Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-25 / 4. szám

Ukatzius ütegeivel a „hadifelvonulást* a zsinati törvényből ! merített érveim ellen. Ismerve Cs. ur harcképességét és hadi készleteit, a szellemi gyönyörnek azon nemével néztem felvonulása elé, melylyel egy szent ügy bajnoka tekinti, a vele egy célra törő segédsereget. Győzzek én, győzzön ő, — tisztulván a kérdés — csak mindnyájunk közügyéé lesz a győzelem-Nem féltettem tehát positiómat, hanem annyi igaz, hogy a szenvedélyes »Nyitány« után, derekas homloktámadást vártam Cs. barátomtól. És szomorúan csalódtam : mert oldaltámadásokra és Schein-Angriffekre láttam szövetséges társam szép hadi készletét elpuskaporozni. Felszólalásom II-ikában kijelentettem : »Győzzenek meg Cs. és Sz. ur felfogásuk helyes és törvényszerű voltáról, meghódolok nekiök : addig azonban állok egyházmegyém felfogása szerint, velők szembe.4 Nem győztek meg s Sz. ur erős s valóban logikus menetű argumentálása mellett, legkevésbé Cs. ur: tehát nem volt szükség, sem uj védelem sem álláspontom feladatának jelzése szempontjából uj nyilatkozatra; Cs. ur nagyon éles, erősen szenvedélyes s nagyon is személyeskedő aposztrofálásaival szemben meg, nem is tartottam akár e kérdés akár a prot. egyházi közélet szempontjából hasznosnak, az általa kijelölt csatatérre föllépést: követtem tehát a »beszélni ezüst, hallgatni arany !« arany tanácsot; annálinkább, mert a prot. egyház előtt ismeretes nyilvános életemnek, minden alkalommal tanusitott, autonomikus érzületemnek szabadelvű gondolkozásomnak bár honnét jelentkező felfogásom szerinti visszaélés avagy csak visszásságnak is szemébe né/ő, személyre nem te- , kintő, saját érdekemet nem legyező életemnek nincs szüksége Cs. ur tendentiosus megtámadása elleni védelemre. S íme Cs. ur nem elégelve meg azt, hogy a prot. egyházi publicitás terén szinte hallatlan modorú, nagyobb arrogantiával mint egyháziaSsággal tett leckéztetését, egy »Uram bocsáss meg nékieU ...felsóhajtással és kicsinyes harcokba bonyolodás helyett, csekély erőmet s ugy is tulhalmazott teendőkkel igénybe vett időmet, a tett mezején való munkálkodásnak szenteken »hallgatva kiálték« . . . nekie választ: ím az 1884. év alkonyát sem engedi fölöttem békében lenyugodni, hanem e lap 1884. 52-ik számában is, szinte élet-halál harcra látszék provokálni »törvénytelenség «-gel vádolva, közgyűléseink által is helyeselt, törvény értelmébeni legjobb hiszemű felfogásomért s »meggondolatlanság* vádjával sújtva, szokása szerint ismét elferditetten reprodukált azon nyilatkozatomért, mely éppen egy ő általa félrevezetett egyházmegyei közgyűlés »egy részére« vonatkozással, éppen vele szemben, általam nem ok nélkül hangsulyoztatott. Talán joggal kérdezhetném Cs. urnák annyi és ilyszerü »ex cathedra« hangoztatott allocutiójával szemben, tőle: quis te constituit praeceptorem meum!« de elismerve, hogy a protestáns egyház alkotmányos és nyilvános természetének joga van a sajtó utjáni ellenőrködésre is : Cs. urnák csakis az evangyelium szellemével nem egyező, kipellengérezési célzata, felsőségi hangja, idétlen gyanúsítása és jogtalan, mert alaptalan s férfiak és egyházi atyákhoz éppen nem illő személyeskedései ellen tiltakozom, nehogy ez iránybani hallgatásomat is, vádjai elismerésének tekintse. Midőn azonban ezt teszem, légy meggyőződve t. barátom, hogy én azt »sine ira et odio« teszem, sőt viszonti »sajnálkozásom* kijelentesével, miután az emberi természet korszakot alkotott nagy búvárja Ch. Darvainnál ezt olvasom: »Az, hogy a testi állapot az agy velőre való hatásával, nagy befolyást gyakorol az erkölcsi hajlamokra, a legtöbb ember előtt ismeretes, aki idült emésztési zavarban vagy májbajban szenved.4

