Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-15 / 46. szám

kozás és szavazás által ítél (244. §.); — a ki pedig erre jogot nem tarthat bármi ok miatt, az nem biró, — annak a bíróságban nincs helye, annak sem szabad »ott ülni«, a helyett a 261. §. végpontja értelmében — más bírót kell alkalmazni, a mí csak ugy történhetik, ha az helyét üresen hagyja, melyre reá lehessen ülni. A nt. esperes ur tehát jogtalanul 3. ült ott«, s ha a tárgyalás folyama alatt még a teremben megmaradhatott volna is ; de az ítélet hozatalakor, a 276. §. ezen végpontjának: »a birói határozat minden esetben zárt ülésben hozatik meg« — értelme szerint, még a teremből is távozni tartozott volna. S miután az esperes ur nemcsak a teremből nem távozott el, hanem »ott ült« a bíróság elnöki székében világos törvénysértést követett el. A mi az egyházi tanácsbiró urakat illeti: miután közülök egy, épen a consistorium törvénytelen összeállítását stb. vitatta, az ő állításaira semmi észrevételem s ellenében bizonyításra szükség nincs. Azon másik tanácsbiró ur, kí N. Zs. ur ellenében a választásnál, emennek 87 szavazata ellenében 34 szavazattal elbukott, e tekintetben épen azon szempontok alá esik, a melyek alá nt. esperes ur s az erre mondottak arra is tartoznak. Ezen másik tanácsbiró ur azonban a harmadikkal együtt azon fogyatkozásban ís szenvedett, hogy a consistorium tartásakor a hivatalos esküt még nemcsak le nem tette, hanem le sem is tehette. A nt. esperes ur ugyan azon véleményt táplálja, hogy mivel a 260. §. szerint minden bírósági tag meghívandó, tehát őket is meg kellett hivnia s eskületételük csak azért maradt el a 262. §. dacára, mivel — szerinte — a bíróság amúgy is határozatiépes volt. »Két tévedést látok az esperes ur e véleményében. Az egyik, hogy az esperes ur azt hiszi mintha a megválasztott tanácsbirák az esküt a bíróság kezébe ís letehetnék ; a másik, mintha a még esküt nem tett tanácsbirák a bíróság tagjaiul volnának tekinthetők. Én másként tartom. Az egyházi törvények egyházalkotmányi részében nevezetesen a 43. § d) pontjában azt olvassuk, hogy a megiiresült egyházmegyei hivatalok betöltése feletti intézkedés az egyházmegyei közgyűlés hatáskörébe tartozik; tehát ide tartozik a tanácsbirák választatásának érvényessége feletti határozat hozatal is; s csak ha az egyházmegye közgyűlése kijelentett valakit megválasztott tanácsbirónak s feljogosítja s illetőleg kötelezi arra, hogy a 157— illetőleg 154. § értelmében tanácsbirói székét eskütétellel foglalja el, tekinthető az egyházmegye megválasztott tanácsbirájául. Míg ez nem történt, az illetők a tanácsbirói székre nem ülhetnek s miután az egyházmegyei bíróságba csakis a tanácsbiróság címén hivatalosak (244. §) az egyházmegyei bíróságba meg sem hívhatók. Igy az általam kifogásolt tanácsbiró urak, kiknek tanácsbírákúl megválasztatását a belső-somogyi egyházmegye közgyűlése csak f. évi április 27-én ismerte el, s székjüknek eskütétellel elfoglalására 8-án, tehát 19 nappal elébb tartott consistoriumra meghívhatok nem voltak s ha egyébként — a hallgatóság között — a teremben jelen lehettek volna is, de az ítélethozatal alkalmával nemcsakhogy a zöld asztalnál ülniök, de a teremben jelenlenniök sem lett volna szabad. Az érdekeltség címén, még egy világi tanácsbiró ur ellen emeltem kifogást. Azért nevezetesen, mivel első fokú sógorságban áll egyik érdekelttel s épen a nt. esperes úrral. Ezen kifogást alapítom a 