jelent meg Stampfel K. Pozsonyi kiadónál. Ép oly élve­zetes, mint tartalmas munka. Csínos képek is vannak benne. Igy Trefort szülőháza, neje, fia Ervin arcképe és a minisztersége alatt létrejött közintézetek rajza stb. Ez a > Kortársaink® dr. Fésűs György által szerkesztett iro­dalmi vállalatnak 8. füzete. Ára 20 kr. KÜLÖNFÉLÉK. * A beregi ev. reform, egyházmegyében folyó 1886. április 11-ik napjára kitűzött két lelkészválasztás következő eredménynyel folyt le. Gelénesben Hézser Gyula m.-jánosii rendes lelkész — az ottan elhalt boldog em­lékezetű Fazekas István lelkipásztor veje — választatott meg. Ezen egyház Ill-ik osztályúnak van feltüntetve. A csonkapapii Il-ik osztályú egyház lelkészi állomására pe­dig Juhász Kálmán beregszászi segédlelkész lett megvá­lasztva. * A budapesti középiskolai tankerület főigazga­tója dr. Homann Ottó a napokban a nagykőrösi ev. ref. főgymnásiumot látogatta meg. Levelezőnk megjegyzi, hogy bár ez intézet felszerelése, tantermei, padjai, szer­tára a mai kor igényeihez képest sok kivánni valót hagy fenn s inkább az ősök áldozati készségét, mint a jelen bőkezűségét mutatják; de a mi az iskola szellemi niveau­ját illeti az a főigazgatót, saját nyilatkozata szerint, igen kellemesen lepte meg. Jól esett találkoznia — úgy mond, a rend és szigorúság jeleivel, élvezettel hallgatta a nö­vendékek szabatos feleleteit s örömmel győződött meg, hogy az intézet tanári kara teljesen hivatása magaslatán áll. A szívélyes látogatás végén a főgymnásiumi és prae­parandiai tanárok társas ebéden vettek búcsút a kormány képviselőjétől. * Eperjesi iskolák. Sárosmegye törvényhatóságá­nak közigazgatási bizottsága f. hó 14-én tartott ülésében a kir. tanfelügyelő dicsérettel emelte ki az evang. isko­lákat, valamint az evang. kerületi tanítóképző intézetet, melyek képzett tanárok vezetése alatt jó eredménynyel munkálnak a tanitás 3 magyarság terjesztése érdekében. Az utóbbira vonatkozólag kívánatosnak tartja a jelentés egy azzal kapcsolatban lévő gyakorló-iskolának a felál­lítását, melynek szüksége igen érezhető, s mely a tan­ügyi állapotok tökéletesbitésére szükséges áldozatok meg­hozatalától vissza nem rettenő tiszai ágost ev. egyház­kerület buzgalma folytán előre láthatólag létesülni fog# * Az eperjesi »Széchényi-kör« irodalmi estéinek sorát f. hó 17-én nagy tiszt. Hörk József theol. dékán és coll. igazgató rekesztette be, felolvasást tartva: »Az asz­szonyok babonája és a férfiak előítéleteiről.« Felolvasásá­val mindvégig derült hangulatban tartotta az ez alkalom­ból nagy számmal megjelent hallgatóságot, s a humor leple alatt meggyőzőleg mutogatta, hogy bölcsőnktől az oltárig s onnan a sírig mennyi nevetséges, sokszor gyer­mekes s nem egyszer végzetes babonának és előítéletnek vagyunk a rabjai. A jelenvoltak bizonyára még sokáig kellemesen fognak visszaemlékezni e sok élvezetet és ta­nulságot nyújtó fe'olvasásra. * Érdekes határozatot hozott legközelebb az oszt. be ügy miniszter. Egy férjétől elvált nő u. i. engedélyt kért az osztrák államkötelékből kiléphetésre, minthogy e nélkül külfö'dön másodszor férjhez nem mehetett volna. Az alsó-ausztriai helytartóság az engedélyt nem adta meg, arra utalva, hogy első férje nem egyezett bele, hogy az asszony kivándorolhasson. A belügyminiszter fellebbezés utján ugy döntött, hogy az engedélyt kiadta, minthogy semmi törvény azt el nem rendeli, hogy egy elvált nőnek volt férje beleegyezésére volna szüksége, hogy kivándorolhasson. * Öngyilkos pap. Görzből írják : Mult csütörtökön Parenzóban egy don Giovanni Palla nevű pap agyonlőtte magát. A szerencsétlen ember egy cormonsi jómódú csalad sarja s akarata ellen kényszeritették az egyház szolgálatába. Minthogy azonban nagyon világias hajlamai voltak, elöljárói büntetéskép Cormonsból Grado szigetére űzték. Ott azonban nem sokáig maradt, hanem Velencébe, majd Milanóba szökött. Végül mégis visszatért Görzbe s a kapucinus-kolostorban két évig vezekelt tévedéseiért. Ekkor mint misszionárius Ceylonba ment s néhány évig ott maradt. Két esztendeje visszatért s Parenzo-Polo püspöke fölvette diöcéziséba. Mi oka volt az 50 éves fér­fiúnak szörnyű tettére most, mikor annyi hányódás után egy kis nyugalomhoz jutott, örökre rejtély marad. * Nyugtalan katholikusok. A napokban Trefort miniszternél Ácsáról (Fehérmegye) a katholikus egyház­község küldöttsége tisztelgett, arra kérve a minisztert, hogy papjukat, kivel már régóta erős meghasonlásban vannak, s ki miatt már hitök elhagyásával is fenyege­tődztek, — helyeztesse át más állomásra * Tanitói jubileum. Asztalos Sándor hódmező-vá­sárhelyi tanító 40 évi tanítóskodása jubileuma f. hó 17-én tartatott meg, a mikor délutáni 4 órakor a ref. főgymna­sium dísztermében összegyűltek volt tanítványai, tiszttársai stb. s Török János volt taulótársa, ez idő szerint pedig legidősebb tiszttársa üdvözölte. Este pedig az ünnepelt tiszteletére a gazdasági egyletben társas vacsora rendez­tetett. * Bod Péter munkájára Tisza Kálmán miniszter­elnök úr szerkesztőségünkbe a következő előfizetéseket volt kegyes beküldeni : Trefort közokt. miniszter 5 pél­dánynyal, Széli Kálmán, Perczel Miklós, Szapáry Gyula gr , Péchy Tamás, Fejérváry Géza br., Bedekovich Kálmán, br. Radvánky Béla, gr. Andrássy Manó, Herceg Odeschal­chy Gyula, Kállay Béni, Orczy Béla br., ifj. Szögyény László, Széchenyi Pál, Tóth Vilmos, Tisza Kálmánné, gr. Teleki Domokosné, gr. Károlyi Tiborné, b. Wodianer Albert, br. Podmaniczky Gézáné, Odeschalchy Gyula hgné, gr. Dégenfeld Lajos, gr. Károlyi Tibor és Tisza Kálmán

Next

/
Oldalképek
Tartalom