Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-08 / 45. szám

belátni, hogy mint lelkész a mostani viszonyok közt minden igyekezete mellett sem felelhet meg kötelességének. Uj helyzetet kell tehát teremteni, de mi módon ? A gyülekezet felnőtt tagjait magyarosítani már alig lehet; németajkú lelkész beállítása pedig nem lehet célja sem az egyházmegyének, sem az egyházkerületnek, mert vallás és nemzetiség, Calvinismus és magyarság itt elválaszthatatlanok; együtt kell ezeket fejleszteni, igy lesz aztán a dolhai kis egyház e végvidéken nem csak a protestantismusnak, de a nemzetiségnek is őre. Az ujabb nemzedék magyarosítását a kell tehát mindenek előtt törekednünk, s majd a midőn az sikerült, szegődhetünk csak be a nemzetiség őrállóiul is, addig azonban a dolhai prot. egyház tagjaira nemzetiségi szempontból nem igen lehetünk féltékenyek. Hogy a kettős cél — egyház és nemzetiség gyarapítása — elérhető és igy az eredmény teljes legyen, elengedhetetlen kellék egy jól szervezett és gondos kezekre bizott iskola felállítása. Es e pontban ,cikkíróval, — vagy ha ugy tetszik — a máramaros-ugocsai egyházmegyével elvileg egyetértünk, de a kivitel módozatánál nyilvánitott nézetét már nem oszthatjuk ; nem pedig azért, mert e nagy horderejű misszió megoldásával járó teher egyelőre és jó ideig kiváltképen a tanítóra nehezedik ; ennek viselését pedig a fennálló viszonyok közt s. lelkészre ruházni cél — sőt hogy ne mondjam — észszerületlen. Kétséget nem szenved ugyan, hogy egy lelkészi pályára képzett egyén, bir az oktatás legelemibb részével, de arra nézve, hogy valaki a tanitás szép és nehéz feladatával sikerrel küzdhessen meg: feltétlenül szükséges, hogy az elemi ismereteken kívül a nevelés és tanitás módszerével, kellő gyakorlattal, mindenek felett pedig tanítási hajlammal birjon. Gyakorlat teszi a mestert ; ennek a gyakorlati képességnek a megszerzésére nem kevés idő kell. Ha ehez vesszük még azon nehezítő körülményt, hogy Dolhán a tanitóra idegen ajkú népiskola vezetése vár; bátran feltehetjük a kérdést, vájjon meg fog-e felelni a kötelességnek egy s. lelkész, a ki rendszeres tanítással soha nem foglalkozott? Nem fog-e mindjárt a munka kezdetén a »quem dii oderunt* ismert mondással felsóhajtva ügybuzgalmából veszíteni? Az első kérdésre határozottan nemmel, a másodikra pedig igennel kell válaszolnunk. En legalább az e téren szerzett tapasztalataim nyomán bizton merem állítani, hogy bármelyik ifju lelkésztársunkat állítjuk oda (eltekintve attól, hogy a legtöbb esetben különben is csak kényszerűségből és nem kedvből teszi azt, mit tennie kell) a jelzett nehézségekkel való küzdelembe belefárad, s különben sem levén célja egész életén át a dolhai egyházban tanitóskodní: a legelső kedvező alkalmat megragadja arra nézve, hogy e helyzetből menekülve, oly állomásra jusson, a hol tulajdonképeni hivatásának élhet. Igaz, hogy van s. lelkész elég, s ha egyik eltávozik, majd jön helyette másik, csakhogy egyik sem készült a tanítói pályára; e miatt mindegyiknek újból kell megküzdeni a helyzet nehézségeivel, igy pedig az iskolai ügynek előbb vitele s ez által a viszonyoknak javított változása a sok anyagi áldozatok dacára alig képzelhető. Nem tudom, cikkiró ugy ösmeri-e a dolhai viszonyokat a mint itt feltüntetve vannak, de ha rövid ott időzése alatt nem szerezhetett magának kellő áttekintést az ügyek felett: én a ki a helyzetet több éveken át figyelemmel kisérem, határozottan állítom, hogy igy van, valamint azt is, hogy a bajon a jelenlegi célszerűtlen intézkedéssel, a mely különben az egyházkerületnek legközelebb