Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-07-19 / 29. szám

akarnak hirlapi cikkezéssel feltűnni, mivel erre nincs is szükségük, mint önnek, mert ugy is kitűnnek. Én t. úrral szemben nem tehetek mást — ön javára, mint hogy kérem a kegyelem Istenét, hogy irtsa ki szivéből a nagyzást s e'bizakodás hóbortját, s plántálja be a helyett az igazságosság, s felebaráti szeretet érzelmét, hogy amit hirdet, azt maga is érezhesse és követhesse. Adja a jó Isten, hogy ugy legyen ! Kovács Antal, esperes. Egy szó az egyetemes lelkészi értekezlethez. »Az egyetemes lelkészi értekezlet« cím alatt hozott rövid felszólalásban Thűri Etele ur felhívatni kiván engem arra, hogy a tervbe vett egyetemes lelkészi értekezlet alkalmára az anyagiakkal gyengébben ellátott lelkészek számára olcsó szállásról gondoskodjam. Mindenekelőtt kijelentem, hogy lelkésztársaimnak szolgálatukra állok, s érdekökben mindent a mi módomban és tehetségemben áll, szíves készséggel megteszek. Bátor vagyok azonban kérdésbe tenni: ki van-e már tűzve ennek az értekezletnek a célja, meg vannak-e határozva a tárgyai, a melyek felől értekezni kiván. Elő vannak-e készítve irodalmi megvitatás által? Meg van-e mérve az értekezletnek gyakorlati értéke, s arányban lesz-e a haszna azzal a költséggel, melyet felemészt, s azzal a fáradsággal, melyet megkíván ? S vajon az én szeretve tisztelt barátom Lévay, kinek sokszor az ő idealisztikus világnézletéből merített, de nemes buzgóságra valló s jobb sorsa érdemes cikkeit nagy lelki élvezettel szoktuk olvasni, nem az ő tiszta eszményi világából akarja e most ís ezt a porral fedett, sárral szennyezett embervilág erkölcsi életét ideális eszközeivel ujjá teremteni ? Ott az eszményi világban persze, a hol az ő gondolatai járnak, akadályok nincsenek, vagy ha vannak, a tisztaságra törekvő lélek könnyen átugorja azokat, s a tisztátalanságból a tisztaságba átmenet csak egy lépés neki; de itt a gyakorlatban, mint a felföldi tótszekér az alföldi sárban, hamar megfeneklik. Akar az egyetemes lelkészi értekezlet által lelkészi köröket alakítani. Alakultak már több helyen, de nagy része ugy járt, mint a patak-malom a száraz nyárban : kerekei, kövei megvannak, forogna ha volna vize, őrölne ha volna mit: ugy azoknak szabályai megvannak, de nincs mire alkalmazni, tárgytalanokká váltak, nincs mit őrölni. Hiszi Lévay barátom, hogy az egyetemes lelkészi értekezlet ád nekik dolgot ? Ha igen, félek tőle, hogy nem lesz benne köszönet. Szervezni akarja a bel és külmissziót. Ez utóbbit nem akarja tán kivenni a convent kezéből ? A mi pedig az elsőt, a belmissziót illeti, ezt oly alakban, a milyet az ő ideálisztikus lelke a magyar emberből akar formálni azon mintakép után, melyet a vallási külformaságok klassikus hazájában Angliában alkotott magának, keresztülvinni lehetetlen. Az egészséges gondolkozású magyar ember, anélkül, hogy tüntetne vele, vagy uton útfélen mutogatná kegyeskedését, szereti vallását, becsüli, tiszteli papját, s megtisztelve érzi magát, ha lelkésze egyszerű házi körében megkeresi s ezt az ő mesterkéletlen szivélyességével meg is bizonyítja. De nem természete kegyeskedni, szenteskedni akkor is, amikor sem ideje, sem helye nincsen, amikor a kapa, kasza nyelét kell megfognia, s nem szívesen veszi, ha kiverik sodrából. Egyszerű józan esze megítéli, mikor van helye egyiknek s mikor a másiknak. Lévay barátom tapasztalta már, hogy uj magyarokat kellene teremteni angol mintára, hogy a vallásos külsőségek ép oly fontos positiót foglaljanak el mind a