Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-19 / 16. szám

helyeken tartott előre átgondolt kortes-beszéddel, a lelkészi hivatal méltóságát sértő ponyva termékekkel a nép kegyét megnyerték. Emezek pedig az egyházak anyagi és szellemi felvirágoztatására törekedvén, a rend, fegyelem meghonosítói akarván lenni, ellenszenvet keltettek maguk iránt. Mikor aztán a nép felébred mámorából, akkor látja, minő bűntényt követett el. Hja! de a mi elmúlt vissza nem jő; de jön, s megy, annál inkább a sok panasz, óvástétel, espereshez, megyéhez, kerülethez s a jó Isten tudja hová-hová nem. De hát ha én a régi választási rendszer felett az ujabbnak előnyeit elismerem, mi hát az, a mi sérelmünk valóságos tárgyát képezi. Felelet: A lelkészi minősítés megnyerhetésénék hosszadalmas volta, s a papjelölésnél a pápai csalhatatlansággal felruházott jelölő bizottság magatartása. Főtiszt. Révész Bálint ur a tiszántúli ref. egyházkerület 1882. május havában tartott közgyűlése alkalmával, megnyitó beszédében örömmel jelenti ki, hogy a ref. alkotmányozó zsinat a maga ülésének első cyklusát bevégezte, sőt a hozott törvények a koronás király által kivánt módosítások megtétele után, reménylhetőleg nemsokára szentesítést nyernek. Ezek után igy szól : Örömmel üdvözölhetjük a zsinatot már csak azért is, hogy Erdélyt, az anyaországtól különválasztó királyhágói bércek verestengerként ketté nyilván, utat nyitottak az alföld rónáira. A testvéri csók tehát ellebbent, az unió megtörtént, s most elmondhatjuk Pál apostollal »egy test, egy lélek vagytok.« Vajha ugy lenne igazán. De sok tekintetben nem ugy tapasztaljuk. A hány ház annyi szokás, mondja a közmondás. En meg azt mondom, a hány egyházkerület, annyiféle magyarázata s alkalmazása van a zsinati törvényeknek. Most azonban célomhoz képest az egyházak osztályozásáról s a lelkészek minősítéséről szólok. A zsinati törvények 187. §-a szerint az egyházak kerületenként négy osztályba sorozandók, a papi jövedelem arányában. Az 188. § szerint pedig a lelkészek minősítése iránti eljárást, az egyházkerületek állapítják meg, az egyházmegyék meghallgatásával. Az egyházkerületek lehető egyöntetű eljárás eszközlése végett közlik egymással megállapodásaikat. Azonban noha Isten jóvoltából ez év nov. 24-én négy éve lesz, hogy a zsinat e tekintetben befejezte működését, még sem állapodtunk meg, sőt a legnagyobb mértékben eltérünk. Mert míg pl. Erdély 500, 600, 800 frt és azon felül osztályozta egyházait, addig Tiszántúl 600, 800—1200 forintban és azon felül lettek osztályozva. Nálunk pedig az 1884-iki októberi gyűlésen 800, 1200, 1600 forintban és azon feliil állapittatik meg. Dunántul, és a Tiszamellék ismét másként osztályozott. Viszont minden egyházkerületben, részint a fizetés arányához, részint a minősítést tervező bizottságok felfogásához mérten alkottattak meg a lelkészi minősitvény fokai is, egyik kerületben enyhébb, másikban szigorúbb modorban; de mindenikben egymástól eltérőleg. De nemcsak a minősítésben, hanem a minősitvény megszerezhetésében is eltérünk egymástól. Erdélyben és Tiszántúl minősít a bemutatott okmányok alapján a jelölő bizottság, az egyházkerület által megszabott elvek szerint. Nálunk azonban az esperes bizonyítványa alapján az egyházkerület elnöksége. Igy ha valaki egyik kerületből óhajt a másikba pályázni, vagy minden egyházkerület e tekintetbeni határozatával meg kell ismerkednie, vagy tudatlanságból baklövést követ el. Es ha már egyszer — néha hosszas utánjárás s várakozás után kezünkben van is a minősitvény, s megkísértjük a pályázást, sok mindenféle kellemetlenséget, néha boszantást kell