Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-04-11 / 15. szám
461 Deutschen Geschichte« ez évi első füzetében Gruner közölt e kérdésről egy igen alapos történelmi kritikával irott rövid cikket. Nemcsak a tárgyalt kérdés fontossága s reánk nézve is nagy érdekű volta, hanem a tárgyalás módja miatt is nagyon érdemesnek Játom, hogy ez értekezést e becses lapok olvasóival megismertessem. Gruner először is Burkbardt, Waltz s Köstlin nézetéről emlékezik meg, amint én is tettem, s utóbbinak nézetét onnan magyarázza, hogy Köstlin csekély értéket tulajdonít a helvét tudósítóknak s Cochlaeusnak, ellenben igen nagy fontosságot az egykorú röpiratoknak s különösen Luther művei azon kötetének, melyben a wormsi eseményekről van szó. Azonban ne feledjük el, hogy a szemtanuk egykorú tudósításai előbb s hűbben visszaadták a mondottakat, mint magának Luthernek emlékezetből merített későbbi előadásai. Luther, midőn a birodalmi gyűlés színe előtt állott, erősen fel volt izgatva s ily állapotban talán mást mondott, mint a mire később emlékezett. Emellett barátai — kik beszélgetéseit feljegyezték — különféle változásokat, csiszolásokat tehettek Luther előadásán ; amint ezt sok példa eléggé igazolja. De lássuk egyenként az idevonatkozó forrásokat. Eck János tudósításában (Balan. Monumenta 183. 1.) ez áll: »Gott helff mir; Amen.« Briegernél az Aleander-féle sürgönyök idevonatkozó részében (149—155) Luther végszavai nem említtetnek. Strassburg vJrosának politikai levelezése (kiadta Virck I. 44.) cc ak az e'ső napi kihallgatásról emlékezik; a küldöttek egy vagy több levele valószínűleg elveszett. Kolde (Analecta Lutherana 28—31) Peutinger tudósítását adja. Ebben ez áll: lm beschlusz sprach er die Worte: »Gott kumm mir zu hilf!« Lényegileg ugyanaz mit Ecknél látunk, az eltérés Peutingernél csak provincialismus. Keszler Sabattájában (kiadta Götzinger) Luther zárszavai igy vannak: »Gott helf mir Amen.« A luzerni történetíró, Salat, a reformátorok kortársa, szintén irt egy »Chronik der schweizerischen Reformationsgeschichte« című munkát, melyben a 30—33-ik lapokon a wormsi bír. gyűlésről van szó s a kérdésünkre vonatkozó hely igy van: Antwort lutrer. Die concilia irren mögen und geirrt han, wár clar, und so es not wár, well er das erzeigen mit den bewárten Zűgenussen der geschrift. Desz sot (így) im Gott helfen, und erbo'.t sich nun dazu. Egy harmadik schweitzi kortárs, Valerius Anselm, berni krónikája VI. kötetének 7 ik lapján adja Luther feleletét, mely igy végződik: »Gott helf mir, Amen.« Burghardt (idézett hely 138, 1.) mondja, hogy őt legelőször Spalatin sajátkezű feljegyzése (kiadva: Weimar Gesammtarchiv d. Reichtagsakten von 1521, továbbá: Eörstemann: Urkundenbuch 28 sz. 68—71 -ik 1) »indította a vizsgálódásra, amennyiben Sp. szerint Luther egyszerűen annyit mondott: »Gott helfe mir, Amen.« Ugyancsak Spalatin évkönyveinek lipcsei kiadásában (Cyprian 1718. I. 44) ez áll: »Darauf hat Doctor Martinus geantwortet: So helf mir Gott denn keyn wider-pruch kann ich nicht thun « Cochláus kommentárjaiban a 34-ik lapon: »Gott helfe mir, Amen.