Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-28 / 9. szám

253 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 139 Luther Wormsban. Egyháztörténelmi tanulmány. Önálló történelmi kutatás után. (Folytatás.) A rendek azonban megmaradtak kérésök mellett és a szász választófejedelem kivitte a császárnál Luther még egyszeri kihallgattatásának megengedését. A császár aztán 1521. ápr. 22-ikén, hétfőn, átirt a rendekhez, hogy ő ugyan véleményét nem változtatja, de a Lutherrel való kiegyezés kísérletére enged három napi határidőt, de sem ő sem az övéi nem lesznek jelen annál.1

) A rendek aztán e császári engedély megnyerése után, bizonyosan még azon nap, április 22-ikén, megalkottak egy szűkebb körű választmányt, melynek tagjai voltak : a trieri érsek ; Joachim brandenburgi választófejedelem ; az augsburgi püspök; Georg herzog von Sachsen; a brandenburgi püspök; a német lovagrend nagymestere ; Georg von Wertheim gróf; doctor Peutinger augsburgi városi követ; doctor Johann Bock stras^burgi követ; és doctor Hieronimus Veus a badeni Markgraf kancellárja.2

) Tehát két választófejedelem, egy egyházi és egy világi, egy herceg, két püspök, egy egyházi lovagrendnek nagymestere, egy gróf és három polgári egyénből, két városi követből és a badeni kancellárból állott e választmány; egy szóval a birodalmi gyűlés minden osztályából volt összeállítva. A pápai követ akarta, hogy a trieri ofificialís is, ki teljesen az ő embere volt, jelen legyen e választmányban, de a fejedelmek ellenzették.3

) Az egész választmánynak elnöke a trieri érsek, Richárd von Greififenklau volt. E választmány aztán már a következő napon, április 23-ikán, kedden, megkezdte működését, a mennyiben e nap már reggel 6 órakor összegyűlve,4

