Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-26 / 17. szám

Hű nyájnak, hű pásztora vala s hű pásztornak hű és hálás nyája. Győrynk hívnek találtatott a munkában, hívnek az életben, hívnek az élet minden, de kivált betegsége alatti hosszas, kínos s általa oly nagy türelemmel elviselt szenvedésében, a halálban is ; s igy, ámbár az isten házához való buzgó szerelme idejekorán meg is emésztette őt ; ő él és élni fog örökké, mert Urunk, az életnek Ura, azon Ígérete szerint, hogy a Jci elveszti életét ö érette, megtalálja azt: megadja neki az életnek koronáját. Ámen. Bachát Dániel. II. Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen. Ha életemnek valamely pillanatában szivem mélyéből sajnáltam, hogy szónoknak, jelesül magyar szónoknak, nem születtem ; ha valaha őszintén fájlaltam, hogy az Ur angyala ajkaimat azon eleven szénnel meg nem érinté, melylyel illette volt Ézsaiás próféta ajakit, s hogy Uram Istenem fel nem ruházott a szónak azon varázserejével, mely majd két élü fegyverként elhat az akaratnak és elmének és velőnek oszlásokig, majd a Hermon hegynek harmatához hasonlít, mely csendesen s üditőleg leszáll a Sión hegyére: akkor sajnálom és fájlalom ezt a jelen órában. — Mert hiszen Győry Vilmos fölött mondandó vagyok az utolsó búcsúszót, már pedig a ki Győry Vilmosról méltóan megemlékezni s a mindnyájunk által tisztelt, szeretett, kegyelt alakjának hű képét adni akarná, annak mesternek kellene lennie az ige kezelésében s az ó-testamentoinmal szólva nyújtania arany almákat ezüst rostélyokban. Bocsásd meg, kedves halott, hogy én, ki ebben mester nem vagyok, gyarló, gyenge hangommal zavarom síri nyugalmadat, de birtokodban oly boldog, veszted által oly mélyen sújtott, keservesen zokogó nyájad kivánsága vala, hogy az ki kilenc évvel ezelőtt nagy eldődödnek, felejthetlen Székácsunknak, e szent helyről megadta a végső áldást, ugyan e helyről mondja neked is az utolsó Isten hozzádot, néked, ki elsőrangú csillag valál, mint ő, s ki pályafutásod közepén, fényed tetőpontjáról hulottál az éjnek homályába. Csillagnak, fénytüneménynek neveztem őt, s nem ok nélkül. Mert ha Urunk Idvezitőnk szavai: Ti vagytok e világnak világosságai, valakinél teljesedésbe mentek, akkor boldogultunk volt az, s ha másrészt valaki teljes életében szem előtt tartotta az ebből kifolyó ama figyelmeztetést: A gyertyát nem azért gyújtják meg, hogy elrejtsék véka alá, hanem hogy a gyertyatartóra tegyék és fényljék mindeneknek, akik a házban vannak, akkor megint ő vala az. — Fényvilágosság volt Ő, nem csak azért, mert a neki Urától kölcsönzött tálentumával fénylett mindeneknek, kik a házban, hozzá teszem az Isten házában vannak, hanem azért is, mert részesült a gyertyának, a szövétneknek sorsában, mely minél inkább fénylik s világit, annál inkább fogy s emészti magát. Fénylett ő mindeneknek, a kik az Ur házában vannak. Három ház létezik e földön, szeretteim, mely Isten házának nevezhető a szónak teljes értelmében, mert nem emberi kéz emelte, hanem a Mindenható jobbja épitette, hogy legyen a halhatatlan lelkek hajléka, az 0 országának s az az abban működő szent léleknek szerve s az örökkévalóságnak előcsarnoka, három ház melynek mindegyikeért lelkesül, buzdul, lángol a nemes kebel, e három ház: a haza, az egyház, és a tulajdonképeni ház. Az emberiség fennkölt papjai közé tartozik az, a ki e házak bár csak egyikében is ragyogtatja tiszta, boldogító fényét; miként fogjuk nevezni azt, kinek világossága ugy fénylik, hogy melegítő sugárait mindazokra árasztja, kik e házak valamennyiében vannak ? Győry V. nemünk ezen ritka választottjai közé tartozott. Ki tudná megmondani, váljon mi birt nála nagyobb túlsúlylyal hazája vagy egyháza vagy családja iránti szeretete-e, mind a hármat felkarolta ideális lelkületének egész hevével, s mindegyiküket külön-külön ugy szerette, mintha a többiért nem is dobogott volna nemes szive. Miként élt nemzeteért, miként érzett hazájáért, miként buzgólkodott nagyságáért, dicsőségeért, miként szolgálta fényes tehetségeivel főleg édes dallamokban dúsgazdag, arany lantjával, miként szolgálta jelesül az irodalom terén, ezt mások s másutt jobban tudják méltányolni nálamnál. O mint a honnak hű fia nem volt véka alá elrejtett gyertya, csak boldogítani tudó, kápráztatni vagy vakitani soha nem akaró fényével ő hatott, alkotott, gyarapitott, hogy a haza s annak minden lakója, nyelv és vallás különbség nélkül fényre derüljön, nagy szellemi rokonával vallhatván: ^Tied vagyok, tied hazám e sziv e lélek; kit szeretnék, ha tégedet nem szeretnélek? Szent egyház keblem belseje oltára képed, Te állj, s ha kell a templomot ledöntöm érted/ S ledöntötte a templomot érte; lángolt, fénylett érte s e házhoz való buzgó szeretete is megemészté őtet. S mint élt egyházáért, mint fénylett e házban is világossága. Tégy erről bizonyságot, te elárvult szószék, melyről híveinek Chrysosthomus ékes szólásával hirdeté a Kr'sztus evangéliumát, tegyetek erről tanúságot ti, kik zokogtatok kedveseitek sírján, s kiket ő meleg szivéből fakadozó s ép azért szívhezható vigasztalásával emelt ég felé, , valamint minden nyilvános cselekvénye vigasztalás