Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-02-08 / 6. szám
tott azért, hogy a felső-magyarországi protestáns rendeknek legyen egy olyan főtanodájok, melyben az egyház jogi és lelkészi — pastoralis — igazgatására képesített, az akkori kor felfogása szerint teljes tudományos képzettséggel bíró vezérférfiak nevekedjenek, a mi meg is történt, mert hiszen Tököli Imrén kívül nem egy nagysága felekezetünknek s hazai történetünknek, s a mai közélet nem egy koryphaeusa nevekedett e főtanodában. alapíttatott pedig nem egy esperesség, vagy talán csak egy egyház által, hanem a felső-magyarországi prot. rendek által, mint azt több egykorú, épen az alapítás tényére vonatkozó okmány bizonyitja, a melyek koziil, hogy csak egyet említsünk, az 1665-ki nov. 18-án kelt így hangzik : »Mi alulírottak, a jelen alkalommal Kassa szab. kir. városban egybegyűlt képviselői Felső-Magyarország grófjainak, báróinak, főurainak, vármegyéinek és szab. kir. városainak üdvözletünket. . . stb. . . . Midőn mi magunk és küldőink egyhangú elhatározása folytán, közösen megállapodtunk abban, hogy a mindenható Isten szent igéjének tiszteletére és dicsőítésére az igazi ev. vallás terjesztésére s nemkülönben a világi rendűek bő és üdvös neveltetésére bizonyos iskola, Collegium, melyben az elemi tanulmányokon felül a magasabb tudományok, ugy az elméletiek, mint a gyakorlatiak adatnának elő, Eperjes, szab. kir. városban, mint ezen s/ándékunk megtestesítésére legalkalmasabb helyen — alapittassék stb.« — s az azután csakugyan meg is nyilt főtanoda »Collegium status evangelicorum Superioris Hungáriáé« nevet nyert, s ezt viseli most is hivatalos authentikus 1666-ki pecsétje köriratán.® * Nagy Sándor, az aradi törvényszék elhunyt elnöke, a következő összegeket hagyta jotékony célokra : a hódmezővásárhelyi helv. hitv. iskola részére 1000 frt, az ugyanott levő helvét hitv.illásu gimnáziumra 2000 f t, az ugyanott, a Szőrháton felallitandó tanyai iskolára IOOO frt, a holdmező-vásárhelyi gimnázium részére 1000 frt alapítványt, a magyar nyelvben legszebb előhaladást tanúsító tanuló jutalmazására 1000 frt alap., melynek kamatát kapja az az aradi lyceumi tanuló, ki egy, magyar történelmi tárgyú költeményre hirdetendő pályázatban a legjobb művet nyújtja; 500 frt az aradi lyceum szegény tanulói felsegélyezésere és felruházására; 1000 frt a debreccni helv. főiskolai alap javára; 500 frt a magy. tud akadémiának; 500 frt a magyar hírlapírók nyugdíjintézetének ; 500 frt az írói segélyegyletnek; 500 frt az aradvárosi árvaháznak; 500 frtot az aradi zenedének; 100-100 frt a két aradi tűzoltó-egyesületnek. * Helyreigazítás. Nt. Körmendy Sándor ura »Prot. egyh. és isk. lap* 4-ik számában megjelent »Végviszonválasz a lelkészválasztás megerősítése kérdéséhez« cimű közleményében oly szavakat ád számba, s alkalmaz mottoul, melyeket sohasem mondtam, legalább ugy nem mondottam. A hivatkozott időben és alkalommal megesett szívélyes beszélgetéskor, midőn K. ur igy szólott hozzám : nagy baj benned az a szenvedélyesség: igy válaszoltam »fájdalom ezt magam érzem legjobban és semmit se kérek Kálvinnal buzgóbban Istentől, minthogy ezen fene vadat — ideges temperamentumomot — meg fékezni segítsen.