« Bullinger a reformátió történetében e kérdést nem tárgyalja. Krel Jakab Wormsból április 30-kán levelet ir »Schweikárten Freyherren zu Gundenfingen« a Reichstag felől, de nem emliti e szavakat. (Forschungen z. D. G. XI.) Azt azonban megjegyzi, hogy Luther »mit unerschrokken gemut und lauter Stimm« felelt. Fürstenberg tudós'tásai a m. frankfurti tanácshoz, valamint Lettsch badeni krónikája nem emiitik e szavakat. De menjünk tovább. Burghardt az előtte ismeretes idevonatkozó egykorú röpiratokat a nagy ABC A-tól P-ig való betűivel jelezvén, róluk a következőket mondja : A-t már 1521-ben gyanúsították, hogy sok tényt hamisan ad elő (Niedner Zeitschr. I. 83—84.), tehát nem használható. Különben is oly alakban adja Luther szavait, mint senki más: »Gott helf mir Armen, Amen.« B D. és K. nem szólanak a kérdésről. De G. L. J. és P. szerint azt mondá Luther: »Gott helf mir, Amen.í Tehát épen mint Eck, Spalatin, a schweitziak stb. H. és N. szerint igy végzé Luther: »das helff mir Gott.« Ellenben a »C. E.« M. O. jegyű röpiratokban már pótlék van : »Gott kum mir zu hulff (hülfif) Amen, da I hin ich.<í Csak F-ben van ez : »Ich kann nicht anderst, hier steh ich, Gott helf mir, Amen«. Azóta fedezett fel Waltz egy latin nyelvű röpiratot (Brieger Zeitschrift II. 628 — 629.) melyben szinte igy van a kérdéses pont. Tehát összesen csak két röpirat van, melyben mindazon szavak megvannak, melyekből a ma általánosan ismert alak áll; de e két röpiratban sem oly rendben, mint ahogy mi tudtuk és idéztük Luther szavait. Lássuk tehát a végeredményt. Hat egykorú tudósítás nem közli Luther nyilatkozatát, hét másik csak egy részét, (»Gott helfe mir, Amen«) bizonyítja hitelesnek. Három egykorú röpirat nem emliti a mondatot, négyben pedig épen csak azon szavak vannak, melyek az egykorú tudósításokban is állanak. Hogy tehát Luther ezt : »Gott helfe mir, Amen« valóban mondotta, minden kétségen felül áll. De hogy vagyunk a további részlettel: »da bin ich,« mely négy nyomtatványban található ? Az ellentanuk közül a három sweitzi iró, kik YVormsban nem voltak jelen, kizárandók. De Eck, Spalatin, Peutinger, Cochláus, kik mindannyian jelen voltak Wormsban s mint szem- és fültanuk a legnagyobb hitelt érdemlik, a »da bin ich«-ről megegyezőleg mit sem tudnak. Ennélfogva meg kell elégednünk azzal, mit e négy forrás nyújt s a »da bin ich« et el kell vetnünk. Azonban sokan azt hozhatják fel ellenünk, hogy Luther beszéde végén a gyűlésteremben nagy mozgás és zaj volt; *) íme Peutinger is ezt hallotta »Gott kum mir zu hilf« s nem amit a többiek: »Gott helfe mir, Amen«. De említettük már, hogy a két idézet közti lényegtelen különbséget P. provincialismusának róhatjuk fel, nem pedig annak, mintha P. a nagy zajban nem hallott volna jól, hiszen rögtön a következő sorban maga mondja, hogy »Das erst mai als er zu Kayss. Mt. hinein gieng, war ich auch fast fornen.« Ebből következik, hogy P. nemcsak az első, hanem a második nap is elől állott s jól hallotta a beszédeket. De meg : ha csakugyan kikerülte volna P. figyelmét Luthernek egypár fontos szava : ugyan meghallotta s feljegyezte volna Eck János. De ez sem hallott, mert nem is hallhatott többet, mint Peutinger. A négy Wormsban volt tanú: Eck, Peutinger, Spalatin s Cochláus előadását tehát hitelesnek s teljesnek kell tartanunk. Az F nyomtatvány (»Die gantz Handlung«), mely *) Quo responso per Lutlierum dato, memoratus nótárius, omníbus jam pre túrba et calore lassatis discedere parantibus ... inclamavit. (Eck.)
