Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-20 / 51. szám

Karácson ünnepén. Itt a karácson, a szeretet ünnepe, az isteni ige megtestesitése, a mennyei jóság alászállása a földre. y

A megtartó ma született, az örök Isten emberré lett * hangzik a dicsőitő hymnus a keresztyénség templomaiban és a sivár világ ezernyi küzdelmei között elfáradott kebel felmagasztosul ez ünnepen, melyen az Istenség legnagyobb szeretetének bizonyságát érzi. A vallásos érzés jut e napon túlsúlyra, hogy megszentelje az ember nemesebb érzelmeit s megölje a rút önzés és irigység nemtelen indulatait. Itt van a nap, melyen felhangzik a vallásos lelkek ajkain az örömének: ,Krisztus Urunknak éildott születésén.* Itt van a keresztyénség azon ünnepe, melynek megszentelése a legáltalánosabb, a legvonzóbb. Tegyük hozzá még, hogy a legmegragadóbb, s a keresztyénség magasztos elveinek a legmegfelelőbb, a mennyiben ez a vallásos érzelmek nyilvánítása mellett, kiválóan a jótékonyság ünnepe. A gazdag fényesen kiállított karácsonfát készit családja számára, de a szegény is áldoz megtakarított filléreiből gyermekeinek, hogy legyen örömük Krisztus Urunknak születésén. A nemesen érző szívek felkeresik az árvák hajlékait, hogy szeretetük melegével azoknak is karácsoni örömöt szerezzenek. Ez a nap a keresztyénség legfőbb elvének ünnepe. Ezért magaslik ki a többi ünnepek felett, ezért van oly bűvereje, mely ellenállhatlanul mindenkit meghódít, lebilincsel. De hát csakugyan meghódít-e mindenkit r A vallásosság tündöklik-e olyan fénynyel, mint a megváltó születését jelentő fényes csillag, mely az egész földet beragyogta ? A mostani, magukat Krisztus követőinek valló keresztyének ajkain fölzendül-e oly buzgón, oly igazán a szívből jött hálaének, mint a betlehemi pásztorok ajkain az első Karácson ünnepén. j,Dicsősség magasságban Istennek, e földön békesség és az emberekhez jó learat* hangzott az angyali szózat ezelőtt 19 századdal. S a mi akkor lebilincselt, elbűvölt, ellenállhatlanul magával ragadott, teljesedésbe ment-e 19 század múlva? Meg van-e szentelve Isten neve ugy, a mint az igazi keresztyénség szelleme, a ma született Krisztus lelke kívánná ? Meghajol-e minden térd a világ megváltója előtt s nem inkább az önzés arany bornyúja előtt-e? Nem panaszkodunk-e a templomok ürességéről, az egyházi ügyek iránt naponkint nevekedő részvétlenségről s közönyösségről? Megszenteltetik-e — bár a világi törvények parancsolják, a lelkészek prédikálják — az ünnepi nap, melyen Jézus dicsőségesen feltámadott r Ezekre a kérdésekre alig felelhetnénk megnyugtatólag. Hát a békesség e földön beteljesedett e ? A világ-történelem véres drámái az ellenkezőt bizonyítják. A keresztyén egyház alig hogy létre jött, jelentkezett az ellenségeskedés, a vérengzés. A türelmetlenség fegyvert kovácsolt, hogy testvér testvér szivébe mártsa a gyilkot. Meggyújtották a máglyákat, hogy azok tüzében a lelkiismereti szabadság bajnokát megégessék. Midőn a pogányság üldözései feledésbe mentek, a keresztyén vallás követői ragadták kezükbe a fegyvert, hogy a szeretet örve alatt véghez vitt üldözéseikkel túl tegyenek a pogány kegyetlenségeken. A századokon át tartó kegyetlenségek arcul verék a mai ünnep legfőbb elvét: a szeretetet, midőn rablánccal és ördögileg kigondolt kinzásokkal fizettek azoknak, a kik meggyőződésüknek hangot merészeltek adni, kik a keresztyénségnek eredeti tisztaságába való visszaállításáról mertek ábrándozni. Ezek a vérlázító kegyetlenségek a mai kor civilisatiója által elsepertettek, de azért a krisztusi békét hiába keresnők az emberek közt. Nem említve az emberi irigység- és önzésből eredő békétlenségeket, melyekben a gyarló ember embertársa ellen támad, vagy éppen a kenyérbotját akarja kicsavarni annak kezéből, — nem reflektálva a még mai napság is nem ritkán mutatkozó felekezeti türelmetlenségre, — elég ha rámutatunk a nemzetek közt gyakran ki-kitörő gyűlölködésre. Krisztus követőiül feltüntetett nemzetek kardot köszörülnek egymás ellen s testvérvért ontó ágyudörgések közt ünneplik a Karácson ünnepét; — elég ha jelezzük a nihilismus, socialismus, anarchismus veszélyes és romboló jelenségeit. — Ezeknek hiába hangzik az angyali szózat: „e földön békesség." Szerencse, hogy az utána következő szózat vaz emberekhez jónkat at" nagyobb elfogadásra talált. Ennek megvalósításában látszik legjobban a keresztyén elvek győzelme s e mai ünnep jelentősége. E tekintetben határozott haladás észlelhető s korunk szégyen nélkül hangoztathatja ez ünnepen: „az emberekhez jóakarat Ha hangzik a harci kürt, ha hallatszik az ágyuk dübörgése, a haldoklók nyögése, a sebesültek jajkiáltása, azonnal ott látjuk a keresztyén jótékonyság szellemét, hogy könynyebbé tegye a halált, hogy gyógybalzsamotcsepegtessen a fájó sebekre s enyhítse a nyomort, a szükséget. Felvilágosodott korunk nem felejtkezik meg a szeretet elvéről, nem haboz, nem késlekedik a segélylyel, ha arra szükség van. Szeretetházakat épit, lelencházakat állit, felveszi az árvák gondját, a munkaképtelenek élelmezéséről gondoskodik. Ellehet mondani, hogy korunk e tekintetben határozottan