Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-02-01 / 5. szám

átjárók tömkelegén keresztül kijutunk nagy nehezen a nagy csatornához, a Bialto nevü, 12 ezer cölöpön nyugvó nagyszeiű márvány-hidhoz s ezen átmegyünk a csatorna túlsó felére. S még mindig nem vagyunk célnál. »Barátom, mondám nem kis aggodalommal, — ne felejtse, liogy a Margit templomot keresem, mit nem régiben szereztek magoknak a protestánsok.« — »Si, si signore!® mondá ismét s hozzá tevé : »ahol némely estéken bibliát magyarázni és imádkozni szoktak. Tudom, ismerem, magam is voltam ott párszor.« — E kijelentése megnyugtatott, különben már aggódni kezdtem, hogy valami kelepcébe kerülök. Hosszas bolyongás után végre egy kormos külsejű templomszeríi épület előtt megállva, igy szól az én ciceroném (vezetőm) : »Ecco, im itt van a szt. Margit-templom !« Kissé zavarodva néztem körül: bizony ez messze áll a szt. Márk-templomtól! Az ajtó azonban zárva vala, a délelőtti istenitiszteletnek bizonyosan vége. Bezörgetek i templommal kapcsolatos épületbe s örömmel hallom, hogy jó helyen, protestáns testvérek közt járok. Sajnálattal hallom, hogy már csak este 8 órakor lesz istentisztelet, de azért örömmel kinyitják a templomot, ha látni akarom. Meghatva léptem át az első olasz prot. templom küszöbét s örvendve tapasztalom, hogy a nem nagyon ajánlatos külsőnek egyszerű bár, de annál csinosabb belső felel meg. A falak fehérre meszelvék, a hajdani katholikus templomra csupán az emlékűi ott hagyott egykori katholikus szószék emlékeztet, mitől pár lépésre, mint amannak a legyőzője, az uj, — protestáns cathedra áll. — A vasárnapi kétszeri istenitiszteleten kiviil szerdán és szombaton este 8 órakor népszerű biblia-magyarázattal összekötött áhitatossági összejövetel tartatik, melyet az alsóbb néposztály igen szeret és tömegesen szokott látogatni. Meg van tehát vetve a biztos alap a szép Velencében is az evangélium hathatós terjesztésére. A mindinkább erősbödő protestáns szellem kifolyása az az emberbaráti intézet is, mely a »szegény gyermekek ipariskolája« cím alatt e templom melléképületében 1881. óta áll fenn és szemlátomást gyarapodik. Meglátogattam ezt is, mert rendkívül kellemesen lepett meg az a tapasztalás, hogy ime a velencei protestáns egyház ugyszólva még csak egy maroknyi, s már is ily emberbaráti tettekben mutatja ki életrevalóságát. Beléptemkor az intézet felügyelője barátságosan, az egyszerűen, de csinosan öltözött növendékek, számszerint 27-en, katonás üdvözléssel fogadtak. A növendékek egy része apátlan vagy anyátlan árvák, másik része elzüllésnek kitett rongyos gyermekek voltak, kiket az utcáról szedett fel a jótékony intézet, mely most tisztességes ruhával, élelemmel látja el őket, irni, olvasni s a mesterségek különböző ágaira tanitja, hogy ha az intézetből kilépnek, megtudják keresni mindennapi kenyeiüket; és a mi fő, ad nekik szigorúan valláserkölcsi nevelést s evangeliomi oktatást, hogy ez által őket a protest. egyház számára előre elpecsételje. A különböző, asztalos, szabó, cipész stb. műhelyeken kívül van ez intézetben egy kis könyvnyomda is, s egy része a növendékeknek a mellett van alkalmazva s az ő közreműködésükkel jelenik meg az egyik velencei prot. irányú heti lap »Fra Paola Sarpit cim alatt. (A másik velencei prot. lap »I1 Veneto Christiano.