Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-03-28 / 13. szám

404 ről szó sem lehet, mert egy oly lényhez, a mely csupán az én eszmém, az én képzelő erőm teremtménye s egyenesen az én céljaimnak megfelelőleg alkotott valami, nem emellcedhetem fel; az ő hozzá való viszonyom nem lehet felülemelkedés a magam véges élet viszonyain túl, amit pedig épen minden vallási cselekményben keres az ember, hanem épen megfordítva az az ember feletti hatalom lesz ilyenformán bevonva az ember saját véges élethivatása körébe. Miként tudna vallásos érzéssel felemelkedni valaki ahhoz a Bender Istenéhez, »a ki ép oly bű hasonmása az embernek, mint ahogy az ember az Istenéi (138. 1.)? Bizony az, a mi az embert Istenhez vonja, Istentől van az emberben. Est Deus ín nobis 1 Azután azt sem szabad figyelmen kivíil hagyni, hogy még ha az önfenntartási ösztön bizonyos tekintetben vallásosan működhetnék is, egyedül ebben a vallásnak organisatorikus alapelvét keresni egyálta'án nem lehet, mert bí/onyára azok a mozzanatok, a melyekben meg az ember a saját létérdekei és a világ fejlődés közötti összhangzatot érzi, épugy szolgálhatnak alapul a vallásos feleme'kedéshez, mint amaz érdekek gátló körülményei. Hogy a létérti küzdelemben működő önfenntartási ösztön önmagában nem elégséges a vallási folyamatot előidézni, annak közvetett bizonyitéka magaból a Bender munkájából is kitűnik, a mint ő a vallási továbbfejlődést rajzolja. Ahhoz az Énhez, a melyet az ember a vallás segítségével fenntartani akar, nemcsak a természetes-, érzéki- és egyéni, hanem az eszményi és általános érdekek is hozzátartoznak. Az érzéki önfenntartási ösztön helyére egy tökéletes és erkölcsi feltételekhez kötött boldogságnak eszménye lép a cultur-embernél és azt Bender sem tagadhatja el, hogy később a val'ási fejlődés szervező alapelve az ember élethivatása és életeszménye lesz, a melyhez való ragaszkodásra érzi magát kötelezve a gátló körülményekkel folytatott harcban. Világos tehát, hogy itt a vallási folyamat fejlődésében egy egészen új tényező lép fel, a mennyiben ezt nem lehet csak ugy tekinteni, mint talán magasabb hatványat az önfenntartási ösztönnek, mert ez mar nem csak azért küzd, hogy a létet fenntartsa, hanem azért, hogy egy eszményt valósítson meg, a mely eszménynek képét magában hordozza s a mely után törekednie kell. Kell 1 mert ezt önmagából még kivitatni sem tudja. Persze Bender a fejlődéstannak lévén feltétlen hive, nála az érzéki és a szel'emi erkölcsi érdekek nem elvileg különböznek egymástól, hanem inkább ez utóbbiak csak fejleményei az elsőknek. Nevezetesen, midőn az egyesek egymással összeütköző érdekeinek harcában és a kölcsönös erők mérlegelésében arra a meggyőződésre jut az ember, hogy a maga céljait inkább a másokkal való szövetségben, sem mint az azokkal folytatott küzdésben éri el rendesen : akkor lassanként a maga érzéki — individuális érdekeitől a nemzeti erkölcsi érdekekhez emelkedik, a melyeknek a saját particularis céljait alárendeli. A népek látkörének és fogalmának kiszélesbültével elenyésznek. az őket elválasztott különbségek, a saját céljaikat azokéval egynek tekintik s igy fejlik ki az általános, egyetemes faji öntudattal a faji cél, mint az életeszmény megvalósitásanak gondolata. Az erkölcsi fejlődés e szerint egészen független a vallástól, teljesen önálló ; de nem olyan módon történik, mintha a nemzeti- és