Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-02 / 31. szám

vetyelése s egyházunknak a szabadság szolgálataban megbénítása, selyem zsinórral megkötözvén. Végül e lapok érdemes szerkesztőjét, kinek én szinte harminc esztendő alatt oly sok szépnek mondott és dicsért cikkeket irtam szabad legyen kérnem, hogy névtelen ismert embereket vagy bárkit is gyalázó, igaztalanul elitélő közleményeknek bárki küldi is be azokat, helyet adni ne tessék, s jövőre az irodalmi és collegiális tisztességet megsérteni ne méltóztassék! Az Úr kegyelme velünk! Kecskemét, julius 23. 1885. Gzelder Márton. * * * Meglátszik e cikken, hogy irója három lapnak a szerkesztője, ki mint ilyen nagyhatalomnak érezvén magát, a helyett, hogy padendái takargatásával foglalkoznék, felül akar kerekedni és m. p.-t a magyar protestáns autonomia sírásójának címezi, engem pedig, mint m. p. cikke kiadóját, az irodalmi és collegiális tisztesség megsértésével vádol. — Dolgozótársunk m. p. ellen vétenénk, ha mi vévén fel ügyét, megfosztanék őt a lehetőségtől, hogy a védelem örve alatt magának reclame-ot csináló, hamis vádaskodóval érdeme szerint elbánjék. De a szerkesztő ellen emelt vádra mindenesetre nekünk kell felelnünk. S itt először is meg kell említenünk azt, hogy a »Magy. Prot. Egyh. és Isk. Figyelő« május—juniusi számában megjelent cikk, melyre m. p. bíráló megjegyzései vonatkoznak, elébb hozzánk volt beküldve. Lapunk tudvalevőleg annyira nem pártlap, hogy akárhányszor még személyünk ellen intézett cikkeknek is készek voltunk helyet adni, s ennélfogva semmi okunk nem lett volna a Czelder ur cikke felvételét tán nézetünkkel ellenkező tartalma miatt visszautasítani. De visszautasítottuk mint érthetetlen zagyvalékot olvasóink iránti tiszteletből, és — bevallom gyöngeségemet — collegiális kíméletből is. Megjegyzendő, hogy a stylistikai nonsens, melyet a fentebbi cikk sajtóhibának akar tulajdonítani, a kezem közt levő kéziratban is megvan, s ugy a létezhetését • mint az igénybe vette kifejezéseket abban hiába kerestem. Hogy Czelder urnák tetszett ama zagyvalékot a maga lapjában kiadni és magát compromittálni, ahhoz joga volt; tehette és megtette. De hogy aztán más lapban ama világgá bocsátott badarságokat ne legyen szabad badarságoknak mondani, s hogy azért, mert szerkesztőtől eredtek, azokat más szerkesztőnek csupa collegialitá bólrespectálnia kell: ily szerkesztői kiváltságról én nem tudtam, és valamint részemről oly kiváltsággal élni nem kivánok, ugy ilyet másnál elismerni soha nem fogok. Az antisemitismus jogosultságát illetőleg B. csak annyit mondott, hogy az ősiség eltörlése előtt a törvényhozásnak honositási törvényt kellett volna alkotnia, s akkor ma nálunk antisemitismus nem léteznék. Szerk. * * -x-A szerk. nékem is engedvén egy szót, sőt mintegy fölhiván rea, szólanom kell valamit, bár igazán nincs mit mondjak. Czelder urat én nem az autonomia védelmeért támadtam meg, mely előttem is oly szent, mint előtte, s ha megtámadtatnék, gyenge karom, tollam, keblem védelmére csak ugy számithatna, mint bárkiére; hanem megtámadtam badar beszédéért s hogy nagy képpel oly galimathiászt bocsát vi'ággá. Ő erre magát az autonomia championja gyanánt gerálja, s engem az autonomia sírásójának nevez. Mit feleljek én erre? bizony semmit. Hogy mégis mondjak