Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-09-27 / 39. szám

előtt szót emelni ? Olyan embereket kell espereseknek és gondnokoknak választani, a kik valóban képviselhessék egyházmegyéjük érdekeit s a kik megtudnak állani a »nagytekintélyű papok, a nagytudományu tanárok és hatalmas világiak« előtt. A szellemi fölényt, a tekintélyt, befolyást, szónoklati és vitai kozási gyakorlottságot — miket szerző a kerületi gyűlésen mind ott lát, — eltagadni nem lehet s nincs a világon oly democraticus, szabadelvű szervezet, mely ezeket imponáló erejüktől megtudná fosztani. Ezeknek együtt és egyenként meg van a jogosultságuk. Ezek ellenében a harcot csak hasonló erejű és élű acéllal lehet megvívni és mit sem használhatna holmi képviselői megbízó levél, vagy utasítás féle ; ez eszesebbé, tekintélyesebbé, nagyobb szónokká és élesebb dialectikáju emberré nem tenne semmiféle egyházmegyei képviselőt. Azt a tekintélyt, mely szerző szerint kerületeinkben kormányoz, az ész aristokratia tekintélyét egy varázsszóval megbénitni nem lehet, ez még akkor is megmaradna, ha a falusi polgárokat egyenként megszavaztatva választanok a kerületi képviselőket, — mert gondolom ezt akarja szerző, mikor azt mondja, hogy •»nekünk rendi alkotmányunk van, a mennyiben az egyházak és ezeknek összesége (presbyterium, egyházmegyei közgyűlés), tehát testületek és nem egyes emberek biznak meg a képviselettel. Es ha az önkormányzatban rejlő szabadság elvének meg akarunk felelni, oda kell törekednünk, hogy ezen képviselők kormányozzanak, ne pedig a tekintély « A tekintély pedig, mely szellemi elsőbbségen alapul, bizony mindég kormányozni fog ! E mellett azonban meg van bizony az egyházmegyék szavának is a súlya'(41. 1.), csak tudjon az egyházmegye képviselete súlyt adni szavainak. Ugylátszik a segélyezés körül előforduló egy s más — szerinte — méltánytalanság, mellőzés stb. ez bántja Szabadelvűt legjobban, mert az egyházkerületi valamint a conventi centralismus ellen a legfőbb bizonyítéka, hogy bizottságra van bizva a segély előterjesztés ügye. A convent szervezetének bírálatánál is azt mondja, hogy »lehetetlen nem látni, hogy a mi egyházi főhatóságunknak csak az iskolákkal szemben van körülírva a joga ; ellenben az egyházi ügyeknél minden marad a régi rozoga állapotban : teljes rendezetlenség, zavar és önkényes eljárás.« Es ezt azzal motiválja Szabadelvű ur, hogy »a törvényben nincs egy árva szó sem az egyházak öntudatos fenntartásáról, rendszeres segélyezéséről, ki vannak téve továbbra is az esetleges véletlennek, a kérvényezés esélyeinek.« Sajátságos az az állítása, hogy a conventnek semmi erős, szilárd alapja nincs, hanem csupán az egyéni vélemények és tekintetek hullámain hányatik, mint a horgonyról elszakadt hajó.« Hát honnan szakadt el azon hajó?! Hisz azok ülnek conventet, a kik egyházi és világi legkitűnőbbjeink, a kiket azért választottunk oda, mert ismerjük kiváló munkásságukat s meleg szeretetüket az egyház ügyei iránt. Ok természetesen az egész egyetemes egyháznak, mint egy testnek javát nézik, ebből a szem pontból általánosabb érdekektől vezettetve cselekesznek ; de nem a részek ellenére. Ilyen magasabb szempont vezette a conventet, mikor kimondotta, hogy a gyülekezetek segélyezésének mérvére és szükségére nézve a felekezeti és nemzetiségi exponált helyzet a leghatározóbb momentum — azután a csekély fizetésű elaggott lelkészek sorsának javítása. Vájjon hát nem legelső sorban azokat az egyházakat kell-e segíteni, a melyek valamely végvidéken horvátok vagy szerbek vagy románok közé vannak beékelve s egyházi missiójokon kivűl tőlük nemzeti missiót is várunk ? Egy