Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-09 / 32. szám

XVIII. Z s o 11 á r *) 1. Szeretlek én Téged, Uram — erősségem, Kősziklám és váram, mentőm ki vagy nékem ! Benned biztam csupán, te vagy segítségem Üdvem bőség-szarva, büszke dicsőségem ! 2. Segítségül hivám én az urat hajdan, Oltalmába vett ő a számtalan bajban, Halál közeléből kimentette testem, S álnok ember-úrnak prédául nem estem. 3. A pokolnak karja hányt körültem hurkot, A halálnak tőre életemre rontott, De őt segitségiil hívtam nyomoromban, Meghallgatta szómat, meg is indult nyomban : 4. És reszketett a föld léptének alatta, Megrendült és ingott a sziklák alapja, Füstből felhő támadt, haragjában fújván; Tűz jött ki szájából, mint emésztő villám. 5. Bevoná felhőkkel a magas menyboltot, A hová leszállott, sűrű homály volt ott ; Kérubimok vitték éji vándorlásra, , S bősz viharnak szárnyán vala suhanása. 6. Sűrű setétség volt sátorának leple, Háborgó vizekkel körös-körül lepve; Felhő torlaszodás volt körülte sáncként, Onnan záporzott kőt az Úr, onnan hányt ként. 7. Megjelentén majdan fény terült a földre, Sűrű felhő oszlott, midőn szava dönge; Nyilait bocsátá ellenimre szerte, Sűrű villámokkal őket porba verte. 8. Akkor láttaték a vizeknek ős medre, A föld alapjai szét nyiltak repedve — Miatta az Isten méltó feddésének S rettentő haragja fúvó szélvészének. 9. De nem vala messze égi segítsége; A vizek árjából ki ragadott végre, Es kezei közül ellenim sergének, Kik nagy hatalommal rám fenekedének. 10. Ok erőmet vették veszedelmem napján, Sok nagy bajaimon kár-örömmel kapván, Ámde ki vezérelt, ki jómat akarta, Engemet az isten tágas dicső partra. *) E hatalmas Zsoltár — bár tartalmánál fogva nem énekelhető — Sztáray-nak 65-ik Zsoltára rythmusán van írva, im : Sok jótéteményén nagyon csudálkozván Szent Dávid próféta és elálmélkodván . . . mérete tehát ó-f-í>, mint Arany-nál : Hullatja levelét az idők vén fája, Terítve hatalmas rétegben alája. . . Mindenesetre kiváló mű-érzékre mutat az ilyen tartalmú Zsoltárt emez ódon, — de a magyar fül- s érzésnek oly annyira kedvesen csengő alakzaton írni, mint ezt kedves Zsoltárosunk is cselekvé. Egyszersmind örömmel jelentem a Zsoltár költészetünk iránt érdeklődő t. közönségnek, hogy az 50-et átléptük s közeledünk a 60. felé, s alkalmasint a óo-ik zsoltár, melyet most jelzett nálam a mi Édeskénk, hogy hamarjában megküldi, a valóságban általa megirottak hatvanadika is lészen. Örvendjen velem kedves nagytiszteletű uram ! Kálmán Farkas. 11. Megfizetett nékem az isten busáson, Kezem tisztaságát nézvén s igazságom, Mert utáról el nem tértem hithagyottan — Soha istenemtől el nem tántorodtam. 12. ítéletét szemem elől nem vesztettem, Parancsát nem hágtam át, esze-veszetten, Hanem szüntelenül O előtte járván, Távol vala tőlem minden bűn és ármány. 13. Azokáért Isten megfizetett nékem, Igazságom nézvén és szennytelenségem Mert jó vagy Te Uram, a jókhoz mindétig — S kik hogy cselekesznek, hasznát akként vészik. 14. Kegyes a kegyeshez, a tisztával tiszta — Ki milyen irántad, akként fizetsz vissza ; Te rosz vagy a roszhoz, tiprója kevélynek, Ámde benned lelnek védőt a szegények. — 15. Meggyujtád előttem, s im ég a szövétnek — Oszladoz homálya az égi sötétnek; Vezess Uram, s megyek ellen táborán át — A kőfal sem lészen hived utján gát. 16. Tökéletes útja az egek Urának — És beszéde tisztán, mint a patak, árad. Erős pajzsként áll O a hivőknek védül — Ki is volna Isten a Jehován kivül?! 17. Ö az erős Isten erővel övedzve — O általa lettem a bajoknak edzve; Utam egyengette, lábam gyorssá tette, Hogy szarvasként járjak hegyeknek felette. 18. Ő taníta engem harcra, öldöklésre, S az acélt megrontja karom öklelése, Mint üdvösség pajzsa, úgy állott mellettem — Szent jobbja megtartott és én mentve lettem. 19. Te vigyáztál reám, Uram. minden lépten, És én soha meg nem tántorodva léptem ; Ellenim elértem, s vertem őket porba — Össze vannak törve, mind összetiporva! 20. Te övedztél, Uram fel e viadalra, S erőddel jutottam kora diadalra ; Te adtad kezembe nyakát ellenemnek, S én nem kegyelmeztem semmi elevennek. 21. Égig tört ajkuknak segély kiáltása, De Te nem siettél megszabadításra, S én őket mint a port szeleknek eresztém, Vagy sárként tapodtam elleneim testén. 22. Te vagy az, ó Isten, a ki megmentettél, Hatalmasbbá tettél más fejedelmeknél, Uralnak pogányok és idegen népek — És erős várukban tőlem félve-félnek. 23. El az Ur örökké, erőmnek kőszála — Magasztalja fel őt dicséret és hála; Isteni bosszúnak ugy, mint megmentésnek — Általad a népek ime hozzám térnek. 24. Ellenimtől engem ki nem csak megmente, De sőt felmagasztal ellenim felette :