Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-20 / 51. szám

ház szellemi életéhez tartozván, egymással kapcsolatosan összefüggenek, végre az anyagi állapotot tárgyazó ügyeket hozzák köztudomásra, ide soroztatnak már a számadások felülvizsgálatából kifolyó észrevételek vagy bejelentések is. Mielőtt valaki ama nevetséges módon jellemző eljárást az egyházlátogató küldöttségek szeme közé vágná, annak ismernie kellene az egyházi vagyis gondnoki számadások vezetésének ez időszerinti rendszerét, terjedelmét . Köztudomásu dolog ugyan is, hogy ezen számadásoknál a pénzt kezeli a gondnok, a számadás tételeit többnyire irja a lelkész, e mellett ellenőrzőül ott van a presbyterium, melynek egyik vagy másik tagja vagy épen az összes ismeri a bevételeket és kiadásokat sokszor a krrokig. A többnyire mondom lelkész által vezetett, a presbyterium által helybenhagyott s elfogadott szám adás a legtöbb egyházban nem is nagy terjedelmű, a 4—5 vagy legfellebb 6 lapon irt számadás tételeit átnézni, az összegelést végrehajtani ritka helyen venne igénybe egy napot, s ha azt az egyházlátogató rövidebb idő alatt is képes megtenni, ezt nem annyira hibául, mint inkább érdemül tudható be. Különben is az igy, ott a helyszínén történt átnézés alkalmával, a ne talán felmerült nehézségeket a lelkész, gondnok vagy maga a presbyterium felvilágosítása vagy elenyészteti, vagy ha nem? ugy azok az egyházlátogatási jegyzőkönyvbe vezettetnek, hogy ha szüksége forogna fennt, az egyházmegyei közgyűlés intézkedhessék, ezen kivül a felülvizsgáló ugyan ezen nehézségeit s kifogásait az átnézett számadás alá leirja, s az illetőknek utasítást s figyelmeztetést ad, a melyhez magukat tartani szoros kötelességükké is teszi. Történik ez ott mindjárt a helyszínén élő szóval is. Azokat »a furcsa eseteket* melyekkel a t. cikkíró ur szerint az egyházlátogató küldöttség nem törődik, mert hiszen ott a tractus, köszörülje ki a csorbát, nem a küldöttség vagy jegyzője teremti, mint inkább az a sajátságos számvitel, mely nálunk még most is divatozik, mely szerint más egyén vesz be és ad ki, s más egyén irja és vezeti a számadast; megtörténik aztán, hogy vagy több a bevétel, mint a pénzkezelő tartja, vagy kevesebb a kiadás, mint kiszámította, ezen csorbát köszörtilgeti aztán a tractus — de a mely »furcsa esetek« rendszerint az egyházlátogató küldöttségek jelentése folytán kerülnek elintézés alá. »A második teendő volna az anya és jegyzőkönyvek átvizsgálása s láttamozása — mondja tovább a t. cikkiró ur — >No ez már nem ütközik nehézségbe, mert az i lető egyházlátogatási jegyző már otthon elkészíti azokat a jegyzőkönyvi számokat, melyeknek bennt kell foglaltatniok a jegyzőkönyvekben. Ez könnyen megy, a lá'tamozás meg igen egyszerű és könnyű munka annak, a ki irni tud.* Ezen könnyű munka végzése is az egyházlátogatók teendői között foglaltatik a 134. § b) pontjában. Hogy az egyházlátogató jegyző ugy és nem másképen teljesiti, mint cikkiró ur előadja, sem meg nem róvható, sem ki nem gúnyolható. Talán csak tudnia kell, hány esperesi körlevelet kellett beírni a lelkészi, s azok közül mely pontok vezetendők be a tanitói körleveles jegyzőkönyvekbe, vagy talán az pellengérre állítandó, hogy előre kiírja, nem pedig betanulja?? Hiszen ezt egyik ugy mint másik egyházlátogatá^i jegyző nehézség nélkül megteszi. Vagy talán az, hogy az egyházlátogató még irni is tud?? Ez épen ugy nem bűne, a mint nem érdeme. Majd az iskolai élet körüli eljárást bírálja el a t. cikkiró ur és itt is a fenntebbiekből