Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-02 / 31. szám

évet, kiváló előszeretettel hallgatva Steudlint. Göttingai tartózkodása alatt Körösi Csorna Sándorral együtt lakott S vele benső barátságban élt. 1818 tavaszán visszatért a szeretett haza földjére, s a lelkészképességi vizsga sikeres letétele után kineveztetett előbb nagykőrösi káplánná, hol egy évig, majd halasi segédlelkészszé — hol 3 évig — teljes elismerés mellett működött. 1822-ben az ujsóvei megüresedett lelkészi állomás, az ő megválasztásával lett szerencsésen betöltve. 1822. junius havában házasságra lépett Boldizsár Imre mohácsi ref. lelkész és esperes Katalin leányával, kivel husz évig zavartalan családi boldog életet élt. Meghalt 1842. május u-dik napján. Erdős József, (Folyt, köv.) ev. reform, lelkipásztor. BELFÖLD. Lesz-e vagy nem egyetemes lelkészi értekezlet? Igenis lesz, ha akarjuk, nem lesz, ha kezünket öszszedugjuk. De vájjon akarjuk-e ? — ez a kérdés elsősorban. Fájdalom, az eddigi jelek után Ítélve ugy látszik, hogy e nagyfontosságú ügy a tisztelt kartársak részéről korántsem talál oly meleg érdeklődésre, mint hitem szerint az megérdemlené. Két álló hónapja már, hogy az inditvány felszinre került, s mig a többi egyházi lapok még egyszerű tudomásul-vételre sem tartották érdemesnek : e becses lapok hasábjain is mindössze pár lelkésztársam szólott a kérdéshez, azok is inkább lehangolólag, mint a közérdeklődés felébresztése céljából. Ugy látszik tehát, hogy arra a fölvetett kérdésre : »Nem volna-e célszerű, ha a kiállítás alkalmából a budapesti ref. egyház kebelében országos lelkészi értekezletet tartanánk ?« — a hazai ref. lelkészek egyeteme hallgató lagosan nem-mel válaszol. Ezt valóban nem hittem volna. Mikor hazánkban a társadalmi élet terén mindenütt mozgás és élet tapasztalható, s a kiállítás alkalmából százankint sietnek a közös cél felé törekvő elemek az ország fővárosába, hogy feladataik valósithatása céljából vállvetett munkásságra nyűtsanak egymásnak testvéri kezet : joggal hihettem, hogy mi, prot. lelkészek sem kívánunk hátra maradni az általános mozgalomtól, s minekutána az országos kiállítás megtekintésére a lelkészi kar zöme különben is elzarándokol, bárminő áldozattal is: szerintem nagyon is idő és célszerűnek látszott megpendíteni amaz eszmét : »tartsunk országos lelkészi értekezletet.« De persze, ezt csak az én »idealisztikus lelkem« gondolhatta igy, — mondja Papp Károly ur, az én mélyen tisztelt barátom. Ő, ki »a dolgok realisztikus oldalát szereti figyelemben tartani,« ellenkezőleg azt mondja: azért jöjjenek lelkésztársaim Budapestre, hogy lelkészi értekezletet tartsanak és mellékesen egyúttal megtekintsék az országos kiállítást: hanem jöjjenek fel azért, hogy megtekintsék azt az országos kiállítást« stb. (lásd e lapok 29. számát). Hiszen teljesen egyértelemben vagyunk a tekintetben, hogy a fő dolog ránk nézve nem a lelkészi értekezlet, hanem a kidllitds meg tekintése legyen, mert »bizony pirulni kell annak, a kinek ha zsugorogna is, de módjában van megnézni és mégis elmarad«. Am azt kérdem: ha már egyszer fenn vagyunk az ország fővárosában s betelt a lelkünk a kiállítás ezer meg ezerféle szemkápráztató tárgyainak párszori megtekintésével: hát avagy nem volna-e szivet-lelket emelő dolog csak ugy »mellékesen* egy kis testvéri ölelkezésre, s ismét csakúgy »mellékesen« egy kis eszmecserére nekünk lelkészeknek is öss egyiilekeznünk ?. . . Hogy csupán a lelkészi