Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-10 / 19. szám

kértek és mindegyik egy maga szőtte díszes hosszú kendő vagy takarőíéle vászon-munkát nyújtott át, emlékeül a kölkedi asszonyok szövésbeli ügyességének. Ezután következett az iskolai látogatás, hol igazi szakértő ügyességgel egy jó óra hosszat megvizsgálva a növendékeket, intve tanítókat és tanítványokat az ígyekvésre, bevonult ismét a községi és egyházi elöljárókkal a templomba, hol az egyház vagyoni és erkölcsi állapotát megvizsgálta, mindent a legszemesebben, az előforduló bajokban nehézségekben jó tanácsot adott, az egyház jelenrajzát annak múltjával, vagyoni állásával, leltárával politikai és egyébb vonatkozásaival, iskolai név- és tansorozatával átnézte s átvette, annak az egyház protoculumában lévő hiteles másolatával összehasonlította. Az elvitt példányt az elöljárók, az itt maradottat pedig a püspök és kísérete írták alá. Egy vonakodó presbytert eskületételre hívott fel, de az makacsul megtagadta a hivatal felvállalását és eskületételt. Ebéd végénél négy óra tájban, mozsarak dörgése, a nép éljen riadása közben, szép számú bandérium kíséretében, egy főhercegi díszes kocsin elindult Vörösmartra, követtetve a vele jött kiséret Szilady Áron, Kármán Pál főesperes — Gaál Péter egyházmegyei gondnok ismét visszatért — a helybeli lelkész és presbyterium ugy szinte számos férfiak és nők által; kocsikon megérkeztek Darázsra, hol j a vörösmarti káplán Nagy Lajos és az elöljáróság várták nagy számú bandériummal és üdvözölték. Innét a a kölkedi kiséret vissza'ért, csak a lelkész ment tovább, át a hegyeken. Iszonyú porfellegben megérkezett a menet este 8 óra körül, számos diadalkapun át végre a templom elé ért, hol a zúgó harangok elcsendesedvén, Rácz Pál lelkész üdvözölte, s a járás nevében Majer Béla szolgabíró ur köszöntötte, vacsorán a város értelmisége fogadta. A visitatió itt ápril 29-ikén délelőtt volt, hol az Urasztala előtt igen megható beszédet mondott a szakadásokról, hamis tudományról, álprófétákról, szóval a nazarénus rajongást erősen megosf

orozta, itt az ő főfészkében, kimutatva annak hiábavalóságát, s a gyülekezetet értelemre intette. Itt Szilády Áron kisdedet is keresztelt. Innét délután ünnepélyes átvonulás volt Csúzára, hol a nép és elöljáróság már várták. Ách Gedeon lelkész üdvözölvén, rögtön a templomba vonultunk, ismét a fényűzés, nazarénismus, és szaporátlanság ellen feddőzött, de egészen más a'akban, más bibliai locusokkal, más érvekkel, ugy hogy álmélkodva hallottuk a csaknem ugyanazon eszméknek és tárgyaknak egy napon kétszer is más más és szebbnél szebb alakbani előadá át, a beszédek szépsége, kenetessége nein hogy lankadt volna, sőt fokozódott, el lehet mondani, hogy ajkairól csak úgy ömlött a tej és a méz. Üdvözölte meghatóan a gyülekezet lelkipásztorát, a ki egyedüli a magyar református papság között, a ki négy világrészben hirdette az igét. April 30-án reggel átvonultunk Sepsére, itt is a fényűzést, magtalanságot és nazarénísmust erősen feddvén, egy 12 éves nazarénus jiut saját kérésére megkeresztel>. Ez valami megható jelenet volt, beszélt a jó pásztorról a ki az ő eltévelyedett báránykáját feltalálja s vállain viszi vissza a nyájhoz. Ebéd után átmentünk Keőbe a hol, mint mindenütt, már a határ szélén várt az elő járóság és nagyszámú lovasság, s a templom udvaron az egész gyülekezet, itt is a keserűség szent haragjával szólott, a versengésekről, orzásokról, atyafiak közötti torzsalkodásokról, mely a mértéktelenségből vagyon, végre kérve intve a jó békességre, gyönyörű alkalmi imát rögtönzött mint mindenütt. Átvonultunk még az nap este Karancsra, hol május i-én reggel volt a visitatió. Azt hittűk, hogy a feddőzés, dorgálódzás apostoli szépsége itt kulminál, hivatkozott az isten áldotta szép földre, a férfiak és nők deli termetére, erős egészséges voltára, kérdezve, hogy vájjon kifogyott e a férfierő, és az asszonyok kebeléből kiapadt-e az élet forrása ? micsoda átok az, mely bezárta az asszonyok méhét, hol vágynák a fiak, melyek olyanok mint a nyilak a kézívben ? Nagyszerű és megdöbbentő volt szónoki szépségének magaslatán, bizony itt is mint mindenütt könnyek peregtek a hallgatók szemeiből. Egy magas műveltségű catholica nő azt jegyezte meg, hogy »az ostor-csapkodás erős volt, fájt, de jól esett, ugy éreztem mintha az ostor mégis bársonyba lett volna betekerve, a fájdalma nem volt sértő inkább gyógyitó.« Délután át Hercegszőllősre ismét magasztos szép beszéd és ima, mely uj volt és meglepő, pedig a thema ugyan az. Este a casinó adott vacsorát, hol a casinó összes tagjai jelen voltak, a kácsfalusi evangelikus és a helybeli görög-keleti lelkészek és az izraeliták is. A kácsfalusi lelkész szép pohárköszöntőjére maga a püspök felelt, igen szépen ajánlotta a felekezetek együtt való békességes lakozását. Szóra szó jött, emelt poharat e sorok irója is Szilády Aron ur is ; a püspök még az izraelitákat is megáldotta. Az este igen kedélyes és szívélyes mulatozásban telt el. (v