tapasztalnunk. Közelebb pályázat levén hirdetve egyik egyházba, beálltam magam is a pályázók közé. A jelölés megtörtént, s a napokban viszszakaptam okmányaimat, de hogy honnan, kitől, s mikor lett küldve, nem tudom. Egy darab rongyos papírba csomagolva, minden felirás nélkül, egyedül egy árva hivatalos szám fityegett a boríték homlokán. Csupán erről gondoltam, hogy valami hivataltól kellett jönnie, no meg arról, hogy az ordrét megtartva, a portómentes szó alatt színes plajbásszal el volt húzva. Nem tudtam bizonyítványomnak örüljek e, mely hosszú útjából megtért, vagy a várva-várt válasznak. Nem lett örömem egyikben sem. Okmányaimon a pecsét a gondatlan csomagolás miatt eltörött, a válasz pedig ez volt »nem jelöltetett a választásra * De se megszólítás, se dátum, se névaláírás, a világon semmi más, mint egy két garasos nagyságú helyen valami olajos zöld festék mázolás, De hogy pecsét-e az, vagy pedig valami mértannal foglalkozó gyerek tanulta rajta a kör lerajzolását s kifestését, nem tudni. Már bocsásson meg az általam ismeretlen esperes ur, a XIX. század utófelében egy egyházkormányzótól másforma választ vár egy káplán, mert azt sem a gólya költötte ám. Nem várom én azt attól az esperestől, mint a bizottság elnökétől, hogy a ki nem jelölést hosszadalmasan indokolja; de annyit a mennyit minden jóravaló gazda megtesz a nála állást kereső cseléddel szemben — „ bocsáss meg barátom nem fogadhatlak be, mert már van más, kit jobban ismerek, szolgálatával is meg vagyok elégedve* — stb. elvárok már csak társadalmi állásánál fogva is. Lám, lám mennyit kell nekünk tűrni szenvedni csak e részben is, míg a Csepeli Pál uram által praescribált paradicsom ajtaja felnyílik előttünk egy csendes parochiában. Csakhogy nem olyan könnyű ám abba a paradicsomba belépni. Mert mig Ádám visszajuthatását Cherubimok és a két élű fegyver akadályozta, addig a mi bemenetünket hétfejű sárkány gátolja. És ez nem más, mint a papjelölő bizottság. Az egyházi törvények 190. § szerint az egyházmegye évenként a tanácsbirák közül három rendes s három póttagot választ. A választó egyház presbyteriuma szintén három presbytert. Ezek alkotják az esperes vagy helyettesének elnöklete alatt a jelölő bizottságot. Ezek kezébe tette le a zsinat feltétlen bizalommal az egyházak jövőjét. Méltán várhatná az ember, hogy ez a bizottság a maga fontos hivatását felfogva, a legkomolyabban, s legönzetlenebbűl fog eljárni nemes és fontos hivatásában. De fájdalom, sokszor nem ugy történik. Tudok rá példát, midőn egy esperes ur nem átallotta a jelölésnél felhozni, hogy az egyik pályázó egykor meggondolatlanságból némi hibát követett el, hát ne jelöljék s nem is jelölték ki. Arra is tudok példát, mikor 12 minősített egyén közül csak hatnak jött a neve napvilágra, a többiét a hallgatás homálya borította el, mert féltek, hogy netán a másik hat közt van olyan egyén, kivel szemben az ő emberük elesik. Hanem azért a jelölési jegyzőkönyvben ott figuráit valamennyinek a neve. Öten ki is jelöltettek, még pedig egyhangúlag. Hát ez nem furcsa dolog akkor, mikor az egyházi törvények 192. pontja minden egyes jelöltet nyilvános szavazatok átalános többségével kíván kijelöltetni. Az is megtörtént a mult évben Tiszántúl, hogy egy fényes gyülekezet papi állomására oly egyén jelöltetett, s választatott meg, ki nem volt jelölhető, s csak a választás megtörténte után vették észre a tévedést. S most azt kérdem, a jelöléskor korteskedő esperesre, s a csalhatatlansággal felruházott s ily nagy tévedéseket elkövető jelölő bizottságra, nem jó volna-e valami büntetést szabni. Nagyon is helyén. Az elsőre nézve kimon-=