Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-31 / 22. szám

lusiak persze csak annyit értettünk, hogy most inni kell. Ebéd után az esperes az Örvendező csángóknak kijelenté, hogy templom mától kezdve zárva marad * s aztán ott hagyta őket a faképnél. Lehetetlen azt a jelenetet leírni, a mely erre a kijelentésre következett. A csángók boszankod­tak, egyesek átkozódni kezdtek, a Brassóból és a vidékről Összegyűlt vendégek pedig kacagtak. Igy végződött az épületes ünnepély. Az esperes meglehet magával elégedve. A templom pedig már két hónapja lesz, hogy zárva van, a falára valami kópé csángó gyerek nagy betűkkel felpingálta : Adtál Uram esőt, de nincs köszönet benne. Az esperes eljárása következetlen volta mel­lett, azok előtt, kik a viszonyokat nem ismerik, érthetetlen is. Megkísértjük tehát annak magya­rázatát adni. A türkösiek a templomépítéssel együtt az anyaegyházzá való alakulást is kimondották. Más felekezeteknél a hitélet ilyetén jelenségeit öröm­mel szokták üdvözölni. Nálunk máskép áll a do­log. A szászok az uj magyar evangelikus egyhá­zak alakulásának kézzel-lábbal ellene dolgoznak, mert minden uj magyar evang. ekklézsia alakulá­sával két szavazattal erősödnek a magyarok az es­perességi gyűlésen.3 Ezért gördítettek a brassói magyar evangélikusoknak is mindenféle kigon­dolható módon annyi akadályt utjokba, hogy azok­nak az önállósítás iránt 1882 ben határozatilag kimondott óhaja még ma 1885-ben, tehát a ne­gyedik évben sem nyerhetett valósulást, sőt — ha jól vagyok értesülve — az egyház az ő kér­vényét visszavonni kényszerült. Ezért kellett be­zárni a türkösi templomot is. Ezen tény következ­tében ugyanis a hívek figyelme egy időre elfor­dul az anyásitás tervétől; egyelőre azon fognak lenni, hogy a bezárt templom kinyitására nyer­jenek engedélyt, ezért futniok kellend majd Pon­tiustól Pilátushoz, abba bele telik egy év, addig akad ember, mert keresnek a szászok, a ki az önállósítás ellen opponál, a hívek határozata el­len fellebbez, a huzavonát megcsinálja és a tür­kösiek is ráunnak a dicsőségre ugy, mint a bra­sóiak, s maradnak ugy a hogy vannak. A csángó paraszt különben is olyan természetű, hogy in­kább el hagyja venni a rokkját, mintsem hogy az urakkal huzalkodjék. A szászok pedig nagyon jól tudják ezt. íme így élünk mi itt Hétfaluban, igy önké­nyeskednek velünk, igy tipornak el bennünket azok a szászok, a kik maguk mindig elnyomás­ról panaszkodnak. Kell-e nagyobb szabadság, mint mikor a jövevény büntetlenül nyomorgathatja sa­ját hazájában a magyart. Nem hagyhatom ez alkalommal szó nélkül azt a borzasztó közönyösséget sem, a melylyel a szászok a magyar ajkú hívek lelki szükségletei iránt viseltetnek. Emiitettem fenntebb az esperes komikus be­szédjét, a melyben a türkösieket arra buzditá, hogy iliatósággal menjenek be a templomba. Ennél sok­kal nagyobb botrány történt a hosszufalusi pap beiktatásakor. Az esperes rövid beszédet intézett a templomban a hívekhez s a többek közt azt mondá, hogy > minden vidék az emberre a maga nyom rá nyom/ Halk moraj vonult végig a hall­gatóság közt a zsúfolásig megtelt nagy templom­ban. Midőn pedig az esperes folytatólag igy szólt: ^a rám húzott hatalomnál fogva * 4 akkor a há­tulsó sorokon erőt vett a kacagás, az első sorok­ban ülők pedig zsebkendőiket vettek elő, hogy eltakarják arcukat mert . . . félnek vala az espe­resre nézni, hogy meg ne haljanak . . . nevettükben. A derültséget azonban csakhamar kínos fe­szültség váltotta fel, midőn az esperes még né­hány szót dadogván, a beszédbe belesült. És valahányszor valami magyar evangelikus ünnepély esik, az ily scénák mindannyiszor ismét­lődnek. A hívek már az előző napokban ado­mázgatnak, találgatják váljon mifféle jó viccet mond majd az esperes és készítik nem szíveiket, hanem nevető izmaikat. Egyházi élet ez ? Lelkiismeret az, a mely a más nemzetiségű, de velünk végre is ugyanazon valláson levő szászokat az egyházkormányzatban vezérli? Nem érdemelné-e meg a hitélet, hogy a brassói esperességnek a melyben a 26,000 szász­ajku evang. mellett 18,000 magyar evangelikus lélek lakik, legalább az alesperese magyar legyen, a ki az ünnepélyes alkalmakkor az esperest he­lyettesítené s a népet a fenntebbiekhez hasonló botrányoktól megkímélné. De hát a szászoknak privilégium kell s inkább veszszen ki a magyar evangélikusokból a vallásos érzület, mintsem hogy az esperesi hivatalba, con­sistoriumba vagy más egyházi hatóságba a ma­gyar is bejuthasson. Bizonyára nagyot vétkeztek elődeink, azért nehezült reánk ennyire az istennek ostora. Szeren­csésebb testvéreink, imádkozzatok érettünk, Egy hét falusi evang. pária. 4 A h. a rám ruházott h. stb. 3 Az esperességi gyűlésre minden ekklézsia a lelkészen kivül egy világi tagot is küld.

Next

/
Oldalképek
Tartalom