Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-01 / 44. szám

sen templomaik ajtajában vártak: a községek határához, számos kocsikon, nagy lovas bandériumokkal, a községi elöljárókkal együtt a többi felekezetek papjai jöttek előnkbe s többnyire valamely más felekezet lelkésze, — majd a r. katholikus majd a gör. katholikus, majd a görög keleti fogadott, ékes beszédekkel és testvéries üdvözlettel, hangsúlyozva mindenütt a felekezetek és nemzetiségek közötti összetartás és békés együtt élés szeretetteljes igéit, a mire én is hasonlóval, a kö zös haza szeretetére s az egy Istenben való fiúság és a testvériség érzelmeire való buzditással felelo f tem s a magyar ajkak és szivek hangos Eljeneibe a Hoch! és Zsivió kiáltások testvériesen vegyültek el. Volt oly eset is, hogy a más felekezet lelkésze azzal végezte üdvözlő beszédét, hogy ^főpásztori áldásomat kérte magára s körültünk sereglett híveire* — mire én természetesen azzal feleltem, hogy ^áldásra való erő nincs ugyan bennem, gyarló emberben; — de kérem az egek Urát, a kitől minden jó adomány és tökéletes ajándék származik, hogy áldja meg a haza minden hü fiát, Istennek egész népét, a nyájat az ő pásztoraival^ stb. A hazafiasság és testvériesség hasonló érzelmei nyertek mindenütt kifejezést azon számos óvátiókban is, a melyekben a községekben benn részesültem. Felekezetek s testületek mindenütt üdvözlő küldöttségekkel tisztelegtek — a nagyobb községekben ünnepélyes közebédek rendeztettek, két helyen fáklyás zene stb. — s mindezen alkalmakkor valamennyi szónok részéről az emiitett nemes érzelmek fejeztettek ki, általam is mindannyiszor viszonozva. Magok a meglátogatott egyházak mikép fogadtak ? ugyanazzal az őszinte szeretettel, bizodalommal és lelkesedéssel, melylyel baranyai testvéreik. Szeretetök viszonzása volt annak, melyet én eléjökbe vittem; bizodalmuk hasonló bizalmat ébresztett bennem s lelkesedésük fokozta az enyémet. Őszintén szólva, sokaltam — személyemnek is állásomnak is, a mit tettek. De magok ösztönéből tették őszinte szivvel, s azért hálával kellett elfogadnom a kitüntetés túlságát is. Óhajtanám magamért, ha a püspök fogadása egyszerűbb és zajtalanabb lenne ; de a nép, — s kivált a ma gyar nép — természetében van, hogy szívességét zaj és fény nélkül nem tudja nyilvánítani, s azért megkell neki bocsátanunk, ha a körülötte, bár rajta kivül levő világgal is láttatni kívánja: hogy fogadja s mennyire szereti és becsüli ő az ő püspökét. S az egymást fokozó és egymásra ragadó lelkesedés hangulatában fogékonyabbá válik — a külsőségek mellett — az iránt is, a mi a püspöki látogatásnak lényege : t. i. a vallásos buzgóság és az erkölcsi élet ébresztésének és élesztésének az eszközlése iránt. Bácsmegye dúsgazdag rónáján fekvő egyházainkban, sok tekintetben más talajon jártam mint Baranyában. Ott egy háromszázados mult emlékei között, nagy reformátoraink lábnyomain, — itt egy aránylag uj, csak száz éves telepitvény, de ez idő alatt rendkívüli jólétet és felvirágzást elért lakosság körében. Ez egyházak (az egy még ujabb, mert csak a jelen század elején keletkezett Újvidékit kivéve) a mult század kilencedik tizedében (1784—6) keletkeztek, a török kiűzése után, a pusztán maradt térekre való telepitésekből ; jelesen a német ajkúak József császár általa rajnai Pfalzból s Hannoverből behíva, földdel, kész házakkal stb. ellátva, tiz évi adómentességgel ide beédesgetve, részint reformátusok, részint evangélikusok, kik hitöket máig meg is tartották, de németek is maradtak; mert ámbár (a reformátusoknak) többnyire magyar papjaik és nagyrészt magyar (vagy legalább magyarul is tudó) tanítóik is voltak, magyarosításukra, sőt a magyar nyelv megtanítására is, közel egy század alatt semmi, de épen semmi nem történt, holott már 1843-ban elrendelte az egyházkerületi közgyűlés — egy előfordult eset alkalmából — >h°gy a

németajkú egyházakban időről-időre magyar egyházi beszédek tartassanak^, a miből természetesen semmi sem lett ; de hogy arra semmi előkészület sem is tétetett s annak utja, bár lassanként, nem egyengettetett: ez örökös folt marad az egy század alatti lelkészek s tanitók, részben az egyházi felügyelő hatóságoknak is hazafias érzületén s lelkiismeretén. Ujabb időben maguk a németek kívánják, követelik, sürgetik gyermekeiknek az iskolákban magyarul tanítását — módosabbak a nyelv megtanulása végett magyar helyekre is elküldik gyermekeiket ; s az 1879. XVIII. törvénycikk életbe lépte óta történt is valami e tekintetben; némely helytt csak épen e törvény legkisebb mértékéig, némely helytt valamivel több is, de sehol sem elég — a minek részben ugyan a lelkészek is, főleg azonban a tanitók az okai. kik a nyelvtanítás gyakorlati módját nem is értik, annak fáradságos voltától fáznak is. Püspöki látogatásomnak, e német községekben egyik főszempontja s célja volt, a magyar nyelv terjedésének lendületet adni s miután e részben a lelkészek és magok a presbyteriumok s általában a gyülekezetek részéről is kétségtelen jeleivel a jóakaratnak és kellő támogatással találkoztam, — a tanítóknak pedig a leghathatósabb intések mellett a szükséges gyakorlati utasitásokat is megadtam, az eredmény iránt jó remény nyel vagyok, ha a körlelkészek, az egyházmegye és kerület által is támogattatni fogok. o o Ugyanazon időben (1784—6) telepedtek a magyar egyházak: O-Moravicza, Pacsér, Feketehegy és Piros is — Hevesmegye és Nagykunság,