Orsova, egy Nagy-Szeben, Pancsova, Becskerek, Beska stb. vájjon nem előbb részesitendő-e segélyben, hogy megerősödvén az egyház, a magyarság érdekeiért is harcolhasson, mint pl. Baja, Szolnok vagy Büdösfa ? Azután csupán a lelkészi fizetések emelésével (a mire célzó gondolatát a tiszántúli kerületnek szerző oly magas színvonalon állónak mondja) még nincsen minden elérve ; hogy valaki jó és lelkiismeretes pap legyen, ahhoz vajmi kevéssel járul hozzá az, hogy vájjon 600 vagy 800 frt fizetése van-e ; ez ahhoz nem conditio sine qua non. Persze a felett már aztán nem vitatkozom, hogy a külső körülmények szerint lelkiismeretesebb lehet a 800 frtos parochus mint a hatszázas. S hogy a túlzásoknak minő barátja Szabadelvű úr, mutatja a már elmondottakon kivül az, hogy törökös szolgaságnak bélyegzi a kálvinista pap helyzetét azért, mert ha segélyért kérvényez, rubrikákba kell beírnia egyházának minden bajait, körülményeit. •» Szolgaság* bizony annak élete, a kit örökké csak az anyagiak érdekelnek lelkész létére! De nem az azoké, a kik Isten szolgái! Bizonyos elvek és bizonyos formák nélkül semmi sem mehet a világon; igy nem mehet a segélyezés sem, a hol a mi általános szegénységünk mellett a között, hogy valamely egyház kapjon-e segélyt, vagy nem, csak egyegy hajszálnyi külömbség határoz ; de e hajszálat tekintetbe kell venni. Épen azon az alapon, a mint fenntebb kimutattam, hogy szerző álláspontján a következetlenség a sok presb} ter ellen szólani, ugy a convent szervezésére tett propositiójánál szintén következetlenség, midőn azt mondja, hogy a konventi képviselők számának meghalározá-ánál nem jöhet tekintetbe az egyes kerületek nagysága ; mert több ember érdekeinek több képviselő kell. Azt azonban én ís teljesen elfogadom, a mit az egyházmegyékben készítendő leltárra vonatkozólag mond. Az nagyon helyes és egészséges indítvány ; sokkal könnyebbé tenné az eljárást. De hogyha az egyházmegyéknél hagy nók felerészbeii a közalapra begyült összegeket — ugy a mint a szerző contemplálja — akkor megint csak oda jutunk, a hol ezelőtt voltunk, hogy azoknak a szegény egyházmegyéknek, a minők nem csekély számmal vannak főleg Erdélyben és a Tiszántúl, nem lesz jóformán semmijük. Ezeket kell épen a vagyonosabb egyházmegyékből begyült összegekkel segítni, hogy élhető állapotba juthassanak. Ez csak a központi pénzkezeléssel lehető s ezt kívánja a keresztyéni testvériség elve. Sok igazság van szerzőnek a zsinat szervezetéről írott kis cikkében s ügyesen mutat rá a törvényben rejlő ama következetlenségre, hogy áz egyházmegyék szerint választják a gyülekezetek a zsinati képviselőket és ezeknek a megbízó levelet már nem a választók közvetlen hatósága, hanem az egyházkerület adja ki. A »közöny« okát azonban helytelenül keresi pusztán abban, hogy a lelkész nem szerepel az egyházkormányzatban Hát miért nem veszi át szerepét hisz ki van az neki jelölve a törvényben? Miért engedi magát leszoríttatni s miért van, hogy az egyházmegyei gyűlés csak »összeszalad meg széjjelszalad?® (64. 1.) Az érdeklődést a komoly tanácskozást nem parancsolhatja meg törvény; az érdeklődés, a komoly, beható tanácskozás csak azoktól függ, kik egy-egy ily gyűlésen résztvesznek. A szabadszólás joga mindenkinek meg van. A »közönynek« az oka a közöny, azaz az a jelenség, hogy egy-egy gyűlésen, hogy az csak mielőbb véget érjen, hirtelenében végig futnak egy-egy tárgyon és alig akad valaki, a ki szivén hordozván azt az ügyet, mellette szót emelne s az iránt felhívná az együtt tanácskozó világiak figyelmét. Igaza van, hogy »mindenki érzi, hogy egyedül a papok hozhatnák mozgásba a Bethesda nyugvó tavát4