« ennyi az egész! Luther ördögeivel semmi dolgom. — Cbire István. * Szerkesztői mondanivalók. Sz. L. urnák V. . .ben. Zoilushoz irott szellemes, csipdeső, de nem gorombáskodó cikkét vettük, élvezettel olvastuk s nem kételkedünk, hogy az egész e. megyében élvezettel olvasnák. De csak is ott, a hol közelből ismerik ugy a csipdeső^, mint a csipdesettet, valamint a cikkben érintett helyi viszonyokat. Epen ezért helyi vagy vidéki lapban érdekes közleményt képezne az ön humoros tréfás vártatlanul személyeskedő cikke, de lapunkban, még ha egy kis tréfát megengedhetnénk Ís magunknak igy farsang idején, mellőzendőnek véljük. K. E. É. A. N. S. W. S. uraknak cikkeiket vettük, közelebb hozandjuk. NECROLOG. Nekrolog és még valami. Bor Áron, a köte-gyáni ev. ref. egyház lelkésze, kis'envedett. Az életr áklya, mely évek hosszú sora óta nem égett egész, nem lobogott tiszta fényű lánggal, az életfáklya, mely 3 év óta csak koronként fel fellobbanó sziporkázással emésztődött, végre egészen kialudt, a mult hó 30 ikán, délelőtt 10 órakor. Temetése folyó hó i-jén délután ment véghez. Azok, akik életében szerették és tisztelték, talán mind jelen voltak e szomorú alkalommal helybeliek ugy, mint vidékiek. A zsúfolásig megtelt tágas templomba nagyon sokan nem fértek be. Meghatottan, az ellágyulásig bús hangon imádkozott a templomban nagyt. Szél Kálmán esperes ur. Utána, Dániel pro-1 féta próféciájának 12-ik részéből a 3-ik verset tevén el-I mé kedése alapjává, prédikált Márk Ferenc fekete-gyarmati lelkész, ki a szószéken, mikor az evangéliumot hirdeti, ha nevére nem gondolunk is, a lélek szerint buzgó evangélistát juttatja eszünkbe. Eljött a temetésre, és pedig önként, minden felszóütás nélkül, a n.-szalontai dalárda is, Sebők Lajos kántor vezetése alatt, a válogatott gyászdalok jól sikerült összhangzatos éneklése által, a háznál, a templomban és a temetőben egyaránt nyitott csatornát, melyen az ellágyult szivek fájdalom-könnyei kibuzoghatának. A templomból kijőve megindult a menet, hogy temetőbe kisérje a drága halottat. Igazán impozáns volt e menet. Nagy városon is ritkán lehet ilyet látni. Sokan voltak itt sarkadiak s más vidékiek is. A temetőben az idvezült segédje Szőllősi István mondott a szomorú alkalomnak teljesen megfelelő buzgó imát. Aztán, a fájdalom leverő érzelmeiben mélyen elmerülve, némán oszlott szét a nagy sokaság, kiki ilyen bizonyságot és vallomást tevén az ő szivében : bizony ez ember jó és igaz vala 1 Bor Áron született Tenkén 1828-ban. Felsőbb iskoláit Debrecenben végezte. Innen Sarkadra ment, hol 18 esztendeig volt rektor. 1867-ben Vadász választotta meg közlelkesedéssel lelkipásztoráu', honnan Köte-Gyánba hívta meg őt a fényes gyülekezet osztatlan bizodalma, 1877-ben. Élettörténetének egyébb mozzanatait el kell hallgatnom, mert azok megírására én képtelen vagyok. Csak annyit említek meg, hogy mint hivatalnok buzgó törekedéssel igyekezett teljesíteni s valóban igy is teljesitette minden kötelessége't, mint ember s különösen mint barát a legjobbak közé tartozott. És annyi buzgó törekvésnek, anynyi jóságnak mi lett a jutalma? 1. . . Sötét gondolatok, kisérő árnyak távozzatok tőlem.. fel ne tépjétek azt az erős horgonyt, mely egyedül képes megmenteni az élet tengerén vihartól hányatott sajkát 11... Távozzatok ül... És most térjünk át arra a »még valami«-: e. Mikor megkaptam a budapesti egyházi lap azon számát, mely a Tompa Mihály nekrologját hozta, együtt voltak nalam Bor Áron és Kincses Pál. Én olvastam fel a nekrologot. Mindhárman egyezőleg magasztaltuk a nagy költő és pap azon végső akaratát, hogy őt csak egyszerű könyörgéssel temessék el. Ki is jelentettük mindhárman, misze-