Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-19 / 16. szám

megtámadott és üldözött Krisztusnak tartja. Pedig sok ideje volt a pápaságnak, nagy hatalmának birtokában, a népek bölcs nevelésére: de hogy mit nevelt, nyilván valóvá lett akkor, midőn előbbi engedelmes tanítványai önállóságra jutottak. S az egész nyugoti keresztyénség sarkaiból ment ki, mert különböző hivei az egyház egységét s a keresztyénség lényegét egészen másban látták: a pápisták abban, hogy a nagy papi világmonarchia, a történelmileg kifejtett egyházi kolosszus minden támadás ellen megóvassék, s a lutheránusok abban, hogy az Isten igazságosságáról szóló (Róm. I. 16) tiszta ős apostoli tan mindenek előtt helyreállitassék és megóvassék, hogy tehát Istenben és annak igéjében kell megmaradni. Az evangéliomi párt protestált az antikeresztény pápaság ellen és ma J. protestál a pápával együtt Istennek azon Ítélete ellen, mely szerintünk a reformátióban bekövetkezett a középkori egyházra. J. az egyház zsinórmértékét nem az isteni igében látja, hanem szerinte az egyház saját magának normája is egyszersmind, a mint az a pápák és theologusok előtt egyházi eszményként lebegett. J. szerint Luther, mint elbizakodott ellensége Istennek s az embereknek, a nagyszerű világegyház békéjének megrontója is egyszersmind, ki a keresztyén egyházban vérlázító vitákat idézett elő. Őt terhelné a sok vérontás s nem a pápistákat, de utóbbiaknak máglyáiról és vérnászairól bölcsen hallgat J. a maga történetében. Továbbá Luther elleneit, a sakramentáriusokat nemcsak Luther, de az ^evangéliom* rovására hozza föl J., pedig igazságtalan dolog mindezeket a lutheri tan gyümölcseinek tekinteni. Helyesen jegyzi meg J., hogy a pápisták és lutheránusok vallásos összejöveteléseiken nem jöhettek egységre, mert mindkét párt egészen másban látta az egyház egységét. O azonban csak az evangéliomi pártot teszi felelőssé az egyházi szakadásért, mivel nem engedtek a pápának és hagyományos, de irásellenes rendeleteinek. És mivel a pápaságban látták kifejezve a valódi keresztyénség legmélyebb ellentétét, azért ma sem lakhatnak a pápai hierarchiai egyházszervezetnek fedele alatt. J. ugy vélekedik : miután a reformátió nem jogosult mozgalom s a vallásos békékben az egyház egysége nem lett elérve, (melyet pedig az Ur határozottan kíván), a protestánsoknak egyszerűen a pápasághoz kellene visszatérniük és azonnal helyre volna állítva a keresztyénség egysége. Azonban ezen képzelt egység soha nem létezett, a pápaság alatt sem, s az egyház egysége sokkal mélyebb, mint egy külső szervezet egysége. Ily külső egységet soha sem kívánt az Ur s soha sem engedte meg az embervilágban annak létrejövését. Különben ma ily képzelt egységre még kevésbé volnánk képesek, mint a középkorban vagy a reformátió idejében. De a pápaság egyháza is más a jelen — mint a középkorban. Habár a pápisták egyháza a középkori theologiához húzódott is vissza, a lutheri és kálvini tannal való öntudatos ellentéte által egészen másként van ma átalakítva, mint a középkorban. Ez épen a római egyház élő traditiója a görög katholicizmus holt orthodoxiájával szemben. A középkori császári eszme számára nincsen ma már hely. Isten rendelte azt igy, hogy a felsőség s a nemzetiségek magasabb jelentőségre jutottak, a mint az a középkori pápaság alatt lehetséges volt. A régi pápaság épen saját bűnein ment tönkre! A keresztyénség még ma is nagy szellemi hatalom a nemzetek életében, de nem egy politikai institutióban, nem oly hierarchiai államiságban kifejezve, mint a középkorban. Az örökös háborút ki akarja a modern szellem kerülni a világi s az u. n. szellemi hatalom között, a mint az még a reformátió alatt is napirenden volt császár és pápa között. Isten akarta, hogy a pápista hatalmak már a reformátió alatt is önmaguk ellenségeivé váltak s terveiket önönmaguk meghiúsították. S habár a reformátió a pápisták és protentánsok sok bűne mellett jött is létre, a régi pápaság, mint légvár, mégis el van ítélve s megsemmisítve. Az egyház Krisztus igéjének országa s ennek folytán az ujabb pápaság is a maga hierarchiai institutiójával az önmaga által teremtett hagyományával el van veszve, mert Isten igéjében látjuk a hatalmat és Ítéletet kifejezve az emberi gondolatok felett. Már pedig >a protestantismust nem a tan és betű, hanem az evangéliomban kifejezett igaz vallás eszméje, Krisztus szelleme élteti,* és minden oly kísérlet, mely azt akarná, hogy a protestáns a hiányt, a mit lát, ne akarja látni és hódoljon meg feltétlenül a pápa előtt, sőt a hiten elkövetett ily erőszaktételben még a hit érdemét lássa, minden ilyen merénylet a protestantismus és Krisztus egyenes megtagadása! II. A prot. egyházjavitókat sem hagya megemlítés nélkül Janssen, nagyban lamentál, hogy ezen ^háboritóknak* nem volt hivatásuk és joguk az >

egyház* reformálására. Elismeri ugyan, hogy a római curia- s a hierarchiához nagy visszaélések fűződtek, azonban azoknak megszüntetése egyedül az egyháznak állott jogában. Kétségtelen dolog tehát J. előtt is, hogy az egyházból a pápaság alatt kúfárház lett, mely már régen letért az evan* gyéliom útjáról. Azonban szerintünk az igazi retormatiót az akkori pápista egyházon belül alig