Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-21 / 8. szám

229 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 230 Népnevelés jöjjön el a te országod! Ez volt a divatos jelszó nálunk évtizedeken által. Eljött! Van népnevelés quantum satis. Csak a fővárosi néptanítók száma megközelíti a 900-at, s az egész országban működő tanitók neve már nem légió, hanem hadsereg. Ha alkotmányos életünknek semmi eredménye nem volna is, de a népnevelés terén kétségkívül bámulatos haladás tapasztalható. A képviselőházban is felemlítetett számokban az eredmény, egy akadémiai székfoglaló beszéd is foglalkozott ezzel a tárgygyal, melyet — ha töredékesen is — a ^Különfélék* rovatában közlünk. Lapunk egyik t. munkatársa az alább következő rovatban feljajdul a statistikai eredmény felett. Hova jutottunk — sóhajt fel — mi magyarok és protestánsok ? Eddig mi magyarok a többi nemzetiségekkel, mi protestánsok a többi vallásfelekezetekkel szemben első helyen állottunk hazánkban a népoktatás terén, s im most a harmadik helyre sülyedtünk alá. Én bizonyos tekintetben örvendek ezen jelenség felett, mert hiszen nem mi szállottunk alább, hanem a más nemzetiségűek és vallásúak tettek az utóbbi pár évtized alatt oly nagy lépést, hogy előnkbe vágtak. Ez által a mi dicsőségünk igaz, hogy hanyatlott, de az ország közművelődésének színvonala jelentékenyen emelkedett. Hanem az örömem csak is ezen szempontból indokolt, egyébként én is nagyon szomorú jelenségnek tartom azt, hogy éppen a magyar s a protestáns elem az iskoláztatás terén túlszárnyaltatni engedte magát. Engem is arra ösztönöz ezen statistikai adat, hogy kérve-kérjem egyfelől államunk, másrészt egyházunk kormányzó férfiait, hogy vegyenek elő minden hatalmukban álló eszközt fajunk s egyházunk közművelődési színvonalának emelésére. Hanem hát voltakép van-e áldás a nép műveltségi színvonalának emelkedésében? Egy némely aristokratikus fő urnák ez előtt pár évtizeddel bizalmas körben tett nyilatkozata visszacseng fülemben : minek annak a parasztnak s kivált cselédnek az irás, olvasás ? Tanuljon s tudjon jól kaszálni, kapálni. Azokkal a betűkkel, könyvekkel csak elrontják a népet, nem okossá, hanem tudálékossá, ennek folytán engedetlenné, nyakassá, dologtalanná, nyeglévé teszik. Valóban rongált pénzviszonyaínk között érdemes-e az ország s a felekezetek pénztáraiból milliókat költeni arra, hogy néhány százezer gyermek megtanulja az olvasást, melyet néhány év múlva vagy teljesen elfelejt, vagy holmi verses rabló históriák, álmos könyvek, vagy más ponyvairodalmi termékek — bóditó maszlagok — élvezésére használ? Vigyázzunk! az irni-olvasni tudás kétélű fegyver: egyfelől nélkülözhetlen kellék a szellemi s valláserkölcsi fejlődéshez; de másrészt eszköz a gondolkodásnak, a törekvéseknek a legfonákabb irányban való vezetéséhez. Magában az olvasni tudásban nincs haszon és áldás ; hanem igenis van akkor, ha úgy cselekszünk, mint apáink cselekedtek negyedfélszáz éven át. Megtanítottak lehetőleg mindenkit — mert hisz a protestánsoknál meg volt eleitől kezdve az általános tankötelezettség, — olvasni és azután kezébe adták a bibliát, a keresztyén tanításokat, szentek hegedűjét s effélét s ez által beavatták azt az egyetemes papságba. Ha nem mehetett is templomba, ha papjától megfosztották is az egyházat: kezében volt Isten törvénye, Jézus s az apostolok tanitása, s az olvasnitudás mesterségével képes volt önmaga is az élő vizek forrásából meriteni. Ma már a szentek hegedűje nem elégíti ki a legvallásosabb embert sem, szeret mást is hallani, olvasni s igen helyesen; de vigyázzunk, hogy mit olvas. A műveltebb s vagyonosabb elem kígyókat melenget keblén, midőn az éretlen nagy tömeget írni olvasni taníttatja, de későbbi olvasmányait nem ellenőrzi, azt a helyes ösvényen nem vezérli. A fonák irányú felvilágosodás már nagyon sok könyűt fakasztott, nagyon sok vért kiömlesztett. Őrködjünk népünk felett. Most még gyakorolhat reá befolyást, adhat neki irányt a lelkész, tanitó, a műveltebb, vagyonosabb elem, vagy az ilyenekből alakult egyesület: de ha egyszer elvadul, ha majd olvasmányai folytán a papban s az úrban született ellenségét látandja, ha az erkölcsi, az állami, társadalmi rend felforgatását célzó gondolatok s törekvések belopódzottak lelkébe: akkor már a szép szóból, a jó tanácsból nem okul, akkor már józanabb útra nem tér, a míg be nem töri az általa gyűlölteknek fejét, s ezek az övét. Ez pedig fájni fog úgy az egyiknek, mint a másiknak, úgy a vagyonos, mint a vagyontalan osztálynak, fájni fog ezekkel együtt ugy az egyháznak, mint a hazának. Minden egyes jelentés, melyet a tanfelügyelők a miniszternek, a miniszter az országnak a népiskolai oktatás fejlődéséről tesz, figyelmeztessen bennünket, hogy a népnek mindig nagyobb és nagyobb része kezébe kapja a kétélű fegyvert; figyelmeztessen bennünket, kivált a kiknek élethivatásunk a nép valláserkölcsi vezetése, hogy résen álljunk, hogy népünket gondozzuk, nehogy az azt a veszedelmes fegyvert ellenünk s majdan önnönmaga ellen fordítsa. Az emlegetett miniszteri tárca tárgyalásának a végére egy fekete pontot tettek. Elhatározták, hogy Pázmán művei, vagy talán azoknak csak egy része országos költségen kinyomassanak. Mi örvendünk Pázmán művei megjelenésének. Az ezekben rejlő nyelv- s irodalmi kincsek ugy is hirdettetnek min»5*