Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-03-14 / 11. szám

337 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 838 bízótokkal. Aleander irja ugyanis, hogy a trieri officialisnak ezer helyett csak 400 forintot adtak és kikötötték a legszigorúbb hallgatást : »mert nincs nagyobb és hatásosabb rágalmazás, melylyel a németek minket gyűlöletessé tesznek és a császár rendeletének tekintélyét elrabolják, mint azon állítás, hogy mi a császárt, az államtanácsot és az egész világot megvesztegetjük.* Ezzel visszatérünk ismét a Luther személyéről Wormsban keringő hirek ecsetelésére. Május 12-ikén érkezett a hir Luther elfogatásáről Wormsba. A pápai követek rögtön a szász választófejedelmet gyanúsították e dologban való részvétellel, s minthogy a császár és még sok fejedelem s csaknem az egész udvar osztotta e véleményt, jónak látta a szász választófejedelem a gyanú elhárítása végett több összejövetelben nyilvánosan kijelenteni, hogy ő kész bármiféle esküt letenni, hogy semmit sem tud e dologról. Azonban mások meg magokat a pápai követeket vették gyanúba ; némelyek pedig a mainzi érsekre vagy Sickingenre gyanakodtak ; sőt egy ember jelentést tett, hogy egy frank nemes ember, Behem, ki viszályban volt a szász választófejedelemmel, fogta el Luthert. A gyanú aztán, ugy látszik, később mindinkább a pápai követek ellen irányult. »Az egész udvar tombolt« irja Aleander, rajzolva az e hirek altal támasztott, hangulatot, »és nevezetesen ellenünk fenyegetve, hogy ha ez igaz lenne, meggyilkolnának először is minket, aztán minden papot Németországban. f Az izgatottság még növekedett Wormsban, midőn május 14-ikén azon hir jött, hogy Luthert egy ezüst bányában, egy lándzsával átszúrva, találták fel. »Ez« irja Aleander sakkóra lázadast idézett elő, nevezetesen ellenem, hogy a mint az udvarnál voltam, sőt a császár szobája előtt, sokan a legnagyobb urak közül hozzám tolongtak és azt mondták, hogy én magának a császárnak ölében sem lennék biztos. Később mind több-több személy jött lakásomra, hogy nekem az ezer meg ezer összejövetelt és összeesküvést és fogadást az én halálomra és romlásomra felfedezzék.« Azonban irja Aleander, a pápai követek, ha ezerszer is fenyegeti őket a halál, kötelességüket fogják tenni.1

) Es a pápai követek kötelességhű kitartásának meg lett végre az általok várt eredménye. Az igaz, hogy hosszasan kellett arra várniok. A császár, kinél a politika volt a fő, csak miután megnyerte a rendektől (máj. 24) a támogatást Franciaország ellen, s az Ígéretet, hogy őt semmiesetre cserben nem hagyják,2

