Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-03 / 18. szám

egy kis kuriózumról, hosszú leckét adván annak a munkatársunknak, aki ő szerinte „magát bölcsnek áruló egyházjogász*, az én tudomásom szerint ellenben egy igénytelen munkása az irodalomnak, aki soha nem árulta magát másnak, mint amire képesítést szerzett magának. Radácsi bombasztikus stylgyakorlatából egy pár főbb tétel tartalmát — olvasóink épülésére — az alábbiakban legyen szabad közlenünk, bizony nem vitatkozási szándék ból, olyannyira nem, hogy ezennel kiadom Írásban, hogy — ha a személyemet nem bántják — ebben a tárgyban hangomat se fogja többé hallani senki sem, hanem egyszerűen azért, hogy megkönnyítsük a közönségre nézve az ítélethozatalt a fölött, váljon melyik a helyesebb modor, az-e, ha valaki egy különben tiszteletreméltó testületnek elhamarkodva hozott határozatával nem foglalkozván, azt egyszerűen kuriózumnak nevezi, vagy az, a melynél fogva egy más valaki »a gályák láncának« csörtetésével, »a máglyák kínjaínak« felidézésével, közönséges színpadi fogásokkal hangulatot igyekszik csinálni egy kuriózum érdekében, anélkül, hogy azt egyetlen egy számbavehető érvvel is képes lenne legalább plauzibilissé tenni ? * Mindenekelőtt tiltakozom azon felfogás ellen, hogy e lap alsó-zempléni levelezője a tractus irányában illetlenül viselte volna magát. A testületek se vonhatjak ki magukat a nyilvánosság kritikája alól. S a kritika — akár komoly, akár satyricus, akár tréfás — mindenesetre jogosu't velők szemben. Nem kisebb ember, mint Tisza Kálmán, nem kisebb tekintélyű gyülekezet színe előtt, mint a tiszántúli superintendentia közgyűlésén, mondta a közelebbi napokban, hogy nem egy tractus, de egy egész superintendentia is köznevetség tárgya lehet, ha valami absurd határozatot találna jegyzőkönyvébe iktatni. S ha ez akkor, amikor Tisza ama felszólalása történt, véletlenül megesik : Tisza is bizonyosan oda áll a nevetők közé, anélkül, hogy ez által megszűnik vala tisztelettel viseltetni azon testület iránt, amelynek tagjai közt ő maga is he'yct foglal. * Rhapsodiat irván és nem rendszeres cáfolatot, Radácsi ur gondolatmenetét sem szükséges követnünk. Lássuk tehát egy-két tételét, amit a frázisok halmazából sikerült kiböngésznünk * Egy helyen — talán épen cikkének elején — kimondja, hogy ő szivéből utálja »az elvtagadásnak mai nap már szélesre járt országútját«, amely országút ki szélesítésében pedig ő maga is ugy dolgozott, hogy a verejték csak úgy csurgott róla, midőn a »Sárospataki Lapok* konyháján ép azon határozat lényege ellen keverte az ö'ő mérget, amelyet most o'talmába vesz, hogy t. i. mégis csak tagjai legyenek a főrendiháznak a mi püspökeink is Oten-e vagy hárman, az már megint más kérdés. * Egy más helyen a »csacska újdondászoknak« azt magyarázgatja egészen komoly abrázattal a prot. egyházjog sárospataki celebritása, hogy a felsőházban a törvény szerint ,két egyházkerület képviselet nélkül maradna.