Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-29 / 48. szám

fennálló és őt is kötelező törvényt ignorálni tudná; s ha ő, a ki első sorban tartozik őre lenni a törvények végrehajtásának, keztyűt dobna az egyházkerületeknek : oly veszélyes praecedens-t alkotna ez eljárásában, a melynek káros következményei az egész eggliázi szervezeten keresztül kiszámíthatatlanok volnának! Nem azt mondja-e kegyed maga is: ^ezt az egyházkerületeknek magoknak kellene sürgetniük ?*• S csak annyiban adja fel e nézetét, a mennyiben az ^idővel4

nem akarna könnyelműen bánni. E szerint tehát a reménytelenség alapja a mi >

öíkerekü szekerünk* nehézkes mozgásában van. De hát kegyed maga mutat rá, hogy — egy kerék már mozog. Nézze megmozdult a másik is! midőn a dunamelléki egyházkerület közgyűlése, folyó évi junius 12-én (88. pont alatt) hozott határozatában kimondotta a konvent az iránti megkeresését, hogy a minősítési szabályoknak, minden kerületben lehetőleg egyöntetüleg leendő megállapítása iránt, tétessenek mielőbb kezdeményezések.*) Az ügyet tehát az illetékes kérölc feltették a konvent asztalára ; éppen ezért megszűnt a jelentősége minden más irányú mozgalomnak, s az eredmény felől, a legjobb reményben lehetünk. Ha megindult a két első kerék, minden bizonynyal mozdulni fog a többi is! Csak egy még a szükséges dolog, és ez az, hogy: próbálja meg minden érdekelt fél, saját legjobb nézete szerint megállapítani, ezeket az ^egyöntetü minősítési szabályokat * s ezeknek illető helyre**) leendő beküldésében végezzük el mentül többen, ha lehet mindnyájan, azt a munkát, a melyet egyház kerület és konvent, csak is hálával fogadhatna, az életbe vágó komoly ügyet szivén viselő lelkészi kartól. E különböző egyének munkálata, a melyben nemcsak az eltérő felfogások, de a helyi viszonyok figyelemreméltó sajátságai is concentrálódnának, olg tájékoztató világot gyújtana, a melyhez hasonlót nem gyújthat a világ egy bizottságának a belátása sem. . . Ezekben kívántam elmondani szerény nézeteimet, s azért csak e héten, mert gyengélkedő állapotban voltam. Gyoma, 1885. november 23á-n. Garzó Gyula. „A lelkészminősitési szabályzatok egyöntetűsége" kérdéséhez. E becses lap f. évi 46-ik számának vezércikkében tárgyilagos igazsággal vannak feltüntetve azon hiányok és misériák, melyek az egyházkerületek egyházak osztá*) Lásd mai konventi tudósításunkat. Szerk. **) Ezeket már be kellene küldeni báimely lelkésztárshoz, a ki t. i. hajlandó volna a vett nézeteket feldolgozni, csoportosítani s könynyen áttekinthető' alakba összeállítani. G. Gy. lyozásai, és a lelkészek minősítései megállapításában különféleképen hozott határozmányainak kifolyásából erednek. Valóban tarthatatlan az a különbözet, mely az egyházkerületeknek ide vonatkozó, egymástól eltérő törvényeiben szerepel. Legérzékenyebben vannak pedig ezáltal sújtva azon helyettes és segédlelkészek, kik a zsinati törvények életbeléptetése előtt vizsgáztak, és rájok nézve a minősítési szabályzatok semmi átmeneti intézkedést nem tettek, habár a zsinati törvények szolgálataik 8 —10. évében találták is őket. A tiszántúli egyházkerület e tekintetben még a legméltányosabban járt el, s készül még méltányosabban járni el a segédlelkészek minősítési fokozatainak megállapításánál. Ott a segédlelkészek »ha kitűnő lelkészi képesítést nem nyertek is, de működésükben buzgóságot és gyakorlati sikert mutathatnak fel: 5 évi szolgálat után másod osztályba is pályázhatnak.« De már a dunamelléki egyházkerületben csak : »jó papi bizonyítványok mellett 6 évi elismerésméltó szolgálat után.« Ez egyházkerületben is képes a segédlelkész elégséges papi bizonyítványok mellett elsőrendű népes egyházakban mint helyettes — administrátor — több éveken át szolgálni, az egyházat kormányozni. És habár olyan bizonyítványt nyer is esperesétől, mely szerint : >>3 év óta nagy gondot és sok fáradságot igénylő hivatalában a gyakorlati szolgálat terén példás buzgósággal működött, s az egyház gondozásában mind vallás-erkölcsi, mind anyagi tekintetben kitűnően sikeres munkálkodást fejtett ki« stb. azért nem hogy választható és megválasztásra képes lenne az első rendű egyházba, de még másod osztályú egyházba való pályázatra sem minősíthető, mert a statutum betűiben világosan olvasható : »hogy csak jó papi bizonyítványok mellett 6 évi sikeres szolgálat után adható másodfokú minősitvény.« Tehát a nagy egyházakban sikeresen szolgáló jó szolgálati bizonyítványokkal bíró, de nem a maga hibaja miatt 10—12 éven át káplánkodó egyénre nézve is alkalmazni kell a szabalyzatot, a mely ily esetben ha törvényes is, de nem lehet igazságos, még kevésbé méltányos, legkevésbé pedig egy öntetű amaz egyházkerületével, mely a sikeres szolgálatról szóló bizonyítványokra több súlyt fektet, mint a theologiai elméleti tantárgyakból 10—12 évvel ezelőtt nyert calculusoknak magukban véve nagyon is meddő voltukra. Ugy vélem tehát, hogy az itt elmondottak is csak nevelik indokait annak, hogy mely igen égető szükség volna arra, hogy a konvent az egyházak osztályozása, és lelkészek minősítésére nézve mi elébb egy általános szabalyzatot hozna létre, melyet ne lehessen és ne kelljen aztán Ötféleképen magyarázni és alkalmazni. Mert bizony ezek a mostani állapotok sok esetben és sok helyen csak a lelkészválasztási elégedetlenségek és perlekedések számát szaporítják, a híveket felsőbb egyházi hatóságaik iránt bizalmatlanságra sőt még többre is vezérlik, és mindezek által a hitközönyt terjesztik, a vallástalanság és a nazarénizmusra hajlás nem csekély rovására, nem is említve azt, hogy több egyénből a lelkészi hivatal további viselése iránt minden hivatást, iigybuzgóságot és életkedvet elzsibbasztanak és örökre kiölnek, például és tanulságul azokra nézve, kiknek még van idejük, nem a maguk kárán okulva, életpályájukat más iranyba terelni. Azért is minél előbb győzzön a mi jobb : az egyöntetűség elérésére nézve Homolya István ur indítványa. Videant consu'es. . . T. L.