Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-14 / 7. szám

211 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. 14 2 szági híveihez is, s ezeknek körében Brodskán érte a korai halál 1556, december hó elején. Éltének 50 évéből 27 évet töltött el a lelkészi hivatalban ; de a 27 év köziil kilenc egész éven át a börtönök falai gátolták kötelességének teljesítésében. Az anabaptista évkönyvek méltó fájdalommal siratják a sokat szenvedett állhatatos nagy emberüket. De nemcsak ez évkönyvek tartják fenn Riedemann nevét; szép vallásos költeményei, számos levelei hazánk több levéltárában ma is feltalálhatók. Ezenkívül egy nyomtatott művet is hagyott hátra, melynek azonban manapság már csak egy későbbi kiadását ismerjük, ily címen: »Rechenschafft unserr Religion, Leer und glaubens, von den Brüedern, so mann di Huettrischen nent, aussgangen : durch Petter Riedemann, gedruckt auf ein neues, dursh Vollandt. 1565.« 160

. Riedemann hamvai régóta elporladtak, elfeledve, elhagyatva a brodskai temetőben. Hitsorsosai rég elhagyták vagy hitöket, vagy hazánkat, s Oroszország egyik szegletében talán nem sokat tudnak már a három szazados emlékekből. De azért nem enyészett ki hazánkból Riedemann szelleme, nem enyészett ki az anapabtismus. Csakhogy ma már ne a felső vidékeken keressük őket, ott talán már emiékök is elenyészett. Hanem épen az ellenkező oldalon, hazánk déli részében tünt fel a hatvanas évek legelején az u. n. nazarénismus, melynek hivei az anabaptistáknak, s »apostolai* Riedemannak egyenes szellemi utódai. Az idő azonban, most nem oly kedvező tanaikra nézve, mint a forrongás századaiban volt, s hirdetőik sem rendelkeznek Riedemann lelkesült bátorságával s szívós kitartásával. Épen azért csak az ige fegyverével folyik a harc ellenök, s nem sok idő múlva hihetőleg ép oly csendesen elfognak enyészni s más felekezetekbe beolvadni, mint amilyen váratlan s meglepő feltünésiik vala. Révész Kálmán. Nova quaedam literaria et historica ex Hungaria. Pataji János a dunáninneni és dunántúli magyar ref. egyházaknak superintendense vagy generális inspektora elhunyt 1729. julius 18-án. E tiszteletes férfiú valóban hosszú életű volt, 105 éves s egész haláláig viruló és erőteljes. Egyházát szolgálta 75 évig, a superintendensi tisztet viselte 37 éven keresztül, életben maradt nejével együtt töltött 75 évet. Fiai: János és Sámuel, mindkettő kitűnő pap s egyúttal a lelkészek szenio'ra, vagy inspektora (esperes). Unokát 130-t számlált öregünk. Pósaházy István földi életét 1729. évi nov. 16-án reggeli 7 órakor cserélte föl az örökkévaló élettel. Kitűnő férfi volt, jeles tudós, szerénységgel és sok ker. erénynyel ékeskedő, kiváló theologus és nyelvész, a bölcsészet, történet s költészet mezején jártas s azonfelül beszélte még a holland és angolnyelvet. Szül. 1667-ben Patakon, hol apja 24 éven keresztül dicsérettel viselte a professori tisztséget; nagyatyja Pál a pataki egyház lelkipásztora volt, kinek atyja szinte pap, sőt mi több az egész család a reformációtól kezdve ároni volt. E sorozatban 10-dik a mi halottunk. Négy éves korában az egész Magyarországon dühöngő üldözés folytán elűzetvén a pataki iskola is helyéről, tovább kellett vonulnia atyjával együtt s miután az iskola Apafi Mihály Erdély fejedelme által Gyulafehérváron újra felállíttatott, itt települtek meg ők is (1672). Atyja s Buzinkai Mihály vezetése alatt szép előhaladást tett a tudományokban s mint 18 éves ifjú (1685) nyilvánosan tanította a költészetet. Elvesztette atyját 1686-ban március 3-án, s ezután a theologiát tanuló ifjak sorába lépett ugyanazon év