* E szerint a püspök a főrendiházban nem az egyetemes ev. ref. egyházat, hanem a superintendentiákat képviselné, amiből viszont az következik, hogy az egyetemes ev. ref. egyház fogalma valóságos non sens, ilyen nincs, hanem igenis létezik ref. superintendentiak illetőleg egyházmegyék, illetőleg egyházközségek confoederatiója, s igy az érdekképviselet elvéből kifolyólag (a mivel — mellesleg megjegyezve — sokan nincsenek tisztában, a kik emlegetik) minden egyes gyülekezet különkülön képviseletet igényelhet a felsőházban. * A harmadik remek mondása Radácsinak, hogy az alsó-zempléni tractus állítólag (!) »csak azt akarja, hogy ha a vallásegyenlőség nevében megelégszünk egy tál lencsével, hát az a tál lencse tele legyen; ha pedig nincs tele : a tíszáninneni egyházkerület fejeinek legyen szabad attól elmaradniok.« Gyönyörű metáfora, ami köznyelvre lefordítva azt teszi, hogy ha már egyszer eladjuk magunkat a sátánnak, fizessen az értünk annyit, a mennyiből még a maradékaink is urak lesznek. De ezt a tractus nem mondta, amelynek tisztességes volta felett köztünk és Radácsi ur közt nincs semmi nézeteltérés. Hanem igenis mondja Radácsi ur, bebizonyitandó ezzel is, hogy ő — mint az elvek vasembere — menynyire irtózik »a talán jövedelmes, mert mindinkább divatossá váló alkuvástól századok által megszentelt elvek és jogok felett.« Mindezek után az egyházalkotmányunk ábécéjén már állítólag- túlhatolt Radácsi a tractus határozatának jogosultságát akarja bebizonyítani. Erre nézve egyébb érvet nem tud felhozni, mint azt, hogy a püspök és főgondnok választott tisztviselők s igy az ő jog- és hatáskörüknek tágitása nem lehet közömbös az egyházakra és tractusokra. Brávó ! Tehát nemcsak a tractusoknak de még az egyházaknak is bele kellett volna szólniok a főrendiházi vitába. Elég vakmerőség a törvényhozás részéről, hogy a törvényt megalkotta, mielőtt arra nézve Kutyabagos és Piripócs beleegyezését ki nem eszközölte. Radácsi ezen argumentuma értelmében Yay báró ő Excellentiája, mint az egyházkerület vá'asztott tisztviselője, egyházunk alkotmánya e'len vétett, midőn elfogadta a koronaőrséget, a főrendiházi alelnökséget s ez által jog-és lutáskörét kiszélesíteni engedte, mielőtt arra nézve az engedélyt az alsó-zempléni, borsodi stb. egyházaktól kikérte volna. Hasonló hibába esett Kun Bertalan püspök is, midőn pl. megyebizottsági taggá meg engedte magát választatni. * A kérdés jogi oldalát Radácsi a mi »magasra felvont szemöldökű« egyházjogászunkkal szemben, kelő szerénységgel, lesütött szemekkel eldöntvén, azt állapítja meg, hogy a tractushoz mennyire illő volt az a határozat, azon oknál fogva, mert a „tractus mindig védője volt annak a democratiának, amelyet a főrendiházi törvény megcsúfol.* Itt már kulminál a nehéz fegyverzetű journalista és egyházjogász bölcsesége. A jámbor azt hiszi, hogy a főrendiház demokratikus alapokon való szervezése csak azon fordul meg, váljon a főrendiházba mind az öt kálvinista püspök jut-e be, vagy három ? Akár öt, akár három püspök fog ott ülni : mostani szervezetében arisztokratikus intézmény lesz az mindig s igy a tractushoz, mint a democraticus hagyományok letéteményeséhez, egyátalában nem illik alkudozni a fölött, hogy hányan képviseljék az egyházat abban az arisztokratikus testületben, hanem iszonyodva kell attól elfordulnia. Radácsi ur azonban, ugy látszik a democratiáról csak annyit tud, hogy az együtt jár az egyenlőséggel. Ha az egyik püspök eszik az állam által föltálalt lencséből, egyék a másik is — ez az egyenlőség. •sí-Elég is a tréfából ennyi. Még csak atra kérjük Radácsi urat, hogy ha máskor leckét akar adni, előbb tanulja meg maga is a leckéjét. Azután fogadja el tőlünk