Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-08-16 / 33. szám
pedig felléptettek egy nem akadémikus tanitót, a ki különben derék becsületes ember lehet, de hát se tanitóságot se papságot nem tanult és csak az 1868. évi közoktatási törvény kihirdettetése előtt történt alkalmaztatás jussán tanitó, a krizbai községiskolánál. És a brassói szász consistorium — csak, hogy a magyarországi jelölt megbukjék — bár négy akadémikus, tehát theologiát végzett pap jelentkezett, az egyházi törvény 206. B. §.1 0 világos értelme ellenére candidatióba tette a nem akadémikus tanitót is. A szebeni főkonsistoriumhoz hiába felebbezett volna az igazság — egyik varjú a másiknak nem vájja ki a szemét — fellebbezett tehát az Istenhez és — a »Tageblatt«, csak hamar sitalmas hangon panaszlá 337. számában, hogy: »Bei der Pfarrerswahl wurde ein Herr Oertel János Pfarrer im Eisenburger Comitat mit 110 Stimmen gegen 107 Stimmen, welche auf den langjahrigen wackern Schullehrer von Krizba entfielen, zum Pfarrer gewáhlt,« az az : a Magyarország nagyobb része észre vette a cselt, a »wackere Lehrer« megbukott s a consistorium csúfosan felsült. Egésségére váljék!! Igaz, hogy a szász párt panaszt adott be a választás ellen, és a »Tageblatt« is azzal vigasztalta magát, hogy a consistorium megsemmisiti a választást, de mivel az uj pap egyre növekedő pártja nagyon is erélyesen lépett fel, a consistorium jónak látta letenni a lantot. S igy végre a »Tageblatt« islerakta a fegyvert és 3486. számában elhaló hangon és sok hazudozása miatt szégyenkezve tudatá olvasóival: »Der aus Ungarn importirte Pfarrer Oertel János ist eingerückt.* Egy hétfalusi evang. pária. Egy „qualifikálhatlan támadás ira. E cím alatt felel meg Szász Károly püspök ur azon kifejezésemre, melyet az ö köre méltatlan támadására adott válaszomban, mint az ő nyilatkozatát idéztem, arról emlékeztem. A mint mondja ő neki se személyt se a kecskeméti egyházat sérteni nem volt célja: ugy nekem sem volt célom őt sérteni. De már azért bocsánatot kérek, ha ismételve kimondom, miszerint az ő nyilatkozata a kecskeméti egyházról túllépte a határt; mert oly szinben való feltüntetését egy egyháznak, ha nem nevezzük is gyal ázásnak, legalább is el Ítélésnek mondhatjuk. Van-e erre szükség? van-e ebből haszon? nem szólok róla. Hanem azt nyiltan kimondom, hogy a magyar protestáns egyház soha nem fogja elismerni azon elvet és irányt, hogy egy közönséges lelkész, annak a nyilatkozatára, a ki minden méltósága mellett is még ma, primus inter pares, nézetét el ne mondhassa. A személy és nyilatkozat közt mégis van különbség, ha csak a személy magát minden helyén való és nem helyén való szavával, egészen a belső részéig nem azonosítja. Én vérvádat nem emeltem Szász Károly püspök úrra. Ily méltatlanság elkövetését nagyobb bűnnek tar-és egyházi lapban felújították.* Az tehát a Magyarországról jött papok bűne, hogy a híveknek nemzetiségi érdekeit is védik és a szász basáskodást a magyarhoni közönséggel is megismertetik. Hinc illae lacrimae ! Hát a szászok miért védik nemzetiségüket és miért hazudoznak a külföld előtt magyar zsarnokságról? A Magyarországról jött: Fejér Gyula pürkereci, Horváth László ujfalusi, Masznyik Gyüla hosszufalusi, és Moór Gyula brassói lelkészek »drezdai Kranzaffaire-t« még sehol sem inscernirozlak a szászok ellen. 