«) — És ez intézetet, melynek mult évi kiadása felülmulta a 14 ezer frankot (5600 frt), a tisztán egyes buzgó protest. férfiak és nők kegyes adományai tartják fenn. Épugy, mint hazánkban is, a mi kedves protestáns árvaházunkat. De sokáig is időztünk a szép Velencében. Siessünk hát, mert Róma még messze van. Most már csak Páduában, e szép, és egyeteméről s gazdag embereiről hajdan hires városban szállunk ki kevés időre, — Ferrarát, Bolognát, melyek szintén útba esnek, csak vasúti kocsinkból üdvözölhetjük. Pedig érdemes lett volna megnézni közelebbről is e szép olasz városokat, már csak azért is, hogy meglássuk, mit vesztett bennök a világi uralmától megfosztott pápai szék, mely azokat egész 1860-ig birtokolta. Rizsföldekben gazdag, termékeny, és szép itt mindenfelé a vidék : bizony érzékeny csapás lehetett ezt örökre el; veszteni. Bolognától kezdve változatosabb lett a tájék. He gyek, völgyek váltakoznak, a vasútvonal egyre emelkedik, a vidék jobbára elhagyott, terményekben többé-kevésbbé szegény .... közeledünk az Apenninekhez. E roppant hegység, mely az olasz félszigetet egész hosszában végig futja, valóban nagy nehézségeket okozhatott itt a vaspálya építőinek. De századunkban, ugy látszik, a legnagyobb nehézségeket is legyőzi az emberi ész és akarat. Előtte már nem képeznek akadályt még a legmagasabb hegyek sem ; az ész tervez és számit, a kéz fúr és sziklákat repeszt s néhány év múlva . . . szabad az átjárás a föld sötét gyomrán keresztül. Előbb alagutak szakadatlan sora, majd egy végtelen hosszú alagút következett, majd ismét hegyből ki, hegynek át, roppant meredélyek szélén, most szállva, majd újra emelkedve, most vágtatva, majd hirtelen megcsendesülve, csaknem félénken robog tovább és tovább a sötét éjben vonatunk bámulatraméltó mozdonya. Azt hisszük, már sohasem bontakozunk ki a hegyek e rettenetes tömkelegéből. . . Órákig haladunk igy, midőn végre az enyhébb levegő is érezteti velünk, hogy túl vagyunk bércen és völgyön, s mindinkább közeledünk a szép »virág*-város-« hoz ... a gyönyörű Florencliez. Florenc, jelenleg mintegy 163 ezer lakossal, egyike Olaszország legnagyobb, legérdekebb, és legszebb városainak, sőt sokan azt tartják, hogy legalább szépségben felülmúlja Velencét, Rómát, sőt Nápolyt is. Az Amó folyam két partján, virágillatos ligetek árnyában, a környező hegyek zöld koszorújának közepette terül el e valóban szép olasz város. A ki nagyon szereti a virágokat s a szép természetet, csak jöjjön ide — ha teheti. De láthat itt szépet nemcsak kiint a szabadban, hanem bent a paloták termeiben is . . . a művészet gazdag és fényes csarnokaiban. Florenc épen arról nevezetes, hogy hazája, szülűanyja ápolója volt egykor s részben még ma is mindannak, a mi szép, akár az ékesenszólás, akár a dal-és versköltészet, akár az építészet, szobrászat vagy festőművészet terén. Itt született és élt a világszerte hires költő Dante és Boccaccio, itt képezték ki magokat Olaszország, sőt az egész mivelt világ legelső festőművészeivé Leonardo da Vinci, Michel Angeló, Bafáel, kiket csaknem istenít ma a művészet kedvelőinek serege az egész földtekén. Tisztelettel állok meg magam is e lángelmék örökj becsű alkotásai előtt, s habár nagyságukat teljes mértékben felfogni képes nem vagyok is, bámulom és csodálom | teremtőképességöket ... a talentumot, melyet Istentől vettek, s melyet oly bölcsen tudtak értékesíteni a világ javára, Istennek dicsőségére. Legelső, a mi Florencben ellenállhatlanul meglepi az utazót, a nagyszerű Dom, ez óriás terjedelmű, a házak tömkelegéből magasra kiemelkedő s roppant kupolájával csodálatra ragadó hires templom, fehér és fekete szinvegyületű márvány-falakkal, művészi faragványokkal, ragyogó diszitéssel. Az építészet csodája ez valóban, mi nem egy emberöltő munkája, hanem századoké (1294— 1462.). Nagyszerűségéről némi fogalmat alkothatunk, ha