Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-04-18 / 16. szám
531 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 532 aller anderen Menschen herbeígeführt untrennbar von dem Tode« (Schmid Bibi. Theologie 497. old.) Mig Schnrd magyarázatában nincs kiemelve, hogy miként következik Ádám bűnelkövetéséből a mi bűn elkövetésünk s vele a halál, mig ez tehát csak sejtetni engedi: addig Pfleiderer határozottan állítja, hogy az emberi nem Ádám bűnesete folytán szenvedi a halált, más tetteért bűnhődik. Ha felhasználva az 5, 12 — 21-ben levő Ádám és Krisztus közöítipárhuzamot, tekintetbe veszszük Pál tanrendszerének azon jellemző sajátságát, hogy az üdvintézmény minden főbb mozzanatában az objectiv és subjectiv oldalt emeli ki és fejtegeti, ha azt viz gáljuk, hogy Ádám esete analóg eset Krisztus megváltó n űvéhez : ugy szabad Krisztus művének magyarázatát erre alkalmazva felhaszná'nunk. Krisztus megváltása elvileg minden emberre vonatkozik, ugy a görögre, mint a zsidóra; tényleg azonban csak azok. lesznek részeseivé, a kik ezen megváltásnak subjective eleget tesznek. Ennek alapján, mivel az apostol Krisztus megváltó műve és Ádám bűnesete között analógiát talál, magyarázhatjuk- a bűnesetet is. Ádám vétkezett s ez által az emberen kivül álló bűn hatalma benne lakást vett, a bűn elve benne ténynyé vált ; a mely eredetileg nem ismert jót s rosszat, a bűneset folytán elgyengült s átöröklésben ís nem tudott a bűn hatalmának ellen állani s igy elterjedt a bűnösség, az egész emberiségben. Ádám oka ezen bűnösségnek, hogy első tette Isten parancsának álhágása volt, de utódjai is okai ezen bűnösségnek, mivel saját bűneikkel magokévá tették azt. A mint elterjedt a bűnösség, igen természetes, hogy ép igy el kellett terjednie a vele járó halálnak is. Ezekből fo'yólag az l<p ot návrag ruv.oiop = tsrhovro), orr nctvTsg rjiaQzov = annálfogva, mivel mindnyájan vétkeztek® értelemmel bir. Vagyis azért lett Ádám halála egyetemessé, mivel mindnyájan vétkeztek, Ádám bűnesetét sajátjokká tették. (Weis: Biblische Theologie 301. old.). Hogy ezen magyarázat egészen vi lágos legyen előttünk, fel kell említenünk azt, hogy Pál anthropologiája szerint, a bűnösség nem immanens hatalom az emberben, nevezetesen a rjc^í-ban, (mint Baur és Pfleiderer állítja), hanem rajta kivül eső hatalom, mely a bűneset által az emberbe ment s átalakította testiségének a (j«£s-nak lényegét. Miután pedig az egész emberiség ilyen a bűn hatalma alatt álló egy ember-pártól szármázott s miután Pál a lelket is a nemzés által keletkezettnek tekinti; azért a bűneset folytán megromlo't átöröklődött egyikről a másikra, nemzedékrőlnemzedékre s az ember nem tudta érvényesíteni szabad akaratát az érzéki test bűnös vágyaival szemben. E magyarázattal szemben ellentétnek látszik lenni Róm. 5, 13. 14*) s Pfleiderer fel is használja fenntebb idézett nézetének támogatására. Szerinte e versek azt magyarázzák, miként lett a halai az egész emberiség büntetésévé személyes bűnök nélkül, csupán Ádám bűnesete folytán. Miután ugyanis Ádámtól fogva nem volt törvény egész Mózesig, nem volt beszámítás, s igy nem lehetett halálos büntetés sem. Azonban Pál e két versben nem azt állítja, hogy a sinai törvényadás előtt nem volt semmiféle törvény, mert hisz ez esetben ellentmondana önmagának, mert (Róm 2, 14. 