Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-11-15 / 46. szám
ben csakugyan jó a levegöváltoztatás, még ha mindjárt a poros Budapesten keressük is azt. Az alsoki választásnak az egyházmegyei és kerületi forumokon keresztül egészen a conventig felebbezett ügye, úgy tudjuk, az első, a mely az ujabb lelkészválasztási sajnos események tömkelegéből most a legfőbb Ítélőszék elé kerülend. Eddig, legalább tudtunkkal, elcsillapodtak az efféle hullámok vagy mindjárt az egyházmegyei, vagy legfeljebb az egyházkerületi törvényszékek asztalánál. S minthogy a fellebbezéseknek kevés kivétellel az lőn a sorsa, hogy a választások igy vagy úgy, emigy vagy amúgy, > tekintettel erre vagy arra* stb. rendesen helybenhagyattak — hát a felebbező és igazságkereső atyafiaknak országszerte elment — elég helytelenül — a kedvük a további lépésektől. Belenyugodtak úgy a hogy a jsors* akaratába; mindössze egy-egy jó adag gyűlölség maradt hátra a szivek fenekén az élet folyamára, várva az alkalmat, a mikor a ^rovást4 újra elő lehet venni. Az alsoki választás ügye azonban kivételt képez. Itt nem állapodtak meg az illetők a második lépcsőnél, bátran ráléptek a harmadik, az utolsó fokra is. Jól tették. Becsülöm őket ismeretlenül is férfias bátorságuk- és önérzetükért. Most tehát a convent fog végleg dönteni. Minő lesz az Ítélet? helyt ad-e a fellebezésnek s ennek folytán megsemmisiti-e a választást, vagy ellenkezőleg helybenhagyja azt? — majd megmutatja a közel jövő. Feszülten várjuk az ítéletet és annak indokolását. Mert nem kicsinyes dolog ám az, mikor arról van szó, hogy egy elsőrendű egyházba valakit jogosan, vagy jogtalanul ültessünk-e be? Itt az ideje, hogy a convent ketté vágja e mesterségesen szőtt gordiusi csomót, s jutalmazzon ha jónak látja, de büntessen is, és pedig szigorúan, ha alapot talál reá. Hadd lássuk : hol az igazság ? Van-e értéke az uj törvényeknek, vagy azok is csak irott malasztok lesznek lassanként? Szomorú volna, ha ugy lenne! Ma a politikai élet terén, igaz nagy kelete van az agyonhallgatás, az u. n. ^eltussolás* művészetének. Szinte elámul a jámbor halandó, ha látja mennyire kifejlett nálunk e művészet iránti körmönfont fogékonyság. S nekünk ugy tetszik, mintha egyházi közéletünkre is ragadt volna e >korszerű< J foglalkozásból valami. Kezdünk tanulni mi is a világ uraitól. Hanem azért, hála Istennek, csak nem vagyunk talán még annyira, hogy a pajtáskodás, vagy befolyásos pártfogolás érdekéből, az alsokihoz hasonló ügyeket is szép csendesen elsimítsunk. Ismételjük: mi csak távolról, egyedül hirlapi s magán úton nyert bizalmas közlések segélyével tekinthetünk e dologba, s igy teljesen érdektelen szemlélői vagyunk annak. Fogadatlan prokátorsággal pedig legkevésbé sem vádolhat valaki, mert minket kizárólag az ügy komolysága ösztönzött felszólalásra és semmi más. E felszólaláshoz pedig jogunk volt, mert az egyházi közügyek intézésében a nyilvánosság szabad levegője nélkülözhetlen s legbecsesebb elementum, és mert tapasztalás szerint a mai idők olyanok, hogy jó résen lenni és szárazon tartani a — puskaport. Homolya István. KÖNYVISMERTETÉS. »Az ember és világa. Philosophiai kutatások. Irta Böhm Károly, a budapesti ágost. hitv. evang. fó'gymnasium tanára. I. Rész: Dialektika vagy alapphilosophia. Budapest, 1883.* 282 lap. (Folytatás.) A nem tudatos kényszerűséggel közvetitett kép megalakításához több tényező kívántatik, melyek az ismerési mechanismust képezik. Azt ugyanis nem lehet állítani, hogy öntudatos munkával alkotjuk meg képeinket, hanem be kell vallani, hogy azok önkénytelenül keletkező egységek s azért azoknak előállását mechanikusnak kell tekinteni. Az ismerés ezen functiói egyrészt tartalmi, másrészt alaki tekintetben járulnak a képek megalkotásához. Ilyenek: a tér s időbeli rend, a cselekvés, változás és mozgás, a lényeg, az erő és cél functiói, stb. E functiók közreműködése nélkül nem keletkezhetik ismereti tény. Mielőtt szerző a létezési és az ismerési mechanismus tényezőit, hogy ugy mondjuk kerekeit részletesen előadná — röviden vázolja e tényezők szerepét az ismereti tárgy előállásában, előadja e tényezők összeköttetését, e kényszerítő functiók egyesüléséből származó legvégső Ítéleteket, melyektől függ az összes tapasztalat. Közben igen találóan vázolja a Kant-féle a priori synthetikai Ítéleteknek jelentőségét. Körvonalozza szerzőnk, tanainak végső alapjait s ezeknek eltérő vonásait, a rokonnak látszó elméletekkel szemben, milyenek a spiritualista Berkeley, Spir A. és Fichte tana és áttér azon kérdés fejtegetésére : meddig terjednek a philos. problémák ? s mely határig lehetséges azok magyarázata ? E kérdésekre Bőhm a következőképen felel: A philosophia tényeket akar magyarázni. A mennyire terjed tehát tapasztalatunk, annyira terjednek a problémák tárgyai ; s a mennyire terjednek magyarázó elveink, anynyira kell visszavezetni a magyarázat fonalát. Tapasztalatunk pedig érzéki és értelmi adatokat mutat, melyeknek magyarázatát adni kötelességünk. Mind a két elemnél pedig azokat vagy magukban vagy viszonyban másokkal kell tekintenünk. Az első esetben előáll az analysis munkája, a másikban előttünk fekszik a tények okszerű kapcsolása, synthesise. Igy pl. az állatvilágban először az egyes alkotó rendszerek és functiók jőnek tekintetbe az egyes állatokban s fajokban. Erre tekintjük azoknak összefüggését az azokat körülvevő tényezőkkel. Ez állandó összefüggés felmutatásával a természeti törvények birtokába jutunk. Ezen munkát a természettudományok inductiv módszereikkel végzik s a philosophia teendője ezzel szemben csak abban állhat, hogy az ismerő mechanismus alapjai ellen történhető vétségeket kikerülje s alapaxiomáival ellenkező tételeket visszautasítson. A philosophia problémáinak köre tehát mind arra