ége köv.) Nagy Ignác. A tiszántúli ev. ref. egyházkerület tavaszi közgyűlése (ápril 23—28.) (Vége.) Először Váradi Gábor szólott. Abból indul ki, hogy azok, kiknek képviseltetésiink mostani módozata nem kell, két osztályra különíthetők. Vagy általában nem kell nekik a főr. képvisel etetés, vagy ily feltételek alatt nem. Az első álláspontot, származott légyen az akár nemes conservatismusból, akár a régihez való csökönös ragaszkodásból, meg tudja érteni; de követőit figyelmezteti a kor nivelláló hatalmára, a világ minden oldalú haladására ; a tétlenség, mozdulatlanság, az elzárkózottság okvetlenül elmaradást eredményez. De még ezt is magukra vehetik egyesek, megnyugtathatják magukat, de egy erős erkölcsi testület, mint hazánk prot. egyháza, igy nem tehet s súlyos felelősség éri azokat, kik az egyházat egy haladást jelző szép jognak, mely most aján'tatik, elutasítására késztetik. Thalyval szemben megjegyzi, hogy ne érveljen a mai korban, ily kérdéssel szemben, a régi korból vett s ma már csak históriai értékkel biró példákkal. Különben Bocskai, Bethlen és Rákóczi, hazánk és egyházunk történetének kimagasló alakjai is, nem azt az elvet követték küzdelmeikben : »mindent vagy semmit«, hanem lépésről-lépésre haladtak, minden nap teendőjét elvégezték s „nunquam retrorsum« volt jelszavuk. S ennek köszönhetjük mindazt, a mit ma birunk és élvezünk. Amit pedig Thaly a főrendi képviselőink szegényes megjelenéséről s helyéről mondott, csak azt jegyzi meg erre nézve, hogy minden ember azt a helyet érdemli rm g, amit helyesen és teljesen betölt ; főgondnokaink s püspökeink is, minden külső fény nélkül bizonynyal kivívják állásuk erkölcsi súlyánál s egyéniségök benső értékénél fogva azon tekintélyt és befolyást, mely őket megilleti. Kiss A. inditványára nézve azt jegyzi meg, hogy az csak paraphrasisa a f.-szabo'csinak, viszont semmi összhangzásban nincs a konvent határozatával. Majd ismét viszszatérve Thaly beszédére, megjegyzi, hogy az a bizonyos patkánymérges kenyér semmit sem árthat, mert azon ragaszkodásban, melylyel egyházunk fejei mondhatni vérökbe átment presbyteri alapelveinkhez viseltetnek, ott van az antidoton. Ha valaki ebben kételkedni mer: az