Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-03-07 / 10. szám

301 302 emelkedik a hir, a dicsőség, a jólét szárnyain, mint midőn az alásülyed a szégyenbe, a posványba, szegénységbe, a nyomorba. S nem csak könyei vannak s vigasztaló szavai, — de erős szive is, — mely áldozatokra is képes és kész! — A nőnek egész világa férje ! S legfőbb célja férjet az élet ellen védelmezni. Bárhová megy is férje, — az ő szerető tekintete s gondos figyelme kíséri s örömmel fogadja őt, midőn visszatér. — Első gondolata reggel, midőn felkél: — hogy van férjem, s utolsó imája midőn lefekszik: Istenem óvjad, tarsd meg őt nekem. * * * — De még ennél a szónál, ennél az édes szónál is van egy, még édesebb s ez azon szó — anya. — Varázshatásu szó ez! E szó az élet viharai közben is — életünk legédesebb perceit képes felidézni lelkünkben. Nincs méltóság, mely fenségesebbé tenné a nőt, mint az, hogy ő anya. E rövid kis szóban a legnagyobb tisztelet, becsület méltóság és boldogság mind bennfoglaltatik 1 Egy végtelen mély értelmű szó ez! Szó, mely a nőnek, ha megilleti, legnagyobb díszt kölcsönöz! Vájjon lehetett-e nagyobb boldogság, nagyobb büszkeség, mint a Grachusok anyja lehetni ? Vájjon lehet-e kép zelni fenségesebb hivatást, mint milyen egy Szilágyi Erzsébetnek — Mátyás anyjának — jutott ? A nőnek megdicsőülése az! Lehet-e boldogságot jobban festeni, mint az anya boldogságában ? Ki nem látta Raphael Sanzio Madonnáját? Mi csudálatos szó ez! A könnyű gondolkozású nőből — komoly asszonyt csinál, — a félénk teremtésből hősnőt — s megszeliditi még a tigrist is, még az elve temedett nőnek szivében is megőriz egy kis tiszta, szent helyet — azt, a hol az anyai szeretet lakik. Minden mulandó itt e földön, csak az anyai szeretet örök s nem hal meg soha 1 Ott virraszt, ott él az elhunyt gyermek ravatalánál és sirja felett, ott él az elhalt anyával annak sírjában, mert még akkor is él emléke, boldogító — édes emléke — a gyermek emlékezetében ! (Pedezzani-Weber.) Még a legkeményebb szívű ember is — a ki soha sem sírt életében, — sir anyja halálánál. Oh ki tudná feledni azt az arcot, a mely — bö'csője felett — mosolygásával — alkotta meg első legédesebb örömét? Ki azt az édes zengzetes hangot, mely álmai felett virrasztó anyja ajkairól kelt, — hogy őt elaltassa s átkísérje az álmok bűbájos, édes üdülést szerző birodalmába. S óh, ha ezt, ezt az imádott teremtést, az anyát szomorúnak, bánatosnak látjuk, óh mily keservvel kél ajkunkon a fájó kérdés: »Miért aggódik lelkem jó anyám?* (Petőfi). — Róma fiát, — büszke, megsértett fiát, — nem birta megkérlelni a méltóságos senatus, — a tanács, — nem bírta megkérlelni hazája esedezése, — sem győzött sértett gőgjén hazája szerelme, — de anyjának könyes szeme — elegendő erős vala, hogy elűzze Róma falai alól — a büszke Coriolánt 1 Az ifjú el volt veszve! A világ csábító szavainak, bűnös élvezeteinek mámorában, elfeledett mindent; — jövője felől már mindenki kétségbe esett; mindenki lemondott róla, — csak anyja imádkozott érte, anyja hitt még benne s anyja befolyása, Monica szavai egy: Augustinust neveltek belőle! A ki megemlékszik róla, mily kegyelettel, mily tisztelettel emlékszik meg anyjáról Goethe, a kinek