november i-én, dicséretes szorgalommal s nagy eredménynyel tanult Komáromi István és Kapossi Sámuel alatt, azonban meghalván Apafi, ki neki a külföldi akadémiak meglátogatására szükséges költséget megígérte volt, ez ígéret nem valósult meg s igy ő elhagyta Erdélyt és visszatért Magyarországba. Göncön, hol e közben az ismét felállított, de helyiből újra elűzött pataki iskola Tsétsi János gondjai alatt, dacára az ellenséges elemeknek, szépen virágzott, folytatta tanulmányait s öregbítette ismeretét. Tsétsi, ki tanara pártfogója s mintegy második atyja volt, fia gyanánt szerette, nevese, minden jók figyelmébe ajánlotta, az iskola szeniorává tette, s végre, amint az Magyarországon szokásos, a virágzó miskolci gymnázium igazgatóságára emelte 1694-ben. Innen ment ki 1696-ban a külföldi egyetemek látogatására s előbb az Odera melletti Frankfurtban tartózkodván, Utrechtbe ment, hol csaknem 3 évig a legnagyobb szorgalommal folytatta tanulmányozását, tanácscsal és pénzzel nem egyszer segittetvén a jó Tsétsitől. Itt hallgatta Mastrichtiust, Leydekkert, Witsiust, Leusdent és de Vriest. 1699 ben tért vissza honaba, hol Tsétsi es a pa taki iskola gondnokai a bölcsészet tanszékével kinálták meg, amit azonban nem fogadott el, okul adván testi gyöngeségét, különösen pedig fejbántalmait, melyek először Hollandiában jelentkeztek nála. Meglátogatván Erdélyt, itt is fölajánlották számára a bölcsészeti s nyelvészeti tanszéket a Gyula-fehérvári iskolában, de itt sem maradt épen a föntebb emiitett okok miatt, sőt egészségének helyreállítása végett magát orvosi gondviselés alá rendelte egész 1702-ig. Ekkor lemondván arról, hogy még valaha tanári vagy lelkészi tisztséget viselhessen : öngyilkosságról gondolkozott. Visszatérve Magyarországba, engedett barátjai kérésének, hogy t. i. mig él szentelje az egyháznak tehetségét, s elfogadta — habár betegen — Keresztúr városában (Zemplénmegye) a lelkészi hivatalt, s itt élt 7 évig, bajai által kínoztatva, a melyek miatt az előbb Tsétsi János életében 1707-ben, majd ennek halála után 1708-ban ismételten felajánlott igazgatását a pataki iskolának nem fogadta el, visszarettenvén az ott reá váró óriási munkától. 1710-ben a toltsvai gyülekezet lelkészévé választatott s itt maradt egész haláláig, mintegy 20 éven keresztül. A következő 1711-dik évben ezen megye vagy tractus seniorává vagy inspektorává választatott a bényei zsinaton, s e tisztséget — bár betegen — elfogadta, s nem eredmény nélkül, mert az egyházak látogatásában tett utak által megedzve, úgyszólván bajából egészen kigyógyult. Ennek dacára sem fogadta el azonban az 1717-ben újra felajánlott tanszéket, mert kora az öregség felé hajlott, de annyit mégis megtett, hogy a pataki iskola egyházi gondnokságát vállaira vette, mely hivatalban, ha talán szelid természete miatt nem mindenek tetszése szerint is, egész haláláig eljárt. Halála fulasztó toroklob következtében 62 éves korában történt; eltemettetett általános részvét mellett november 27-ikén ; harmadnap a jelenlevő lelkészek által Bogáti Balázs újhelyi lelkész inspektorrá választatott, ki is két más lelkésztársával Hetyei Dániel bényei s Szathmáry György keresztúri papokkal egyetemben a halott emlékezetére magyar szokás szerint kegyes és tudós beszédeket tartott. Matheides Sámuel árvamegyei ágostai hitvallású — azonban a reformátusok iránt igen jóindulatu — tudós, kegyes és fáradhatlan szorgalmú férfiú elhunyt 1729. október 9-én. Tanult a greiíswaldi egyetemen, mint XII. Károly svéd király alumnusa s itt hallgatta Mayer Fridrichet. Innen visszatérve, 1709-ben az eperjesi ágost.