ide vonatkozólag hozott határozata ellen tétetett, segítve nem lesz. Ha azt akarjuk, hogy a missziói célokra megszavazott összeg Dolhán is értékesíthető legyen, ez idő szerint nem lelkészi de tanítói állomást kell ott szervezni. Es ennek felállítása mellett, hogy igen célszerű, könnyen ki is vihető. Van Dolhának csinosan berendezett és teljesen felszerelt iskolája ; van a tanitó részére lakás s a hivek által felajánlt 200 frt biztos készpénzfizetés ; adassék ehez a domesticai pénztárból ugyanennyi és lesz a dolhai egyháznak egy olyan javadalommal egybekötött tanítósága, melyre a legképzettebb és gyakorlati sikerrel működő felekezeti tanítóink közül nyerhet állandó tanítót, a ki egyedül hivatásának élve, az iskolában kifejtett buzgó fáradozásai és a magyar nyelvű oktatás által a magyarosodásnak s ezzel együtt az egyháznak alapját veti meg. A lelkészi teendők pedig az egyházkerületnek f. év augusztus havában hozott határozata értelmében ruháztassanak a Bilkén lakó misszionáriusra ; igy aztán lesz Dolhának papja is, tanítója is, a kik ugy külön, mint együttes működésökkel és fokozott erővel építhetnek szilárd és maradandó alkotmányt a megkezdett alapon. Iskolában, templomban és templomon kivül a felmerülendő ténykedéseknél kölcsönösen gyámolithatják egymást; különösen az éneklésbe istenitisztelet és temetések alkalmával a felnőtteknek bevezetése is könnyebb lesz; a szertartás is visszanyer elveszített komoly méltóságából; mert bizony ma midőn mindent még az éneklést is a szó teljes értelmében egyedül végzi a lelkész, nem valami magragadó ez a másik vallásfelekezetnek pappal, kántorral, hangzatos énekléssel és mindenféle ceremóniákkal bőven ellátott istenitiszte: lete mellett. Igy kellő világításba helyezvén a dolgot, tisztán áll előttünk az is, hogy az a veszély, mely cikkiró szerint Dolhát a bilkei missziói körhöz csatolás által fenyegeti, csak látszólagos, s a lelkész ténykedésére vonatkozólag közleményem elején elmondottak tekintetbe vétele után magától elenyészik. A társítás ellen felhozott amaz ellenvetésre, hogy a bilkei missziói körben a lelkészre nehezülő munka gátolná ennek Dolhán működését, csak azt mondjuk, hogy terhes biz ez a munka 1 de ez a teher könnyű s az iga gyönyörűséges ; s ennek viselése levén a misszionáriusnak egyedüli teendője, elhordozza ezt Dolhán is, ha ez által Isten dicsőségét és egyháza javát munkálhatja; míg megfordítva a dolhai segédlelkész, kinek a tanitás minden idejét igénybe veszi, ezt Bilkén alig tehetné, a mennyiben a misszionárius működésében nem pusztán a vasárnap tartatni szokott istenitiszteletre szorítkozik, (erre a vidék távolabbi pontjain lakó hivei csak gyéren jelennek meg) hanem tettereje sokkal inkább a Cura pastoralisban és a gyermekek hitoktatásában nyilvánul; és e célra a bilkei misszionárius a hétnek minden napját szabadon használhatván, Dolhának is szentelhet annyit, a mennyit a szükség megkíván, sőt többet is. A mi pedig a hova tartozást illeti, szintúgy kivül esik Dolha az illető egyházmegye határán, mint Bilke és vidéke. Határai ezeknek a természet alkotta magas hegyek, melyek itt szétszórva élő híveinket hitsorsosaik zömétől elzárva, mintegy fogva tartják egy velünk nem rokon néptömeg között, hol az elnyeletés veszélyének levén kitéve, őket, mint közös féltett kincsünket megvédeni mindnyájunknak szent kötelességünk. Ily célból tartatik fennt a bilkei egyház mint e vidék központján álló magyar Sión, hogy a lelkipásztor ebből, mint őrtoronyból, mindenkor éber figyelemmel kísérhesse az Urnák nyáját. És ha Bilke mint ilyen védbástyája bírt eddig