Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-12 / 15. szám

Fiaimtól megfosztatott árva, Szivetekből ne legyek kizárva ! Ellenem mért fordulnátok ? Nincs okotok pirulni miattam. Tudjátok »jaj«-t mért kiáltok? Mert hű voltam s ím vért, gyászt arattam ! Szánakozva jöjjetek hát hozzám, Törüljétek könny áztatta orcám. Reszkető kézzel itt állok, De nincs, a ki fájdalmamat értse; Harcolni bár nem egy látott, Vigasztalni nem akar most egy se. Ki felül állsz földi igazságon, * Isten! te vagy az én vigasságom! Elmennék én innen messze, Hogy ha volna, mint a sasnak, szárnyam, Oda, hol nyomom is veszne És e világ hírt sem venne rólam. Felrepülnék amaz égi várba, Hol lelkemet Üdvözítőm várja. Ne szólj hát hozzám óh világ! Tőrvetésid lelkem meg nem csalják. — Szívembe a ki jól belát — Bírám te vagy, óh Örök Igazság ! Te tudod, hogy bűnöm mind megbántam, Üdvözits hát Fiad halálában! Csak arra kérlek óh Isten I Árváimat el ne hagyjad soha. Közülök egyet se sértsen Gaz kéz, fegyver és önkény ostora Sőt hirdesse a te szent sereged Oh Igazság! Örök győzelmedet.« Ez ének a magyar evangélikusoknak »Cithara sanctorum« című énekes könyvében, mely legelőször Tarnóczy György neve alatt 1636-ban Lőcsén a Breuer-íéle nyomdából került ki s azóta több mint ötven kiadásban jelent meg, foglaltatik ó-cseh nyelven ezen cím alatt: »narikáni cirkve svate« (szentegyház siralma.) Szerzője nincs megnevezve, sem szereztetésének ideje. De miután az iránt semmi kétség fenn nem foroghat, hogy ez a protestánsok üldöztetése korából fennmaradt magyarországi s nem külföldről importált termék s igy benne hazai események tükröződnek vissza ; s miután hangulata, tartalma nagyon összevág a szathmári békekötést követett üldözésekkel egyidejűleg létrejött, s a Rákóczy Ferenc sorsával elbukott nemzeti ügy felett siránkozó hazafias közszellem által termelt magyar nyelvű irodalmi emlékek hangulatával és tartalmával, én ez éneket máskép érteni nem tudom, mint a szabadság nevezett hőse iránt annyi őszinte ragaszkodást tanúsított s emléke iránt pietással viseltető, hű lelkű kárpáti-tót nép közszelleme által saját egyházi nyelvén reprodukált egyik változatát a »metrum cujusdam peregrini« cím alatt ismeretes éneknek a bujdosó Rákóczy r ól: — mely is e szavakkal kezdődik: »Sírjatok szemeim, Folyjatok könyeim, Keserves bánátim.« — Ismerve már ezen, mélyen vallásos lelkű fejedelemnek az „Örök Igazsághoz* címzett örökbecsű sorait, de még magának az éneknek tartalmából folyólag —a ciműl használt szavakat erőszakolás nélkül az ének fölé irhatoknak gondoltam. Ifj. Jeszenszky Károly. Az anyaszentegyház szolgáiról, azok intézményényéröl és kötelességeiről. — A II. helvét hitvallás XVIII. tétele. — Isten az ő anyaszentegyházának egybegyűjtése, alapítása, kormányzása és fenntartása végett mindenkor szolgákat vett igénybe, ezt teszi ma is, valamint mindaddig, míg csak az anyaszentegyház a földön fog állani, igénybe veendi őket. Tehát az egyházi szolgák eredete, intézménye és működése igen régi és isteni, nem pedig valamely emberi, uj rendelmény. Isten ugyan hatalmánál fogva közvetlenül is egybegyüjthetné az emberek közül az anyaszentegyházat ; de inkább akart emberekkel és emberek szolgálata által cselekedni. Következésképen e szolgák nem puszta szolgák gyanánt tekintendők, hanem mint olyanok, kik által Isten az emberek iidvét munkálja. Annak okáért intünk mindenkit: óvakodjék mind azt a mi megtérésünkre és rendeltetésünkre vonatkozik, a szent lélek olyatén való titkos munkálkodásának tekinteni, hogy ezáltal az egyházi hivatal feleslegessé váljék. Mert illő dolog, hogy emlékezetben tartsuk mindenha az apostol eme szavait: »Mi módon hisznek abban, aki felől nem hallándanak ? mi módon hallhatnának pedig prédikáló nélkül? Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.« És azt, amit az Úr mond az evangéKomban: , Bizony bizony mondom nektek, mikor valakit elküldök, valaki azt befogadja, engem fogad be, a ki engem elküldött« ; továbbá azt, amit ama macedóniai férfiú, az Ázsiában működött Pálhoz látomásban szólott: »Jer át Macedóniába, légy segítségül nekünk.* Másutt ugyanezen apostol igy szól: »Isten melleit munkálkodó szolgák vagyunk; Isten majorsága, Isten épitése vagytok.* Másfelől pedig őrizkedni kell attól is, hogy az egyházi szolgáknak és egyházi hivatalnak felettébb sokat ne tulajdonitsunk, itt is az Úr eme szavaira gondolva: »Senki nem jöhet én hozzám, hanem ha az én atyám vonandja azt;« gondolva továbbá az apostol e szavaira :« Kicsoda Pál és kicsoda Apollós, ha nem szolgák, kik által hittek és a mint kinek-kinek az Úr adta ? Én plántáltam, Apollós öntözött, de Isten adta annak előmenetelét. Azért sem a ki plántál, valami, sem a ki öntöz : hanem Isten, a ki előmenetelt ad.« Annak okáért higyjük el, hogy Isten minket külső képen szolgái á'tal tanit igéjében, belső képen pedig választottainak szivét a szent lélek által hitre gerjeszti, ugy hogy ezen jótéteményért egyedül Istenre tér minden dicsőség. (Erről azonban ezen értekezés első fejezetében volt már szó.) És pedig világ kezdete óta igénybe vette isten a legkitűnőbb embereket, ha szinte többnyire igénytelenek voltak is világi bölcsességben vagy a bölcselkedésben, de kitűnve az igazi isteni tudományban, nevezetesen a pátriárkákat, a kikkel nem ritkán beszélt angyalok által. Mert az ős apák korszakuk prófétái vagyis tanítói valának, a kiket Isten néhány századig éltetett, a végből hogy a világnak mintegy atyjai és világosságai lennének. Óket követte Mózes a világhírű prófétákkal együtt. Sőt ő utánok elküldé a mennyei atya, egyszülött fiát, a világ legtökéletesebb tanítóját, a kiben van amaz isteni bölcsesség elrejtve, mely ránk is szállott a legszentebb, legegyszerűbb és legtökéletesebb tan által. Mert ő maga választott magának tanítványokat, kiket aposto'okká avatott. Ezek pedig elmenvén az egész világba, az evangéliom hirdetése által mindenütt egyházakat gyűjtöttek, aztán a világ Összes egyházaiba Krisztus parancsolata szerint pásztorokat és tanítókat rendeltek, kiknek utódai által tanítatta és igazgatta az anyaszentegyházat mind e mai napig. Tehát valamint Isten