Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-03-14 / 11. szám

253 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 331 hogy: »tényleg nem feleltek meg az egyházkerületek. »A convent pedig hivatva lévén a zsinati határozatok végrehajtása felett őrködni, rajta a sor, hogy »teljesítse kötelességét, s az egyházkerületeket értesítse afelől, hogy miután a törvény intentiója az öt egyházkerület egymástól elütő szabályzatai miatt mindezideig meg nem valósulhatott®, s a közel jövőben sincs kilátás reá, hogy valósulni fog: ő, a convent, ezennel elérkezettnek látja az időt, hogy kezdeményezőleg, de egyúttal irdnyzólag is lépjen fel. Hogy miben álljon e kezdeményezés, vagy esetleges irányzás, annak tüzetes fejtegetése nem tartozik reám. Nézetem szerint talán legjobb lenne, ha a convent a', öt egyházkerület enemű munkálata alapján valamelyes egyházosztályozási és lelkészminősitési szabályzatot készítvén, azt útmutatás, vagy egyszerűen javaslatképen leküldené az egyházkerületekhez, s felszólítaná azokat, hogy indokolt észrevételeiket arra megtévén, a legközelebb conventre küldendő képviselőiket határozatilag utasítsák s hatalmazzák fel egy egységes, mind az öt kerületben érvénynyel birandó szabályzatnak a convent utján leendő elkészítésére. íme, erre gondoltam én indítványomban Igy, és nem másképen kívántam és kívánom én érteni annak eme tételeit: »a convent vegye kezébe az ügyet, s a kérdéses szabályzatokat, egymással összevetve, azok alapján, vagy ha kell: azok ellenére is, készítsen egy általános, a törvény 186. §-aban lefektetett elvnek legteljesebb érvényesítésével készült ideiglenes szabályzatot, mely a legközelebbi zsinat további intézkedéséig mind az öt egyházkerületben érvénynyel birjon.« Hogy bővebben nem nyilatkoztam a megvalósítás módja felett, annak oka egyszerűen az, mert nem akartam, hogy ugy szóljak: tuddkoskodni. A convent bölcsessége bizonyára a legjobban el fogja találni az utat és módot nálunk nélkül is, s legkevésbé szorul arra, hogy e részben neki tanácsot adjunk. Ezekből önként kitűnik, hogy én sem az egyházkerületeknek a convent által »keztyűt dobatni,® sem a »törvényt ignoraltatni® és ^veszélyes praecedenst® alkottatni nem akartam. Egyszerűen mozdítani akartam egy kérdésen, a mely, bizony mondom, immár nagyon is megfeneklett az ingoványban. De az ellen itt is ujolag óvást kell tennem, hogy a tervezett kérvény tmonstruostm-nak, s aláírói »illetéktelen emberek*.-nek neveztessenek. A »Nyilt levél« végén említett »egy szükséges dolog« ra, mint indítványra pedig csak annyit jegyzek meg, hogy az igen szép, ideális valami, s kétségkívül nagy mértékben vo'na képes a kérdés tisztázására befolyni ; de gyakorlati szempontból, szerintem, kevés értéke lenne, mert először egy olyan nagyszabású munkára, alig hiszem, hogy vállalkozzék valaki; másodszor, mert az is sok idő múlva hozn?, ha ugyan hozna, reális eredményt. Végül biztosítom a »Nyilt levél® iróját, hogy »én sem éreztem magamban hajlamot soha olyan irányzatú törekvések után, a melyek tarthatatlanok, lehetetlenek, vagy épen nem is szabadosak.