értekezletért »egy ország lélkészi testülete hátára vesse élés tarisznyáját® : fájdalom, ezt még az én idealisztikus lelkem* sem gondolhatta. Tapasztaltam, megtanulhattam már, hogy hazánkban az egyházi és valláserkölcsi kérdések iránt koránt sincs meg az a buzgó érdeklődés, mint p. o. a sokat emlegetett Skóciában ; nekünk örülnünk kell, ha az egyházi élet tere parlagon egészen még sem marad s azon is teszünk valamit olykor-olykor csakúgy »mellékesen«. Hát én azt gondoltam : ha a debreceni zsinat létrehozta az első (olyan a milyen) egyetemes lelkészi értekezletet, ime, itt újra egy jó alkalom : az országos kiállítás, tehát (csakúgy mellékesen) tartsuk meg most a második lelkészi értekezletet. Ámde »ki van e már tűzve ennek az értekezletnek a célja, meg vannak-e határozva tárgyai ?« — azt kérdi Papp Károly mélyen tisztelt barátom, hivatkozott felszólalásában. Igaz, tervszerű programmot még nem adtunk. Én az indítványban megemlítettem ugyan a főbb tárgyakat, de arra már nem érezhettem magamat sem képesnek, sem hivatottnak, hogy a kivitel gyakorlati módjára nézve tanácsot adjak azon kiváló lelkésztársaimnak, a kiknek nagybecsű támogatásába a lelkészi értekezlet ügyét ajánlani bátorkodtam — mint most szomorúan tapasztalom, minden siker nélkül. Természetes, ha a lelkészí kar ís nagyobb érdeklődéssel fogadja e szép eszmét, egyházunk jelesei sem vonakodnának buzgó közreműködésökkel az ügy sikerét biztosítani. Egyébiránt hosszadalmas programmra, nézetem szerint, nem volna szükség. Ha összejövetelünknek csak annyi haszna lenne is, hogy a lelkészi köröknek életbeléptetése iránt országszerte élénk érdeklődést és mozgalmat indítana meg: már ez is nagy nyeremény lenne. Mert én egyáltalában nem lehetek az én mélyen tisztelt Papp Károly barátommal egyértelemben arra nézve, hogy a lelkészi körök, mint ő hinni látszik, fölöslegesek volnának, mert hát semmi dolguk, olyanok, mint a patak-malom száraz nyárban stb. Én ellenkezőleg azt állítom — s lehet, hogy ebben idealista vagyok, — hogy a lelkészi körök szervezése oly múlhatatlan szükség, hogy addig nem is lesz egyházunkban valódi élet s fokozottabb buzgóság, mig országszerte lelkészi körök nem alakulnak. Talán épen időszerű lesz e tárgygyal körülményesebben foglalkozni. Nézzük. Vegyük először is, mint legfontosabbat, a közalap kérdését. A zsinat kimondta, hogy legyen, a konvent megparancsolta, hogy legyen; a legnagyobb munkaidőben megkapjuk a rendeletet, hogy a közalapi kivetés rövid idő alatt meglegyen. És ily életbevágó reform, keresztülviteléhez hozzá fogtunk mi lelkészek a nélkül, hogy akár irodalmilag, akár értekezleteken a dolog praktikus megvalósítása iránt tájékozva lettünk volna. És cselekedett mindenki a maga legjobb belátása szerint. Minek folytán oda jutottunk, hogy ma még egy Papp Károly is azt pengeti, hogy »mikép lehetne a közalapot legkönnyebben megszüntetni ?« Azt hiszem, a közalap ügye megérdemelte volna annak idején a legalaposabb körültekintést, hogy ne Hűbele-Balázs módjára fogtunk volna annak gyakorlati kiviteléhez. Ha lettek volna megyénkint s kerületenkint lelkészi értekezletek: bizonyára meg lett volna az egyöntetűség, a biztosság is ez uj intézmény életbeléptetésénél, s talán ma népszerűbb lenne. De hát késő eső után a köpönyeg. Hanem mit gondol az én tisztelt barátom, nem volna e üdvös a közalap jövőjét illetőleg — mert megszüntetésről szó sem lehet — ha volna rá mód és alkalom, hogy a lelkészek ez ügyben eddig