261. § b) pontjára mely így szóll: mint biró nem vehet senki részt oly ügyek elbírálásában, »melyek által . . . oly személyek vannak érdekelve, kik vele . . . első fokú sógorságban . . . állanak. Az egyházmegyei gondnok ur és még két világi tanácsbiró ur ellen azon alapon emeltem kifogást, mivel a jelelő bizottság tagjai voltak s épen a jelelés volt kifogásolva, tehát saját tényök helyessége vagy helytelensége felett kellett itélniök. Távol van tőlem, hogy az illető urak jellemtisztaságában kételkedni akarnék, — a mit annyival kevésbbé tehetnék, mivel őket nemcsak hogy nem ismerem, de nem is láttam; — de bármily jellemszilárd egyéneknek tartsam is különben, még ismeretlen létemre is, mivel az egyházi törvények 261. §-ának c) pontja értelmében, mint biró nem vehet részt senki, oly ügyek elbírálásában, »melyekben mint közbenjáró működött* : kénytelen vagyok a bíróságban részvétüket törvényellenesnek, s ottani működésüket önmagában semmisnek tekinteni. Ám, még más oldala is van a dolognak. Az egyházi törvények 212. §-ának f) pontja igy szóll: »a törvényesen elmarasztalt vádlott felek az általuk okozott költségeket megtéríteni tartoznak.® Feltéve most már, hogy a kérdéses consist. ítélet jogerőre emelkednék: ugyan kinek kellene megfizetnie a vizsgálati-, consist. tartási-, uj jelelési- és választási etc. költségeket, melyek százakra rúghatnak?1 Felelet: miután a választás az — állítólag — hibás jelelés alapján semmísittetik meg : vagy annak, a ki a jelölést elhibázta, tehát a jelölő bizottságnak ; vagy annak, a kí őket — állítólag — félrevezette, tehát N. Zs.-nak. Most már azt kérdem, hogy miután a hibásul elmarasztalt fél a költségeket is megtéritení tartozik, illetékeseknek tartja-e nt. esperes ur a jelelő bizottság tagjait arra, hogy mint bírák, ők döntsék el, hogy ők maguk követték-e el a hibát, vagy N. Zs. s hogy ennél fogva ők maguk fizessék-e meg az okozott költségeket vagy N. Zs. ? — És ha nem ; — ha kénytelen a nt. esperes ur beismerni, hogy a jelelő bízottság tagjaínak, általa annyira magasztalt »propria fassio«-ja, voltaképen az okozott költségek megfizetése előli kitérés is lehetett, tehát nem olyan nagyon dicsérni való dolog; — ha kénytelen belátni, hogy ez a »férfias« vallomás, mely a helyett, hogy — ha csakugyan volt hiba —a maga hibáját beismerné, azt a más nyakába tolja, nehogy talán a költségek megtérítése által kárt szenvedjen; vagy legalább ezen feltevés kizárva nincs: be kell látnia azt is, hogy a jelelő bizottság tagjai, a bíróságból, nemcsak az idéztem §-nak c) hanem a) pontja értelmében is kizárandók lettek volna. Úgy hiszem, sikerült meggyőznöm e lap mélyen tisztelt közönségét nézeteim helyessége — s nt. Körmendi Sándor esperes ur véleményének helytelensége felől s igy a felől is, hogy a mit múltkor állítottam a kérdéses consistoriumról, az mind való, mind igaz, és igy annak ítéletét bármelyik felsőbb bíróság önmagában semmisnek kénytelen nyilvánítani. Ámde lett volna a nevezett bíróság bármennyire törvényszerűleg összeállítva, mivel azt, a mire a fősúlyt fektettem, a nt. esperes ur azzal, hogy válaszában arra nem is reflektált, tehát hallgatásával elismerte; hogy t. i. N. Zs. sem megidézve, sem kihallgatva nem volt, sem az ítélet neki kihirdetve nem lett; mivel még Muszkaországban is legalább megidézik és kihallgatják még a nihilistákat is, annyival kevésbbé szabad ezeket alkotmányos társadalomban mellőzni: meg vagyok a felől győ ződve,