Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-03-07 / 10. szám
253 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 315 mórágyi leik. úrtól 18 frt, a kecskeméti egyházmegye, a szathmár-németi ref. gymnásium, a nagy-abonyi ref. egyház és Szánthó Elek nagy-abonyi leik. úr részéről szintén egyenként 18—18 frt (az egész előfizetési összeg); a nagykőrösi ref. tanítóképezde 10 frt. E lapok szerkesztőjéhez pedig : Harmath Károly ev. tanár a pozsonyi ev. lyceum részére; Varga István ref. tanár a gyönki ref. gymnas. részére ; dr. Neuberner igazgató a felső-lövői tanintézetek részére; Boros György tanár a kolozsvári unit. főiskolai tanárikar részére ; Bencsik István ref. esperes a nagybányai ref. egyházmegye részére ; Kovács Lajos tanár Debrecenben két példányra, melyek mindenike Kabára nt. Dávidházy János esperes úrhoz küldendő; Szeremlei Sámuel h.-m.-vásárhelyi ref. lelkész. * Gyászhír. Dr. Nagy József, Kolozsmegye főorvosa, a maga és nője Dósa Katinka; néhai nővére Szabó Sámuelné — Nagy Kata'in, férje és gyermekei; valamint a testvérek: özvegy br. Bruckenthal Mihályné szül. báró Wesselényi Anna, gyermekei és unokái; özv. br. Bánffy Jánosné, szül. br. Wesc elényi Jozéfa, gyermekei és unokái; özv. br. Wesselényi Ferencné, szül. br. Wesselényi Mária, leánya és unokái, ugy a számos rokonok nevében mélyen megrendült szívvel jelenti, hogy hálával és tisztelettel szeretett nevelő anyja, az illetőknek testvére, nagynénje, a jó rokon, volt erdélyi ev. ref. püspök és kir. tanácsos özv. Nagy Petemé született hadadi báró Wesselényi Krisztina özvegységének második évében, folyó hó 25-én est ve, mintegy álomba szenderülve, egy boldogabb hazába költözött. A szeretet elvesztvén támas/át, a nő oda vágyott, oda szállott, hol örök a szeretet és viszont megtalálja, ki mindene volt. E földön áldott lesz emléke, mert nemes szive megörökítette érzelmeit : az egykor rábízott kicsinyek szeretetében és azok erkölcsi életében, kik most kegyelettel állják körül ravatalát és áldást mondanak a kiszenvedett porokra! A hála és kegyelet megőrzi emlékezetét 1 Földi rés/.ei fo'yó hó 28 án, d. u. Va4 órakor fognak külmagyarutcai 13-dik szám alatti házától — rövid könyörgés után — az örök nyugalomnak átadatni. Kolozsvárit, február 26. 1886. NECROLOG. Bereg-Som, 1886. február 17. Fazekas István gelénesi ev. reform, lelkipásztor a beregi egyházmegye tanácsbirája február hó 14-én 64 éves korában, nem egészen háromheti szenvedés után — tüdőgyuladás következtében — meghalt; temetése ugyancsak február hó 16-dikának délutánján ment végbe. A temetési szertartást végezték az udvaron nt. Peterdy Károly esperes, a templomban, Batta Ferdinánd n.-bégányi lelkipásztor, végre a sirnál Vigvári Mihály barabási segédlelkész. Mily hideg, minden megindító hatás nélküli szavakezek igy vetve ide a sima papirosra! Egy élet bevégezte földi pályafutását. Egy embertársunk test része oda dőlt szülő anyja karjai közé a porba. Hiszen ez mindennapi, tehát közönyös dolog. Mit érdekli tehát ez a nagyon is megszokott esemény a sokkal érdekesebb és rendkivülibb történetek iránt is csak pillanatokig figyelmező közönséget ? És csakugyan! az emberboly — a társadalom — mindennapi esemény letárgyalása után — fut, forrong tovább — érdekhajhászása, a létért küzdelem vagy is az anyagtól licitálja mindazt mi vele nem azo nos, vagy vele összeköttetésben nincs; s fülsiketítő zajában felolvad, az özvegyek és árvák jajkiáltása is. Ámde ! a halálesetek között is vannak