Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-09-27 / 39. szám

jöttem — a megtisztelő meghívásra mindenekelőtt, melyet ezen egyházkerület igazgató-tanácsa részéről nyertem, hogy ujonnan-választott püspökét, az én kedves atyámfiát és testvéremet az Úrban is vérszerint is, püspöki hivatalába bevezessem, első kifejezést adva ez által is, az erdélyi és többi négy magyarországi egyházkerületek ama szorosabb kapcsolatának, mely zsinati törvényeink által összébb vonta, s megerősítette szívbeli és hitbeli egységünk szent kötelékeit. S hitt az édes anyai szó, nevezzem bár édes anyámnak Erdély földjét, mely szült s bölcsőmet ringatta — vagy az erdélyi anyaszentegyházat, mely csecsemő-koromban a keresztség által, férfikorom küszöbén pedig pappá avattatásom által — épen itt e méltóságos boltozatok alatt, épen e templom megszentelt kövén, vett fel anyai kebelére — vagy azt az édes anyát, a ki méhében hordozott, emlőin táplált mindkettőnket, engem is s az én szeretett testvéremet, a tiszteletes atyafit, kinek püspöki hivatalába bevezetése lőn tisztemmé ; mind a három anya, egyező szóval hitt ide jőnöm. De küldetlen sem jöttem. Küldött az Úr a lelkek Ura, az egyház seregeinek Ura, Istene, az én Atyám mondván nekem, mint Jákobnak : Térj meg a te atyáidnak földére, a te rokonságaid közé és veled leszek (I. Móz. XXXI. 3.) s szólott nekem, mint Jeremiásnak monván : valamire küldelek téged, elmenj, és valamiket parancsolok neked, megmondjad (Jerém. I 7.); szólott nekem, mint Pálnak, megjelenvén nekem is mint egy idétlennek (I. Kor. XV. 8.), de adván hatalmat arra, (megépítve az én erőtlenségemet a maga erejével), hogy én is bocsáthassak ki Timótheusokat és Titusokat, az én ifjabb atyámfiait, a Krisztus prédikálására és az Isten nyájának legeltetésére. Itt vagyok azért Af. az én tisztem — hivatásom és küldetésem — szerint való kötelességem elvégzésére. S most nem tehetek máskép, ha ellenkezni akarnék sem ellenkezhetném, hogy az én testvéremre ne szegezzem szemeimet s az ő lelki ábrázata alatt lelki vonásait ne vizsgáljam, a melyeknél fogva az Úr őt is, az enyémhez hasonló hivatalra szólította a maga ingyen való kegyelme szerint. Mert vagy azért, mivel az egy anyától született testvérek, természetnél fogva is hasonló testi s lelki vonásokat viselnek, vagy mert az emberi szívek ama legnagyobb ismerőit, a maga szolgálatába vontakat egymás közt is szorosabb kötelékekkel akarta összefűzni, hogy az egymás iránti szeretet s az összhangzó együttműködés szent kötelességének teljesítését a vérség kötelékével is megkönnyítse nekik: az evangeliomban háromszor találjuk mtg a vérszerinti testvérek hívásának a példáját. Először ís az Ur, Pétert és Andrást, a Józsa fiait, mikor a Galilea melletti tengeren halásznának s épen hálóikat akarnák kivetni, hivá magához, mondván: kövessetek engemet, és azt mívelem, hogy embereket halászszatok (Mát. IV. 19. Mark. I. 17.) és ismét két atyafiakat: Jakabot és Jánost, aZebedeus fiait, a kik atyjokkal a hajóban ültek és hálóikat kötözgették, hivá magához. (Mát. IV. 21. Márk. I. 19.) Es végre a másik Jakabot, az Alfeus fiát a Jézus anyjának a testvérétől, a másik Máriától (Mat. XXVIII. 