Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-13 / 50. szám

gyilkos sikerrel paralizálván a még oly buzgó tanítás és elméleti intés múló hatását, lehetetlenné téve még a jobbak és nemesebb irányúak munkásságát is. Én, ki mind a gymnásiumi, mind az akadémiai tanpályát hazai internatusokban végeztem, nagyon sok szomorú dolgát, sok izlés- és erkölcsrontó következményét tudnám elbeszélni a mai félszeg és célszerűtlen internatusainknak! A mily áldásos a jó internátus, ép oly káros a rosz. Még szükségesebb a bennlakás célszerű szervezése a papnevelő intézetekben és kivált a jelen korban. Mindenki tudja, mennyire meglazult a vallás-erkölcsi szigor napjainkban, hogy megcsappant a hitbuzgóság egész társadalmunkban, családjainkban, irodalmunkban, iskoláinkban; arról meg a lelkészképzéssel foglalkozó kartársaim kénytelenek összhangzó vallomást tenni, hogy mily csekély hiterővel, mily lankadt buzgósággal s mily gyarló vallásos-erkölcsi szellemmel lépnek iljaink a papnöveldékbe. A mai papnövendék lelkét már megviselte, hitét már megingatta a kor vallástalan levegője, s a theologiai tanárnak ezekből a meghasonlott, eszményeiktől megfosztott lelkekből kell hitbuzgó igehirdetőket, lelkes prédikátorokat és hitterjesztő apostolokat nevelni! A mai theologiai tanár nem érheti be a theol. tudományok elméleti közlésével s azok megtanításával, hanem ereje javát a vallásos szellem felébresztésére, a hitbuzgóság felélesztésére, szóval a jellem és kedély vallás-erkölcsi újból nevelésére kell fordítania. De tapasztalásból állithatom s a dolog természete is mutatja, hogy a tanórákon való elméleti intés és buzditás csak fele munka, melyet a mindennapi közvetlen érintkezés, a leggyakoribb személyes találkozás, továbbá a bennlakási rend és életmód vallásosabbá tétele által kell kiegészíteni. Erős meggyőződésem, hogy a leendő papság vallásosabbá nevelésében van a nagyon szükséges általános vallás-erkölcsi javulás egyik biztos feltétele, mert külföldi tapasztalatok és hazai példák arról győztek meg, hogy a hol hitbuzgó, lelkes és tevékeny a pap, ott e csatornán vér és élet költözik a gyülekezet ereibe is. Már pedig buzgó papság nem fog magától születni, azt nevelni és képezni kell. E végből a lelkészképzést külsőleg is ugy kell rendezni, hogy a vallás-erkölcsi szoktatás s az egyháziasabb jellemképzés nagyobb és tudatosabb mértékben nyerjen alkalmazást nemcsak a tanitás és képzés irányában, hanem az egész internatusban s a papnöveldei életmódban. A lelkész-képzés e vallás-erkölcsi mozzanata mellett még nagy suly fektetendő a leendő pap társadalmi műveltségére. A hazai prot. egyház a papnevelés ez oldalát eddigelé meglehetősen elhanyagolta; a jó izlés, finomabb modor, csinosabb megjelenés, előkelőbb magatartás azon kellékeit, melyek a társadalmi műveltséget alkotják, intézeteink az internatusokban nem nagyon . vették figyelembe ; collegiumaink hiányos felügyeletű bennlakosai megteremtették a kálomista supplicans typikus alakjait, melyekre hol nevetéssel, hol szánalommal szoktak a társadalomban tekinteni; ifjaink a collegium négy fala közé zárva, a társadalomtól elszigetelve, a magukéhoz hasonló nyers és Ízléstelen körre szorítva, a kálvinista puritánságot és egyenességet valóságos cynismussá és faragatlansággá durvították, mert bennlakásuk csak olyanra szoktatta őket. E hiányokon és hibákon, melyek, fájdalom, a jelenben is elég gyakoriak, okvetlenül segíteni kell, még pedig maguknak a papnevelő inrézeteknek gyökeres átalakításával, a bennlakási intézmény javításával, az internátus szellemének, modorának, tónusának és egész színvonalának emelésével. Vegyük hozzá a mondottakhoz még azt is hogy papnöveldéinkbe legtöbbnyire a szegény sorsú, csekélyebb társadalmi műveltséggel biró osztályok gyermekei jőnek, kik sem hazulról nem sokat hoztak magukkal, sem iskoláikon talán nyomasztó szegénységük, talán más okok miatt nem sokat szerezhettek maguknak a jobb nevelésből: akkor még inkább azon kell lennünk, hogy a mit nem adhatott meg a család, nem adhatott meg az előiskola, azt a papnövelde pótolja ki ifjainknál. Mert tapasztalás bizonyítja, hogy a mai kényes ízlésű és nagy igényű társadalom talán még inkább megkívánja papjától a finom műveltséget, mint a hitbuzgóságot és egyházias papi jellemet. Mindezeket mint nagy horderejű s egyházunk életébe mélyen belevágó dolgokat, most midőn a budapesti theologiai intézet elhelyezése sajtóban és zöld asztal mellett szőnyegre került, komolyan figyelembe kell vennünk. Az uj intézet talán sok-sok emberöltőn át évenként 45—50 fiatal embernek, a jelen és jövő papságának leend nemcsak tudományos képzőintézete, hanem szellemének, vallás-erkölcsi jellemének és irányának, sőt ízlésének, modorának és társadalmi műveltségének is szülő- és nevelőháza. Rajta kell hát lennünk, hogy az uj papnevelő-intézet a tudományos, a vallás-erkölcsi és a társadalmi műveltség megadásához szükséges minden külső (most a belsőkről nincs szó) kelléket és eszközöket magába foglaljon és lehetőleg biztositson, különben céltévesztett lesz minden áldozatunk. Arra kell törekednünk, hogy ha építünk, a lehető legjobbat és célszerűbbet építsük, mert célszerűtlennel cserélni fel a célszerűtlent, nem haladás és nem áldásos munka. Az alábbiakban az eddig mondottak alapján megkísérlem rövid programmját adni i egy jól ellátott papnövelde számára való épület-