fülében csengnek Petőfi édes, lágy, imádatot kifejező szavai, midőn anyjához intézi beszédét; a ki tudja, hogy még nem tünt fel e világon semmiféle téren nagyság, a ki anyjának nem köszönt volna sokat, igen sokat nagyságából: az megfogja érteni mily fenséges hivatása az a nőnek: anya lehetni! Az megfogja érteni : miért mondhatjuk, hogy az embernek géniusa, melynek szerencséjét vagy balsorsát kö szönheti: az anya 1 A gyermek azzá lesz, a mivé neveltetik. S ezen nevelés a gyermek első mosolyával, a bölcsőben, ott, midőn a gyermekben a lélek ébredez, már olt kezdődik! A nő a gyermeknek első és leghivatottabb nevelője. Nem ok nélkül kívánta az ókor legnagyobb bölcse, Plátó, az államról szóló tanában, a gyermekeket kivétel nélkül és kizárólag, anyjok által neveltetni egészen y évökig. Az anya tanításai, oktatása hasonlít a fiatal fába vésett betűkhöz, Nő, vastagszik a fa, de a bevésett betűk sohasem nőnek be, sőt felötlőbbekké lesznek. Boldog azon gyermek, boldog azon ember, kinek lelkébe egy bölcs, egy gondos anya s/erető, javát kivánó szive véste be az e'ső tanitás betűit. »A jó anya — mondá Herbert — fölér száz tanítóval is.« A gyermekek tudtokon kívül anyjuk modorához, beszédéhez, magaviseletéhezs életrendszeréhez idomulnak! Szokásait eltulajdonítják, s jelleme szemmel láthatólag testesül meg bennök. Az anya emberi nemünk látható gondviselése, általa lesz a család, — a nép, — a nemzet. Befolyása tartós és egyetemes. Kezdődik mindjárt a világba lépésnél — s átvonul az egész életen keresztül. A jövő előttünk állhat az édes anyja ölében szendergő kisded személyiségében. — Hogy e gyermekből idővel mi lesz, az főleg az ő legelső, leghathatósabb nevelője nevelésétől s példájától föltételezhető. (K. Tóth Kálmán. Jellem. 1. 37. 1.) Gróf Mikó Imre azt mondja — »Nőink hivatása* című művében — s ezt sohase feledjék el a nők, de különösen a magyar nők: >Asszonyok, anyák! Tőletek függ nagyrészben a hon jövője! Oh fogjátok fel hivatástokát! Ti vagytok a családi élet éltető gyökerei, — a házi erények alkotói, — a gyermekek lelki hajlamainak első idomitói... tőletek függ a jelen, — a nemzet belső élete, a jövendő előkészítései* Asszonyoktól függ a jelen boldogsága — s a jövő nagysága. BELFÖLD. Hanyatlás. Ily cím alatt a »Budapesti Hírlap* f. évi 52-dik száma figyelmet érdemlő cikket hozott a magyar lutheránus egyház papságára vonatkozólag. Kimondja nevezetesen, hogy ezen egyház egyházi és kulturális hivatását a kor követelményeihez mérten jelenleg be nem tölti s azon szomorú állapot okát a lutheránus papság szellemi színvonalának hanyatlásában találja. Mond még többet is. A lutheránus papság körében alig találunk egy két névre, a melynek viselője szélesebb körben kiválóbb tehetségről, komoly és számot tevő munkásságról, mint tudós, iró, politikus vagy gondolkodó volna ismeretes. Az egyházi szónoklat is hagy kívánni valót hátra; a püspökök közül csak kettő említtetik név szerint, a másik kettőnek pedig talán nincsen is — neve. Az egész cikkre nézve különös, de egyszersmind útbaigazító is annak kellő méltányolhatására azon körülmény, azon külső indok, melynek alapján ama szigorú ítélet elhangzik; azon körülmény, ama külső indok: a Buda-