családi, mind a társadalmi életben, mint az angoloknál. Tudom én, hogy azok, kik az angolok között éltek el vannak ragadtatva azoknak csendes, komoly vallásosságot tanúsító modoruk által. Lehet, hogy igaz. De már én csak még sem cserélem fel az én őszinte becsületes magyaromat sem angollal, sem némettel, s nem is akarom olyanná tenni. Ha szüksége van lelkészére megkeresi, hogy tanácsát kérje, vagy panaszát elmondja. Hát a betegek ! ? Arra csak nem kell egyetemes lelkészi értekezlet, hogy a lelkészek betegeiket meglátogassák ? A vasárnap megszentelése oly szép és szükséges cél, a melynek megvalósításáért küzdeni korunknak egyik legnemesebb feladata. E cél megvalósításáért congressusok tartatnak, melyekre az egész világból meghivatnak az érdeklődők, tartattak is már ilyen congressusok több izben, a melyen a legbölcsebb és az emberiség valláserkölcsi érdekeiért buzgólkodó férfiak megjelentek, tanácskoztak, de még nem tudták megtalálni a gombolyag azon végét, melynélfogva a kérdést legombolyitaní lehetne. Lehetetlenség ugyan nincsen, de valószínűnek tartja L. barátom, hogy a mi congressusunk megtalálja ? A közalap. Ez már kedvenc tárgyam nekem is és — gondolom — azon lelkésztársaimnak is, a kik a dolgok realisztikus oldalát szeretik figyelemben tartani. A közalapra nézve ugyanis, az lenne a lelkészi értekezletnek háládatos feladata, ha módját találná annak, mikép lehetne azt legkönnyebben megszüntetni. Aligha jobban lekötelezve nem érezné magát, ezért mind a lelkészi kar mind híveink összes serege a második lelkészi értekezlet iránt, mint érezzük magunkat az első értekezlet iránt azon önmagának vindikált dicsőségért, hogy a közalapot ő találta ki, s csak azután vétetett föl a zsinati törvények közé. Az országos lelkészi nyugdij intézet sokra nézve égető kérdés, de sokan meg ugy érezzük magunkat a kérdés érintésénél, mint a csiklandós ember, ha távolról mutatják is a csiklandozást, összerázkódik. A van, attól fél, hogy benyeli a nincs s úgy járunk, mint Fáraó a hét sovány tehenével, melyek elnyelték a kövéreket s ezek is elvesztek s amazok sem lettek kövérebbek. Ebből sejthető mily vihar, mily ellenszenv, hogy ne mondjam, gyűlölet származhatnék a lelkészek között. Ugy gondolom, ez sem kívánatos. Protestáns irodalmi társulat. Hiszen most bukott meg az első, talán importált valaki olvasni szerető embereket ? Kíváncsi vagyok rájuk. Azt mondja még Lévay barátom : »és más közös megbeszélésre váró fontos ügyek.« Azt már elhiszem, hogy ezek megkívánják az egyetemes értekezletet. Mindezekkel csak azt akartam mondani, hogy lehetnek ugyan ezek megvitatásra méltó tárgyak, de ugy, a mint most állanak előttünk minden megvilágositás, fontosságuk és szükségük megbizonyitása nélkül, nem méltók arra, hogy miattuk egy ország lelkészi testülete hátára vesse élés tarisznyáját, kezébe vegye vándorbotját és felzarándokoljon Budapestre. Vagy erszényéből azon filléreket, melyeket apránként belérakosgatott, most egyszerre kimarkolja, hogy a füstölgő paripán nyargaljon Budapestre. Hanem, nevezzük meg a gyermeket a maga nevén. Ne azért jöjjenek lelkésztársaim Budapestre, hogy lelkészi értekezletet tartsanak és mellékesen egyúttal megtekintsék az országos kiállítást: hanem jőjjennek fel azért, hogy megtekintsék azt az országos kiállítást, amelylyel oly dicsőséget vivott ki magának a magyar név Európában, minőt mi magunk sem reméltünk, s a milyennel csak a forradalomban adózott neki Európa. Nagy vesztesége annak, a ki nem láthatja. S midőn messze országok küldöttei