olyanok, melyek ha bár a távoliakat hidegen hagyják, de a családot a közeiismerősöket, az egész környezetet önkénytelenül megrázzák s az érző szívben és lélekben oly nyomokat és tanulságokat hagynak maguk után, melyeket a társadalmi élet bármelyik rétegében is haszonnal értékesíthetni. Ezek közé sorozom én már a fenntebb oly közönyös szavakban jelzett gyászos eseményt; hogy méltán-e? a következőkből bárki saját egyénisége szerint Ítélheti meg. A boldogult életrajzát évről-évre követve nem adhatom, erre nézve az évszámok tudomásával nem birok, a tekintetben az adatok rendelkezésemre nem állanak ; de hát mind erre nekem szükségem nincs is; a menynyiben nem szándékom sablonszerű statistikumot összeállítani ; ezen sorokban pusztán a tiszttárs és barát teszi le tiszttársa és barátja ravatalára a kegyeletes megemlékezés egyszerű virágaiból font koszorúját. Néhai Fazekas István lelkipásztori családból származott — s két idősebb — már szintén idvezült fivéreivel együtt jó korán a lelkipásztori szép de küzdelmes életpályát választá magának működési kör gyanánt; hogy e pályán hivatásszerűleg, szakképzettség és benső lelki örömmel munkálkodott, ennek kiáltó bizonysága életkönyvének minden lapján, minden sorában olvasható. A tudományos készültséget a sárospataki főiskolában sajálítotla el, s ezen főiskola mint »alma mater* iránt folytonosan a legnagyobb hálával és ragaszkodással viseltetett és ez másként nem is képzelhető, tanítvány tanítójához hálátlan csak is okra és kivételesen lehet. Majd bevégezve a hittani szakot — tudtommal — a forradalom idejében, az akkori pesti pap, az ezen a t^ren örökre kimagasló Török Pál mellett nyert alkalmazást, ezen időszakra, minden lehető alkalommal ugy tekintett vissza, ugy beszélt róla, mint a mely élete legtanulságosabb korszakat alko'á; valóban szintén átszellemült ha imádásig szeretett főnöke viselt dolgait, a tőle hallott tanácsok és intések nagy horderejét előttünk fiatalabbak előtt ecsetelte. Ezen példányszerű oktató és vezér szellemét habár csak részben is átörökölni s megtestesiteni volt törekvésének legfényesebb pontja; és én azon meggyőződésben vagyok, hogy ebben gyökeredznek szelid és engesztelékeny lelkületének azon alapvonásai, melyek ugy magán mint hivatalos életének minden egyes mozzanatában nyilvánultak. Ezeket imigy jellemezhetem : Lelkipásztori működését illetőleg legyen elég anynyit mondanom, hogy hallgatóival szemben nem volt más elve, más feladata, mint a lehetőségig megvalósítani eme fenséges bibliai jelmondatot: »Ennél nagyobb örömöm nincsen nekem, mint mikor hallom, hogy az én fiaim ártatlanul élnek.« (János apostol III. levele 4. vers.). Az egyházi közigazgatás- és kormányzatnál, nem tévesztve szem elől azt mit János evangyélista VII rész 51. versében találunk megírva, mindenkor megkérdezte lelkiismeretét Pál apostol ezen szavaival tűnődve: vesszővel menjek-e hozzátok vagy szeretettel és lelkialázatossággal« (I. Kor. IV. r. 21. vers) Ítéletét minden ügynél ugyancsak Pál apostol Efezusbeliekhez irott levele IV. r. 15-ik versére bazirozta, mely szerint »az igazságot szeretetben kell követni.* A családja iránti egész a rajongásig fokozott szeretetet visszaadni aligha lehet; melyikünk ne ismerné a férj azon gyöngédségét, melyben megtestesülést nyert a feleség azon legnagyobb boldogságot magában rejtő reménykedése, mely eltekintve az előbb és utóbb Írtaktól, az ó-szövetség ezen igéiben van kifejezve »szeretni fog engem az én férjem* (I. Mózes XXIX. r. 32. v.)