valamint, mára szeik.ur iránti tiszteletből is, arra reflektálok, hogy Czelder névtelenségemben akad meg. Boldog Isten! A legszabadóbb literaturában, az angolban, szentesítve van a névtelenség nálunk, mihelyt valakit megtámadnak, feljajdul a név -telenség ellen. Persze, nem tudván felelni a támadás lényegére, részint elcsavarja a dolgot s beszél egyébről — mint Bodóné, mikor a bor árát kérik, — részint kérdi, ki mert ellene irni ? Szeretné tudni, hogy személyeskedhessék. Ám keresse Czelder ur, ki lappang szerény két betűm alatt; találgassa; a kire jelen válaszában gyanakodni látszik, a kinek oldalvágást vagy hátulról döfést ad, az a tiszteletreméltó férfiú bizonyosan nem fogja magára venni s azért nem is tartom szükségesnek reflectáltii rá. — m. p. — Két szó nt. Papp Károly budapesti lelkész ur egy szavára. Nem feledhetjük, a fülünkben cseng ma is még — öreg atyánknak, az ősz prófétának, jövőt látó Dobosunknak ama Simeoni szózata, melyet a zsinat alkonyán a közalap bö csejénél elrebegett: »most már elbocsájthatod Uram a te öreg szolgádat . . . békével megyek, szemeim jobb jövőre pillantanak; e sokat sanyargott nemzettséget vigasztalódni hiszem, látom ! A hogy eljött az idők teljessége, betölt sok szegénynek reménysége! . . . Előhozattak a tizezerek. Némely mag termett IOO annyit! Tömérdek ajakról fakadt föl a hála ez aratás első zsöngéjeért. . . Aztán — a mint a zsinat munkálkodását folytatja a convent, — épenugy a közalapból — támadni készül az országos lelkészi nyugdíj intézet. A convent veszi dajkálkodó karjai közé, ápolgatja gyönge testét, tanakodik, tervel — lásd az 1885-iki conventet — hogy mikép állítsa lábra, s hogyan bocsássa szárnyra?! Igy halljuk a dolgokat formálódni, csak egy uj Simeon hiányzik profét iájával. . . De amikor igy halljuk is, csupán hirben, hát szó a mi ajkainkon csak azért nem támad : mert örömünket nyelv nem magyará hatja! Hála neked convent! Köszönet nektek atyák ! Ezután, ti tehetetlen lelkipásztorok, s ti lankadó egyházak — oda tekintsetek — ott van a kincsetek a nyugdijintézetben! Ne félj te kicsiny sereg, ha öreg lelki atyád gyönge, hogy vezéreljen, ha megfogyott karjaiban az erő, ajkán a tanács, ha testiképp és lelkiképp megtörte az idő, lesz egy szabaditótok, hogy egymás terhére ne váljatok: ott a nyugdíj ! Ám ez messze még! . . Odáig csak a 82 éves próféta láthat el, a mi gyönge szemeink nem. . . De legalább lesznek a kik megérik; lesznek, a kik nyugodtabban válnak meg harcaik e színhelyétől; s leendenek, a kik hisznek is abban a boldogabb jövendőben ...se hit idvezit! Ekkép hittünk mi, igy beszélgeténk csöndes falusi körünkben — már t. i. a mikor ilyen eszmék tárgyalására alkalmas, sokat aggodalmaskodó lelkünk — és Szinte erőt nyertünk küzdelmeinkhez, csak előre! ha nekünk nem is, de fiamknak megadatik, — a mi nekünk igértetett! Azonban nt. Papp Károly budapesti ref. lelkész ur Egy szó-ja nagyon megzavart, megháborított minket! A mit én és az én népem a szebb jövő zálogának hittünk, s mint valami drága ereklyét melengettünk : a meglevő közalapot s a születendő lelkészi nyugdíj intézetet gúnytárgyává tettel! Iróniát ír mind a kettő felett, a prot. egyh. isk. lap 29-ik számában a 921, 922, 923. lapokon — az egyetemes lelkészi értekezletről közölt cikkében. I. Mit mond a közalapról ? ..