felismerhető szokásához híven felületesség, lelkiismeretlenség sőt hozzá nem értés színében tünteti fel az egyházlátogatási jegyzőt — és miért nem az egyházlátogató küldöttséget is — avagy nem együtt végzik-e a teendőket s az iskolai tanitás eredményének megítélésében is nem egyetértve állapodnak-e meg?? »Igen gyakran fél három órakor érkeznek a helységbe. Egy fél óra még eltelik a pakolódzás, ebédelés és melegítő ital beszedésében. Három órakor, kibékült kedélyhangulattal belépnek az iskolába. Egy óra alatt ki kell kérdezni 4—5 osztálybeli gyermeket 9—10-féle tantárgyból. Az idő rövid, sietni kell. Az egyházlátogatási jegyző kézzel-lábbal igyekszik is közzéverni a stúdiumoknak. Egy óra alatt be is végzi takarosan s kijelenti, hogy a tanitó szorgalmával, az iskola szellemi életével nincs megelégedve — mond a t. cikkiró ur és folytatja tovább. íDe uraim miért cselekszik önök e szemfényvesztés munkáját. Hiszen képtelenség az, hogy önök egy óra alatt még csak fogalmat is szerezhessenek a tanitás eredményéről, nem hogy alapos jelentést terjeszthetnének be a nagytiszteletű egyházmegyéhez.* Ezen megszégyenítő és nevetség tárgyává tenni akaró leírással szemben, szabad legyen nekem kijelentenem, hogy az egyházlátogató küldöttségek az iskola szellemi életének minősitése körül nem ily módon szoktak eljárni, sőt bátran merem állítani, hogy ez egy órai idő, ha nem képzelet szülte találmány, akkor csak is oly esetben fordulhatott elő, midőn azt a látogatók az iskolában jelenlevő gyermekek felette kevés száma vagy a nem tudás következtében elégségesnek tartották ezt az egy órai időt is az eredmény megállapítására, mert igaz az, hogy a hol nincs ott ne keress. Nincs szándékomban azt állítani, hogy a t. cikkiró kijelentése rosszakaratú ráfogás, hanem igenis, hogy valamely kivételesen, de mindenesetre alapos ok miatt megtörténhetett egy esetnek túlságba vitt elferdítése és felhasználása az egé-z intézmény lehetetlenné tételére vagy legalább a beregi egyházmegyei látogatók megcsúfolására. Különben részemről nem látok semmi »képtelenséget* abban, hogy egy 15 — 20 növendékkel biró iskolát, 4—5 óránál kevesebb idő alatt, például hát mondjuk 1 óra alatt is, alaposan megbírálni ne lehetne, ugy ís ha tudnak, még inkább, ha minden kézzel-lábbal való dolgozás mellett sem vallanak semmit. Hogy az egyházmegyei látogatók, az iskolai tantárgyak mindenikével tüzetesen és hosszasan foglalkozzanak, ahoz hogy sok szó fér, és hogy ezt az iskolai vizsgálatot másképen osztani be talán célszerűbb lenne, azt elismerem és vallom, de mig — az egyházmegyei — vagy a fenntebbi hatóságok e tekintetben ujabb intézkedést nem tesznek, addig azt is elismerem és vallom, miszerint az egyházlátogató küldöttségek ezen a téren is, törvényszerű, lelkismeretes s alapos eljárást igyekeznek követni, s ha a töké'etesség mértékét nem ütik is meg, de hát ki a tökéletes. Emberi intézmény — emberek által kezeltetve, ilyennek tartatni nem akarhat. Higyje meg nekem a t. cikkiró ur, hogy ha az egyházlátogatás teendőinek elbírálásánál, pusztán az iskolák vizsgálatára szorítkozik, azt komoly érvekkel, minden gúnytól ment irmodorban száll síkra, azon elv győzelemre juttatása végett, hogy az iskolák vizsgálata ne a mostani rendszer szerint tartozzék az egyházlátogatás körébe, hanem módosítással, én hozzája csatlakozom, s segítek neki a munkában, de az én okaim nem a t. cikkiró által szellőztetett okok, az alap, melyből kiindulni megkisérleném, az egyházi élet, főleg vallástanítás sik&-