Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-04 / 1. szám

dött, terjedt, meghódította az egész Európát elárasztó uj népeket. Róma egykori civilisatiója rothadási processuson ment keresztül, de a megrothadt magból gazdag csírák hajtottak elő s ma már kisebb nagyobb mértékben mind az öt világrész érezi, élvezi a hét halom egykori műveltségét. Higyjük, hogy azon nemes erkölcsök is, melyek ősi protestáns egyházunk alapköveit képezték, az uj idők mindent felforgató szelleme által ha feldulattak is, de nem semmisítettek meg; alapkövek lesznek a jövőben is, de egy tágasabb az egész nemzetet magában foglaló nagy templomnak alapkövei. Vagy hát vessük el a burkot, beszéljünk nyíltan, képek, hasonlatok nélkül. Hogy hazánk alkotmányát, az ország alaptörvényeit, megtoldjuk-e még egy két §-al vagy nem, hogy az állam hajójának kormányrudjánál Péter áll-e vagy Pál? ez nem határoz a nemzet élete és jövője felett. Lehet az egyik kormány áldásosabb, a másik károsabb a nemzetre nézve s épen azért a politikai pártok küzdelmeinek jogosultságát távolról sem akarjuk kétségbe vonni; de hogy a nemzet jövőjének legfőbb tényezőit nem a világi kormányok, s nem a politikai pártküzdelmeknek ilyen vagy amolyan irányban való eldölése képezik, arról ma már sokan meg vagyunk győződve. A nemzet szellemi műveltségének fejlesztése ,erkölcsi érzetének nemesítése, a családi, a polgári, társadalmi erények terjesztése, fokozása: ezek azon tényezők, melyektől fajunk fennmaradása, nemzeti életünk felvirágzása feltételeztetik. És a midőn ezek a tényezők lépnek előtérbe: akkor egyszersmind előtérbe kell jönni protestáns egyházunknak s a protestáns papságnak is. Ezt illeti eme nemes munkából az oroszlánrész, ennek kell ismét a világ savává lenni, hogy a mi megizetlenült, ismét izessé válljék. Mi nem tartoztunk soha korunk korholói közé, mi nem szüntünk meg soha nemzetünk s egyházunk jövőjében bizni; de mai napság bizunk kétszeresen, a midőn hazai protest. egyházunk egén uj hajnal derülését véljük felismerni; a midőn papságunk s a papi pályára készülő ifjuságunk körében uj szellem uralmát kezdjük látni, a midőn a vallás- és egyház iránti érdekeltséget s áldozatkészséget fokozódni látjuk, s a midőn katholikus polgártársaink, legalább azoknak műveltebbjei körében is sok oly jelenséggel találkozunk, melyek arra mutatnak, hogy a mag nem rothadt még meg, csak csiraképes állapotba jutott, hogy a protestantismus komolyan vallásos, de józan szelleme, az értelmi műveltségre s erkölcsi tisztaságra törekvő géniusza azok között is hova tovább erősebben lengedez, kik névleg nem egyházunk fiai. De éppen a midőn ezeket tapasztaljuk, érezzük, hogy egy-egy ily organumra, mint ezen egy házi lap, kétszeres szükségünk van mai napság ; szükség van egy-egy ily organumra, melyben mint központban a rokon célokra törekvő szellemek találkozzanak, melyben egymással örömüket, aggodalmaikat, reményeiket, terveiket, az elért diadalokat avagy a szenvedett vereségeket egymással közöljék. De viszont érezzük azt is, hogy ezen lap ha hivatásának meg akar felelni, fő figyelmét nem a külsőre, de bensőre kell irányoznia, egyházi életünknek nem külső kérgén kell rágódni, nem folyvást a kívülről, már hol az állam, hol a más egyház, hol önnön kormányzó embereink által ejtett sebek felmutatásával kell foglalkoznia, de foglalkoznia kell mindenek felett a belső sebekkel, a valláserkölcsi élet gyógyitgatásával, az elszórt csontok felelevenítésével. A lap ezentúl követendő főirányának fentebbi kijelölése azonban nem azt teszi, mint ha jövőben azon többi feladatot szem elől akarnók veszteni, melyek egy ily lapra, mint egyházi közéletünk egyik organumára várakoznak. ^És uralkodni mindenek felett * ! mondja Madách Ádámja és mondják az egymásután következő évezredek Ádámjai. A férfi, hivatásául érzi az uralkodást, hivatásául ha az állam, ha az egyház kományrudja mellett áll, hivatásául az önnön tábora de ép ugy a vele szemben állók felett. Ezért a harc az állam és egyház között bizonyos értelemben soha sem szűnik meg. Terjeszkedni kíván mindegyik. Volt idő midőn elnyeléssel fenyegette az egyház az államot; viszont idők változtával, őrködni kell az egyháznak, hogy az állam által el ne nyelessék. Az őrködés már nem csupán a hivatalos őrállóknak, az egyház főkormányzó testületeinek a joga, hivatása, de joga s kötelessége az minden oly lapnak, mely fő céljaként az egyház érdekeinek szolgálását tűzte ki. Ezt a hivatást komoly kötelességeként tekintjük ezentúl is ezen lapnak; a különbséget a régi s az uj idők között csak abban látjuk, hogy most a világi kormányon ülőknél ellenséges indulatot egyházunk irányában, sőt általában bármely egyház irányában nem tételezhetünk fel; azért mert hitcikkeinkben, cultusunkban protestáns elveknek hódolunk, mert iskoláinkban a józan felvilágosultság szellemét ápoljuk: ezért a kormánynyal szemben nem fog kis ujjunk sem meggörbülni ; de a felett igenis őrködnünk kell, hogy a kormányon ülők — legyenek azok protestánsok, vagy katholikusok — nem kísérlik-e meg