egyetemes-erkölcsi élet magasabb fokán az őseredeti érzéki és particularis érdekek megszűnnének mint mozgató tényezők maguknak érvényt szerezni, hanem még ott is működnek ezek, sőt még a tökéletes boldogság eszményénél is az érzéki particularis érdekek kielégítése nagy szerepet játszik. Tehát az erkölcsiség szintén egyenesen az önfenntartási ösztönből, az érzéki létből vezettetik le. De ha a vallás előállását s fejlődését nem lehet csupán ebből kimagyarázni, nem lehet az erkölcsiséget sem. Mert hova jutunk, ha ezt az érzéki elvet teszszük az erkölcsi élet kiindulási-, köz- és végpontjává? (Vége köv.) Iíenessey Bé'a. Az amsterdámi egyházi viszály. Dr. J. S. Doedes után közli: ntal Géz a. (Vége.) Segíteni kellett a dolgon, hogy azon esetre is, ha a gyülekezet megválnék az egyház testétől, a javak ne maradjanak más kezére vissza, hanem elvihessék magukkal. E célból mult év december 14-én az. egyháztanács változtatásokat tett a szűkebb körű bizottság ') számára készített rendeletben, ami annyi, mint változtatásokat tett az egyházi javak és alapítványokra vonatkozó rendeletben. E változtatásokat először a szűkebb körű bizottságban indítványozta néhány tag, s rövid értekezlet után a célba vett uj határozatokat átküldötték az egyetemes egyháztanácsnak, mint illetékes hatóságnak, mely azt óriási többséggel elfogadta, miután két gyűlésében kimeritőleg tárgyalta volt. E változtatás vagy határozat, mely 41 -ik cikk név alatt szerepel, igy hangzik : »Azon esetre ha az egyháztanács hivatásának teljesítésében, hogy t. i. a gyülekezetet Isten szavánál tartsa és a szent háromság tanát, mint az egyházközösség legszebb összhangját, épségben megtartsa, oly módon lenne akadályozva, hogy magát kényszerülve látná követni ama parancsot, mely szerint az ember inkább az Istennek, mint az embereknek tartozik engedelmességgel: szuszpendáltassék bár tagjainak egy része, vonassék bár meg a jog, hogy mint a gyülekezetnek törvényes igazgató testülete léphessen föl, keverje bár magát egy más hivatalos testület az egyház ügyeibe, akarva tenni olyast, a mi ezen egyháztanács jogkörébe tartozik, de sőt alakíttassák bár egy ellenegyliáztanács: a bizottság továbbra is a mostani egyháztanácscsal tart, ezt ismeri el egyedül törvényednek, mint a mely a gyülekezetet Isten szava mellett igyekezett tartani.« Látható, mi van e határozatban kimondva,2

) nem más, mint nyilvános törvény ellen való szegülésnele törvényesítése ; vagy magyarázható másként e pont, mint igy: ha az egyetemes egyháztanács valamit tesz azon rendeletek ellen, melyek az egész egyházban, mint a zsinat által adottak, érvényben állanak, s ennek következtében felfüggesztetik vagy letétetik, a szűkebb körű bizottság ne törődjék semmit a dologgal, hanem menjen tovább eddig követett utján, mintha mi sem történt volna. Ezek voltak az előzmények és okok, melyr

ek az összeütközést előidézték, nézzük mint állott elő az összeütközés. Az általános szabályrendelet (Algemeen Reglement) 21 -ik cikke ezt mondja: az egyháztanács, ha visszásságokat lát az egyházi javak kezelése körül, tartozik értesíteni az egyházmegyei hatóságot, vagyis az egyháztanács megvan bizva a gyülekezet vagyonát kezelő bizott-Lásd erre vonatkozó föntebb adott jegyzetet. 2) II. V. Hogerzeil röpiratában e határozatra azt mondja, hogy ez által lett a »revolutie gereglementeerd — a forradalom törvénynyé emelve.