« E tekintetben, hálaistennek, elég jó érzékkel rendelkezem egyszerű eszem igénytelenségében s öntudatom nyugodtságában. Ezek még eddig mindig megóvtak attó', hogy a magam érdemét üres, vagy cifra szavakban, talán más embertársam rovásara is, túlságosán kidomborítsam. S bár nem hallgathatom el, hogy mindent összevéve, kissé rokonszenvesebb, vagy ha szabad magamat úgy kifejeznem: melegebb hangot vártam G. Gy. kartársamtól, én részemről az ő komoly érdeklődéseért, s az általa közök igazán magvas gondolatokért ezennel őszinte elismeréssel adózom. Szolgáljon e nyilatkozatom egyszersmind válaszképen mindazon t. barátaim és kartársaimnak, a kik hozzám irt bizalmas közleményeik, illetőleg leve'eikben, a »Nyilt levél* iróját fontoskodó nagyzással merevséggel, kétfelé sántállással stb. vádolva, óhajtották nézeteimet e részben is megtudni. Sajnálom, de e részben nem lehetek velők egy véleményen. És most engedje a t. olvasó 1 hogy ha már türelmét ily hosszú próbára tettem, a fennforgó kérdésben, mint annak megpenditője elmondjam az utolsó szót is. G. Gy. és R. K. urak nyilatkozatából, bár különböző indokok alapján, de végeredményileg mégis egyezőleg az tűnik ki, hogy ők a kérvény szerkesztésére nem vállalkoznak. Következném, ígéretem szerint, én magam. Azonban, egyfelől azon csekély érdeklődés, mely indítványom felvetését egyházi lapjainkban követte: másfelől a G. Gy. nyilt levele által, igaz, hogy kellő alap nélkül, élére állított illetékesség és törvénybeütközés kérdése, mely némelyeket elvonhat a közreműködés, illetőleg az aláírástól, lévén a mai világ a formák és megszokottság cultusának híve ; végre és főképen azon körülmény, hogy a dunamelléki ref. egyházkerületnek épen a fennforgó kérdést érintő felterjesztésére, a convent, indítványom közzététele óta már a kezdményezés terére lépett, amenynyiben a convent m. évi november 24 én tartott üléséről e lap utján közölt tudósításban azt olvassuk, hogy Szász K. előterjesztése után »az indítvány közhelyesléssel fogadtatott, s az öt püspök felkéretett, hogy a jövő convent elé terjeszszen javaslat"t « (Lásd e lap m. évi 48. számának 1526-ik oldalát! H. I.), mindezek arra bírtak, hogy bár meg vagyok győződve a kérvény általam tervezett módon való elkészítése és felterjesztésének helyes, i'letékes és törvényes voltáról, a kérvény szerkesztéséről ezúttal, lega'ább egyidőie, én is lemondjak. Várjunk tehát, ha ugy tetszik, tovább ! Várjuk meg például, hogy mit csinál e tárgyban a legközelebbi convent, és mit fognak tenni az egyházkerületek ? De azt ujolag és határozottan kijelentem, hogy mi »ref. lelkészek és lelkész képesítésű tanárok, a fennforgó ügyben leendő kérvénye zésre nemcsak, hogy illetékesek vagyunk,« de ha még sokáig halogatjuk az e nemű actiót, s az egyöntetűség létre nem jön, egyenesen »mulasztást követünk el saját magunk és egyházunk jól felfogott érdekei ellen.® Épen ezért, részemről nem mondok le a jogról, hogy ha élek egy, vagy legfeljebb két év múlva, indítványomat, ha t. i. szükség lesz reá, újra napirendre hozzam. Vajha megcáfolná az idő az én erős kételyeimet s hallgatásra kényszerítene engemet. Ez lenne legszebb jutalmam. B.-Gyulán, 1886. február 10. Homolya István. Észrevételek a protestantismus romjaira. Midőn e becses lapok f. évi 6-ik számában tisztelendő Laukó Károly ur kitűnő tollával irt »A protestantismus romjai® című cikket nagy érdeklődéssel olvastam volna: igazat adtam neki, mert én is a tapasztalásból mo idhatom, hogy a dolog nem csak Kecskeméten áll ugy, a mint leirta, hanem másutt is, talán a vidéken a kisebb városokban még sokkal inkább, különösen azokon a helyeken, a hol a protestantismus csekély számmal van, mint pl. itt Szolnokon; tehát cikkét olvasva, elhatároztam, hogy a nt. szerkesztő ur becses engedelmével arra egy pár észrevételt fogok tenni, azon reményben, hogy talán felesleges munkát nem végezek. Hogy a róm. kathol. lelkészség a protestáns fél eltérítésére a vegyes házasságoknál az eljegyzés és es-