(Az ember származása I. R. IV. Fej. 189. 1.) Pedig nagy mérvű májbajod előttem sajnosan ismeretes. Bizonynyal ez az oka, hogy Luther ördögének is hiaban kiáltod: s

távozz tőlem sátán. . . bántásomra vagy nékem : mert nem vagy bölcs az isteni dolgokban!* Mát. XVI: 23. S hogy Cs. ur májával vitába bocsátkozni nem akartam, az ugy hiszem a milyen érthető oly természetes. Hogy pedig a májnak az agyvelőre nyomasztóan ható kényszerű argumentálásánál nem egyébb Cs. ur azon érvelése, melyet a zsinati törvényből nem meríthetvén, — holott bármely törvénynek egyedül helyes magyarázata az, a mely magából a törvényből van merítve, a dunántuli egyházkerületnek még a zsin. törvény megalkotása előtt s a zsin. törvény megalkotásáig ideiglenesen hozott lelkészválasztás szabályzata 25. §-ából merit, az könnyen megérthető, ha a lelkészválasztási zsinati törvény legelső § előtt szemet nem hunyunk (180. §). »A magyar orsz. ref. egyházban, a lelkészi állomások betöltése, a jelen egyházi törvények értelmében gyakoroltassék. S hogy ennél csak az a kénys/eriiltebb önkényesebb, megszorultságból származottabb magyarázat, mely a lelkészek vbekeblezését* 43. §. b.) a választott lelkésznek egyházába való beállítására magyarázza, első tekintetre belátható, holott e kifejezés alatt, a protestáns egyház és a magyar nyelv, mindig a testület kebelébe fölvételt értette, a z-inati törvények pedig a választottnak állomásába való beállítását igen helyesen »beköltözésnek« (206. §-nak) nevezik. Hanem ezen sok érvelés, még mindig kevés Cs. urnák : azért » Végszavában« elmegy a debreceni helyett a tridenti zsinatba, hogy a bel-somogyi esperest Loyóla egyik utódával viszonyítsa; idézi Kálvin Institutióit, hogy abból a belső-somogyi esperes ellen vádat faraghasson a zsin. törvény alkalmazásánál, sőt fölidézi mint valami Cumberland, Mózest is, hogy az ó-testamentomi papok felavatásából argumennáljon K. S. zsin. törv. szerinti lelkészmegerősitése ellen: nem félve attól, hogy ezen argumentálásával azt igazolja, hogy maga nem bizik a zsinati törvényből merített érvelésében ; nem tartva a sokat olvasott, de emésztési zavarban szenvedő argumentáló, hogy valaki fejére olvassa: »qui multum probat, nihil probat.* De ha már kényszeritett Cs. ur, ennyit foglalkozni ujabb támadásai és keresett okoskodásaival; nem mellőzhetem Sz. G. ur azon cikkjének velejét sem, amiben szives volt nekem válaszolni. Sz. G. ur igen szépen érvel, azon felfogása mellett, hogy a 43. §. b) pontja előbb születvén konventileg, sőt zsinatilag is, mint a lelkész-választási törvény akár átalában, akár annak 192. §-a, nem vonatkozhatott a 43. b.) pontja a választási törvénynek csak egy, csak a 192. §-ára. Ezt egész készséggel elismerem. De kérem viszont ő is ismerje el, hogy a midőn a 43. §. b.) pontja azt mondja, hogy az egyházmegyei közgyűlési jegyzőkönyv tárgyai : »a törvény értelmében, a lelkészválasztás és bekebelezési ügyek*. .. mégis csak feltételezte, ha van vagy lesz, lelkészválasztási törvény-és előre megjelölte sőt kikötötte, hogy a lelkészválasztási s bekebelezési ügyek," nem átalában és a közgyűlés felfogása szerint, hanem »a törvény értelmében* t. i. amint az szól, vagy szólni fog, tartozik vagy fog tartozni za egyházmegyei közgyűlésre.