15) szerint a pogányoknak is volt sziveikbe irt törvényök. Csak arra gondol Pál, hogy Mózesig nem volt tételes positiv törvény, a *) R- 5> r 3> *4- Me r t volt a törvényig bűn a világon. Bűnbeszámitás pedig nincs, ha nincs törvény. Ugy de uralkodott a halál Ádámtól fogva Mózesig azokon is, a kik nem oly törvényszegéssel vétkeztek, milyennel Ádám, ki eló'képe a jövendó'nek (Magy. lásd Krit. exg. Handb. ü. d. B. P. an die Römer. Aug. Wilh. Dr. Bernh. Weiss.) mel\ nélfogva az embernek minden egyes áthágása beszámítás alá esett volna. Jóllehet azonban törvénykövetelte beszámítás nem volt, az nem zárja ki a halálnak személyes bűneink miatti elterjedését. A rossz teltek, bűnök positiv törvény hiányában is bűnök voltak s igy méltók a büntetésre. Az összefüggés szerint e két versben nem a személyes bűnöknek, a törvény áthágása miatti beszámításáról, hanem azon hatásukról van szó, melynélfogva a személyen bűnölc miatt terjedt el a halál. Ezen halál úgymond Pál, elterjedt dacára annak, hogy positiv Mózes-féle törvény nem létezett s így nem volt kimondva, hogy mely törvényszegések halálthozók. Ezen magyarázat mellett szól különösen (Róm. 2, 12.) mely szerint ooov yáo ávóiuog ijuaQiov, áróutog y.ai áíroAovriat. Bűn és halál ennélfogva mint szorosan egymáshoz tartozó, egymással járó bajok hatalmukba kerítették az emberiséget A bűn lett uralkodóvá a halál által, (Róm. 5, 21.); a bűn bennünk lakozó hatalom, t] or/.ovGa Ir eyoi áuciQzia, melynek nem tudunk ellent áüani. Ez okból nem a jót cselekszi az ember, a melyet akar, hanem a rosszat, melyet nem akar; annyira rabszolgája az ember a bűnnek, hogy tulajdonképen nem is ő, hanem a bűn elve teszi a rosszat (Róm. 7, 14 — 25). Miután a bűnösség boldogtalan következményeit később ke'l megemlítenünk, hogy ismétlésbe ne ec sünk, azért azoknak részletes rajzával fel kell itt hagynunk. Az emberiségnek ezen bűnösségével szemben, a mely a megváltás előfeltételét képezi s melynek következtében az emberiség ellentétbe helyezkedett az Istennel ; nem marad passiv a mindenható, hanem tett intézkedéseket ezen ellentétnek kiegyenlítésére s a megváltás előkés, itésére. Az által, hogy a pogányoknak nem adott tételes törvényt, hanem csak szívbélit s hogy hagyta őket saját útjaikon a bűn ösvényén járni, az által mutatni akarta nekik, hova jutnak, ha nem hallgatnak lelkiismeretük szavára és előkészítette a megváltásra. A zsidókkal szemben más magatartást tanúsított. Általános kijelentésén s haragjának nyilvánításán kivül különösen abban nyilvánította üdvre vezető terveit, hogy választott magának egy népet s tette azt a maga tu'ajdonává, ígéretei megvalósítójává és megváltása közvetlen tárgyává (II. Kor. 3.). A zsidó néppel való szövetség-kötésében két korszakot különböztet meg az apostol, a patriarchák és a törvényadás s törvény alatt való élés korszakát (Gal. 3. Róm. 4). Még az első korszaknak az igérettevés a jellemzője, melyet többször ismétlés mellett különösen Ábrahámnak a zsidóság fejének tett: addig a második korszakot a sinai hegyen való törvényadás s az ott nyert törvények alatt való élet s történe'mi fejlődés jellemzi. A második korszakban tett íidvintézkedés, nevezetesen a törvény, nem semmisítette meg a patriarcháknak tett ígéretet, hanem előkészítette és sietette annak megvalósítását. Előkészítette pedig oly módon, hogy súlyosbítva s nagyobbítva a zsidó népnek bűntudatát, élénkké tette a megváltás utáni vágyat; előkészítette a megváltás módjának felismerésére, mert m'után belátták a törvény teljesítése általi megigazulhatásnak lehetetlenségét, kegyelemből kellett azt várniok. (Ga1 . 3, 19—24). Miután ezen üdvintézkedései által előkészítette az Isten a megváltást, a midőn bekövetkezett az idők teljessége, elküldötte Jézust az emberiség megváltásának végrehajtására. Mint az eddigiekből is kivehettük, az emberiség megváltásának inditó oka maga az Isten, hogy a mint életünket, ugy örök boldogságunkat is az Istennek köszönhetjük. Hogy az Istennek ezen üdvintézkedését közelebbről megismerhessük, kötelességünk ennélfogva ki-32