) csak azután gondolt végre komolyan a pápa ügyének eligazítására. Május 25-ikén délután történt a birodalmi gyűlés bezárása. A pápai követek tehát, mielőtt a császár ez utolsó gyűlésre elment volna, hozzámentek és kérték, hogy végié az ő ügyöket is végezze be. A császár mondta, hogy várjanak, mig a gyűlésből visszatér és aztán megfogják látni, hogy mit tes/. ő. A gyűlés bezárása után aztán a négy választófejedelem — a szász és a pfalzi elutaztak volt már — és még sok más fejedelem kíséretében tért haza a császár. Ezeket a császár palotájába hivatta, hol az összes spanyol udvari népség és sok italiai jelenlétében ál nyújtották neki a pápai követek a pápa köszönő bulláját, melyben néhány sort a pápa sajátkezűleg irt, s melyet a császár gyönyörrel olvasott háromszor egymásután keresztül és azután a főkancellárral nyilvánosan felolvastatott a spanyolok és itáliaiak örömujjongatásai közt. Ezután a császár a választófejedelmekkel s még néhány mással egyedül maradt, e'őhozatta a Luther elleni ') Aleander levele 1521 máj. 15. 2) Aleander levele máj. 26. rendeletet cs fejedelmi méltósággal igy szólt: »Ez a rende'et, melyet én a Luther ügyében végrehajtani akarok, ti megfogjátok azt látni.« »Es ugy olvasta azt fel dr. Spiegel (császári titkár) általános figyelem közt, és a végén kijelentette Joachim választófejedelem (von Brandenburg) mindenek beleegyezésével és nevében, hogy e rende'et nekik tetszik és hogy azt egy jota változtatás nélkül végre kell hajtani ; mert ez volt a birodalmi rendek véleménye és határozata.« Aleander ezután mesterileg rajzolja azon benyomást, melyet e császári rendeletről! hir okozott. »Es a mint mi kiléptünk«, írja ő, »mindenkit a legfeszültebb várakozásban találtunk e kegyes elhatározás miatt, mert általánosan el volt terjedve, hogy a császár, bővebb értesülést nyerve a Luther ügyéről, a rendeletet visszavonta, a mi a nagy tömeg előtt nagyon világosnak látszott , mert, mint közelebbről írtam, a nyomdász már megkezdte a mondatot, midőn jött a parancs. hogy ne folytassa tovább, a min a lutheránusok hangos örömzajt ütöttek, a mely azonban mindjárt elnémult, a mint e szent elhatározásról értesültek. Egyúttal elterjedt a hir az egész városban a spanyoloknak, itáliaiaknak és sok németnek nagy örömére és a lutheránusoknak nagy szomorúságára, kik itt és ott összegyűltek és mormogtak, úgyhogy én részben az öröm, részben a fé'elem miatt, hogy ők még valami cselszövényt szőhetnének (bár erre semmi szükség többé) ez éjjel szinte semmit sem aludtam.« Teljes befejezést azonban csak következő nap, egy vasárnap május 26-ikán nyert Luther ügye és egyúttal a pápai követek ügye Wormsban. E nap reggelén még szürkületkor a fő kancellárhoz, Gattinarahoz ment Aleander, hogy az a rendeleteket a császár által aláírassa. Az azonban podagra betegen feküdt ágyában és igy Aleander kénytelen volt Piacenzia püspökének közvetítését igénybe venni. Még a mainzi érsekhez is elkellett mennie, hogy az, mint a rend hozta magával, még a császár előtt irja alá a rendeleteket. Végre aztán a templomban a beszéd és a mise bevégzése után a császárhoz közeledett Aleander a rendeletekkel. A császár mosolyogva mondta neki franciaul: »Jól tudom, hogy ti nem alusztok 1 »Es« irja Aleander »jó tetszéssel és vidám arccal vette át a rendeleteket és alairta azokat, benn a templomban Mainz és Sitten kárdináljainak, nagyon sok és hatalmas fejedelemnek és az egé^z világnak jelenlétében ezen áldott napon az ő kegyes kezével mindkét, a latin és német rendeletet. Aztán igy szólt nevetve ugyancsak franciául hozzám: »Most már bizonyára meglesztek elégedve velem«, a mire én »irja Aleander,« ugyanazon nyelven felellem: »Bizonyára, Sire, de még sokkal nagyobb megelégedést fog ő szentsége, a szent szék és az egész keresztyénség érezni, hálákat adva Istennek, hogy nekünk egy oly jó, szent és kegyes császárt adott, a kit az Isten tartson meg mindig e szent elhatározásaiban, melyek által felséged mindig tartó hírnevet és Istennél örök érdemet szerzett.« Aleander e kikerekített bókjával be volt végezve a Luther ügye Wormsban. Még csak egyes formaságok megtétele volt hátra. Délután még megpecsételték a rendeleteket és a mainzi választófejedelem aláirta azokat még egyszer, s aztán örvendve tartotta azokat Aleander végre saját kezeiben. Azonban Aleander még most sem gondolt a nyugalomra. Elrendelte az előkészületeket a Luther elleni császári rendelet herold általi és trombita harsogás közti kihirdetésére Wormsban és a Luther könyveinek elégetésére vonatkozólag. Ez utóbbi actus minél hatásosabbá tételére saját maga Aleander adta ki a textust egy domininikanus barátnak egy egyházi beszéd tartására. A császári 22