) meghatározta a Lutherrel folytatandó értekezések menetét, megválasztotta a badeni kancel'árt, dr. Hieronimus Veust, ki kitiinő humanista és az erfurti egyetemnek 1511-ben rectora volt, szónokául, kitűzte a következő nap reggeli hat órát a tárgyalások megkezdésére és erre megidézte Luthert. Április 24-ikén, szerdán, reggel hat órakor jelent meg Luther e választmány előtt. Ott legelőször is a badeni kancellár, Veus, ragadta meg a szót és egy szépen kidolgozott, hatásra számított beszédet intézett Lutherhez. Veus legelőször is kijelentette, hogy ez értekezletnek nem célja, hogy Lutherrel vitatkozásba elegyedjenek, hanem keresztyéni részvétből inteni akarják őtet testvériesen, hogy gondolja meg, milyen tanácstalanság és lázadás nőhet ki az ő dolgából. Luther rábeszélésére aztán két érvet hozott fel: először az egyház tanubizonyságtételét és másodszor a saját lelkiismeretének tanúbizonyság tételét. Az egyház tanúbizonyság tételénél felemiitette legelőször is a zsinatokat, melyekben annyi szent atya, a szentlélek által összegyűjtve, vett részt és ha azok néha tévedtek, tekintélyök nem szenved csorbát s aztán a szentírásban is meg van irva, hogy ,Kaiphás jövendölt, mert azon évben ő volt a főpap,* tehát a pápának is meg kell adni a tekintélyt s ha a pápai rendeletek nem is mindig kifogástalanok, az egy') Az egész szakasz Aleander ápr. 27-én irt levele és Fürstenberger tudósításának összevetése. 2) Az összes források. s) Aleander lev. ápr. 27. 4) Veus levele Herzog Georg von Sachsen-hez 1521. junius 3-ikán: közli I. K. Seidemann »Zeitsch. für die hist. Theologie* szerk. dr. The. Wil. Riedner 1851. A 80-ik oldaltól kezdve. ház még sem nélkülözheti az emberi tételeket a rend kedvéért. Azután Luthert a saját lelkiismerete tanúbizonyságára hivta fel, kéri őt, hogy ne keményedjék meg a saját értelmében, hanem mint szent Bernhard mondja, szeretetből mindig a mások véleményének engedjen inkább, s aztán gondolja meg azt is, mennyi botrány fejlődhetik ki könyveiből, melyek a népben nagy mozgalmat idéznek elő és azt a felsőség iránti engedetletiségre csábítják. Gondolja meg azt is, hogy ő sok jót irt, nehogy, ha semmit vissza nem von, a rosszal együtt azt is elkárhoztassák. És végre tartsa szemei előtt inkább az Istennek tiszteletét és lelki üdvösségét, semhogy magaviselete mellett megkeményedjék. S a beszéd végén felemlíti óvó intésül Luthernek, hogy ha ő megmarad magaviselete mellett, a császár száműzi.') Lutherre különösen a barátságos hang, melyen az egész beszéd tartva volt, az eddig tapasztalt hidegség és a trieri officialis dölyfösen kicsinylő bánásmódja után, nagyon kedvező benyomást tett, ugy hogy május 3-ikán Albrecht von Mansfeld grófhoz igy irt arról: »Ott a doctor, a badeni kancellár, felállott, és valóban egy ügyes, jól szerkesztett beszédet intézett hozzám, ugy, hogy be kell ismernem, hogy a trieri officiaüs, ki a császári felség előtt beszélt, kis körmét sem éri fel.* De már őszig megváltozott a Luther véleménye, mert Lauterbachnak igy nyilatkozik: »a badeni markgrafnak egy doctora akart engem nagy fennszárnyaló szavakkal meginditni.* Ekkor már meggyőződött, hogy Wormsban a szép szavakkal csak tőrbe akarták csalni őt, mert a cél az volt, hogy őt, akár szépen, akár rűtul a visszavonásra kényszerítsék. Luther a Veus beszédjére felelte, hogy ő nem támadja meg a zsinatokat általában, hanem csak a konstáncit, a hol kárhoztatták Hussnak ezen tételét: »Az az egy szent, az általános anyaszentegyház, mely a praedestináltak mennyisége.« Ezt a tételt semmiképen sem akarta Luther, hogy elkárhoztatva maradjon, mert, mint ő mondta, »ez egyik tétele a mi hitünknek, midőn mi mondjuk : hiszek egy szent keresztyén anyaszentegyházat.* Ezért ő testvéri szeretetből nem tud többet engedni, csak a mennyit az evangéliom és a hit megenged. A mi pedig illeti a botrányokat, melyek netalán az ő könyveiből támadtak, ő kétféle botrányt különböztet meg, az egyik a szeretet botránya, a másik a hit botránya. A szeretet botránya, mely az erkölcsökben és az életben áll. A hité vagy tané pedig, mely az Isten igéjét meghamisítja. Ezért e részben nem engedhet, nehogy Krisztus a botrány kövévé legyen. A mí pedig a felsőséget illeti, ő sohasem tanitotta azt, hogy az ember a felsőséget megvesse, legyen az jó vagy rosz. A pápát is és a zsinatot is nem az ő rosz életök vagy művök, hanem hamis tanaik miatt támadta meg. Mert a hamis tanban megszűnik a hatalom és az engedelmesség. Luther miután elvégezte beszédét, visszavonult, mig a választmány tanácskozás végett a teremben maradt. Midőn megint visszahívták, Veus a választmány nevében azon ajánlatot tette neki, hogy adja iratait a császár és a rendek ítélete alá. Luther válaszolta, hogy ő nem akarja, hogy róla azt mondják, hogy ő félt a császár, a kurfürstek és összes rendek ítéletétől és ő kész ís könyveit nemhogy a császárnak, de a legalávalóbb szolgának ís bírálata alá adni, csakhogy ez az Isten igéje, a szent-J) A választmány tárgyalásaira források általában: Veus levele 1521. jun. 3. Georg zu Sachsenhez ; Luther levele Albrecht v. Mans- -feld grófhoz máj. 3. (talál. De Wette: »Luthersbriefe« stb, 1. köt. 601. old.) és Acta Reverendi.