10 206. B § azt mondja: »Wenn sich nicht mindestens drei akademische Candidaten gemeldet habén, so sind auch nicht akademische Candidaten in die Wahlliste aufzunehnem.* ! tanám, mint ő az országos lelkészi értekezleten való | részvételt. Azt pedig, hogy nem kér ellenem fegyelmi vizsgálatot : alázatosan megköszönöm. Én Szász Károly urat régen ismerem, tisztelem, szeretem. De ő is, mint én heves természetűek vagyunk, melyet a közügy iránti buzgalom okoz. Őt az isteni gondviselés dícsőségről-dicsőségre hordozta, melyet megérdemelt. Engemet: tövisről-tovisre, szikláról-sziklára, ennyi sorsunk közt a különbség. Hanem azért hazám és egyházam közügyeinek akár az élet, akár az irodalom terén nem tettem nálánál kevesebb szolgálatot. O a dicsőség fényében, én az alázat sanyargattatásaiban. Hanem a szabadság megkötözésének mindig ellene voltam. De Isten ugy áldjon, hogy máskép nem cselekedhettem. Az Úré a dicsőség, kinek békéje és kegyelme legyen mivelünk! Kecskemét, augusztus 10. 1885. Czelder Márton. F.-Baranyából.*) illevenyibe, melegibe, egy kis visszhang dráva szélre.* A »Protestáns egyházi és iskolai lapok* 27-ik és 28-ik számában egy-egy epébe mártott tollal irott cikk jelent meg, keserű labdacsait, egyházmegyénk legkimagaslóbb alakjára, a már három izben, — mindég szavazat többséggel — megválasztatott (nem elválasztatott) esperesére dobálva. A galagonya király, megakarja égetni, a fölötte magasló pálmát, a belőle kiömlő, felkorbácsolt szenvedély | tüzével. Rakoncátlan egy folyó az a Dráva, kigyó-utakon J csavarog, sokszor nem fér a medrébe, s a ki belőle iszik vagy benne fürdik, ugylátszik : örökli természetét, mivel ilyen, s — ezekhez az idézett számokban megjelent, — cikkekhez hasonló szellemű röppentyűk, partja hoszszában lakó, nagy rátörő férfiak gyártmányai. No, de hát, mért jajgatnak ? mi fáj nekik ? Az egyiknek, a Drávától kölcsönzött álnevű tudósunknak, az »E1—Meg«-tői van gyomor catarusa ; soká szenvedet benne, s nem is nagyon kivánt volna tőle szabadulni, ha az a bizonyos katholikus ember imelygős vicce, azon erős elhatározásra nem sarkantyúzza, hogy : most már piacra vele, dobszó mellett ki kell hirdetni, hogy egy, nt. ur, gyűlésen kimerte a száján szalajtani, azt az ominosus »elválasztatott* szót; pedig mérget mernék rá venni, hogy ha t. Foki ur, sok pályázása után, Fokról, nagyobb fokra haladhatott volna, az az egy első rendű egyház lelkészszé megválasztotta volna, s a nt. ur igy adta volna tudtára : »Van szerencsém tudatni nt. úrral, hogy« N. N. első rendű egyház. »Elválasztotta lelkészének,« most az El—Meg felett a gúnyos riadót nem fúná, hanem hagyta volna magát elválasztatni, hogy jobban szophasson. Van azonban az ő riadójának, más motívuma is, melynek kulcsát, ugy hiszem, hogy a mult évi, nagy horderejű, egyházkerületi események közt találnánk meg; hanem erről azért nem szólok, mert t. foki ur cikkének nem is ily becses lapban, hanem a képes napilapokban megjelenni szokott »Torpedok« közt volna helye. Venio nunc ad fortissimum vírum. Ennek meg nem elég a maga baja, ez a másé felett is jajgat. Öt sérelmes pontokat constatál, melyek égre kiáltó sérelmek, * E cikk még a mult hó közepe táján küldetett be, de közlése tévedésből elmaradt, Szerk.