1.), tehát tulajdon unokatestvérét — a ki azért az Úr atyafiának mondatik, (Gal. I. 18.) s a kinek viszont Lebbeus — a ki mondatik, Taddeus Júdásnak is — vala vérszerinti testvére (Csel. I. 13.) íme, most újra tetszett az Úrnak, az ő ingyen való kegyelme szerint, két édes testvért hívni az ő szolgalatába és adni nekik püspöki, azaz vigyázói tisztet a maga nagy nyájának egyes csoportjai felett Nekünk is azért, kedves testvérem, mint ama három testvérpárnak, kik az Úrnak első apostolai közt hivattak, egyező értelemmel s készséggel kell követnünk az ő hivó szózatát, melylyel parancsolt nekünk, hogy hagyjuk el a mi hálóinkat, mondván: kövessetek engem, mert azt mivelem, hogy embereket halászszatok. Igen az emberek halászata a mi első tisztünk, az apostoli tiszt. S itt mindjárt egy félreértésnek vagy balmagyarázatnak akarok elébe állani, mely szerint valaki azt érthetné az emberek halászata alatt, mintha mi a Krisztus seregének pásztorai, az ő egyébb aklainak juhaiból akarnánk eltéríteni némelyeket s az atyafiak közül halászni lelkeket. Távol legyen.... Nem! nem a mi Urunk többi seregeiből kell nekünk halászni az embereket, hanem a magunkéiból, abból a seregből, melynek őrizete reánk bízatott. Mert jol tudod azt, kedves testvérem s már csak eddig is bőven tapasztaltad, hogy nem mindenek, a kik névvel és a keresztség által keresztyének, azok lélekkel és igazán is. Ó milyen nagy szükség van ma is, annyi milliók közt, a lelkek halászatára! Nekem ugy tetszik, hogy itt s a te nyájad körében még talán több, mint nálunk egyebeknél; mert itt, azokon kivül, akik tudatlanságból hitetlenek maradtak, mivel a hit hallásból vagyon a hallás pedig Isten igéje által (Róm. X. 17.) s hányan vannak, a kik templom és iskola nélkül, ugyszólva vadan nőnek fel! azokon kivül itt sokan lehetnek s tudom vannak is, a kiket a balsors elszakított az övéiktől s idegen népek és nyelvek közé helyeztetvén, megtántorodni hagyott, a kiket visszaszerezni, megerősiteni, vagy megtartani, a lelkek halászaira vár. De ne hidd, hogy ezeken tul, itt belül az egyház kerítésén is ne volna elég alkalmad az emberek halászatára. Nem mintha azokkal értenék egyet, a kik századunkat kiválóan a hitetlenség századának nevezik, s szüntelen azon panaszkodnak, hogy a felvilágosodás terjedésével egyszersmind a hitetlenség is terjed s mindinkább elárad az emberek közt. Gyenge hit volna az, a melynek a világosság ártana. Legfeljebb vakhit és babona, a mely nem állja ki a világosságot. A Krisztusban való igaz hit pedig maga a világosság, mint világosság vala ő maga, öröktől való, melyet a setétség nem tudott be rendezni, mivel meg ismerte. (Ján I. 5.), de ő csak fénylett a sötétben, mert élet vala s ez az élet lőn az emberek világossága. (Ján. I. 4.) Próbáljuk meg csak a mi hitünket ennél a világosságnál, s ha összefér vele, ne féltsük. Akkor nem fogjuk a magát kevélyen hánytorgató álfelvilágosultság előtt szégyenleni a Krisztus evangeliomát, mert istennek hatalma az, minden hivőnek idvességére — s az Istennek igazsága az által jelentetik meg hitből hitbe. (Róm. I. 16. 17.) Ugy van, kedves testvérem: hitből hitbe, mert csak hit által nyerhetsz meg lelkeket a hitnek, halászhatsz embereket; halászsz azért lelkeket a hit ereje áltál, prédikálván az igét alkalmatos és alkalmatlan időben. Kelj fel hamar: (Cselek. XII. 7.), te is ébreszd föl a bűn sötét tömlöcében aluvókat és mondd nekik : Ovedezd be magadat és kövess engemet. Kövess engemet! Ez volt a Krisztus szava, melyet annyiszor ismételt, mindazokhoz, a kiket megnyert vala ; s ez legyen a mi szavunk is. Ne prédikáljuk csak szóval az igét, hanem cselekedeteinkkel, egész életünkkel. A szeretet az a háló, a melylyel a lelkeket legbiztosabban meg lehet fogni. Mert semmi sincs olyan kölcsönös, mint a szeretet. Téged is a szeretet tett azzá, a mi vagy, s csak ha a szeretetet, mely téged elhívott, viszonozni tudod, töltheted be azt, a mit tőled a szeretet vár. A Krisztus szerelméről szólok, mely tőled is oly lángoló és önfeláldozó szerelmet kiván, mint az övé volt; s az emberek szeretetéről, melylyel tégedet foglyul