Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-15 / 11. szám

kapnak, és a stólának általuk keresett hányadát: nem marad betöltetlen egyik szervezendő állomás sem. Aki nem hiszi: próbálja meg ! A kezünk alatti javaslat a munlca megosztás elcét nemcsak tekintetbe vette, hanem hangsúlyozta is. Valóban bámulok azon, hogy miért nem vette tehát tekintetbe s miért nem hangsúlyozta a megosztó munka bérének megosztását is ? 1 Igy el lett volna háritva az az aggodalom, hogy a javaslat csak a különben is aránylag magasan dijjazott lelkészek ingyen, vagy csak csekély kiadással járó káplántartási alkalmatosságát szerzi meg. És én már hallottam is kis egyházközségben szolgáló lelkésztől ilyen nyilatkozatot : »én 6—8 száz frtra menő fizetésért szolgálok évek hosszú sora óta ; a szolgálat terhe alatt leroskadva immár tovább nem szolgálhatok; káplánt kell tartanom, és ennek egész dijjazását csekély fizetésemből kell teljesítenem. . . s rajtam mégis mitsem könnyit az az esperesi javaslat — mig a kétannyi fizetést élvező népes egyházközségben szolgáló lelkésztársamon — még ha fiatal is az — könnyítve lesz a javaslat elfogadása által! Hol van itt az osztó igazság ?« Én is ezt kérdem s minthogy e javaslatot ugy, amint irva van, részrehajlónak tartom: nem adom szavazatomat annak változatlan elfogadásához. En a népes egyházközségekben felállítandó állandó lelkészség helyettesítőjének kívánom tekinteni : a miből önként következik, hogy az ily egyházközségekben szolgáló lelkészek is, csakúgy mint a kisebb egyházközségekben szolgálók, ha magok nem szolgálhatnak, saját terhükre tartoznak káplánt tartani. Végre ez alkalommal, kifejezést adok azon régi meggyőződésemnek is, hogy az állandó káplánságok szervezése által lesz ugyan némileg segítve az igazán szegény káplánok szánandó sorsán, — de nem lesz segitve gyökeresen. Igy csak a régi academica promotiók (rektóriák) visszaállítása által lehet javítani azon. Állítassanak vissza tehát ezek, nem azért, hogy az illetők lcáplánta. nitók legyenek, hanem azért, hogy pénzt szerezzenek, amiből aztán a káplánkodás nyomasztó éveiben tisztességesen ruházkodhassanak s a szükséges önképző eszközökkel magokat elláthassák. E tekintetben a tanitói oklevél hiánya jövőre nem lesz akadály, mert azt minden leendő káplán megszerzi hittanhallgató korában. Ágya, 1885. márc. 8-án. Nagy Sándor, ev. ref. lelkész. Hertelendyfalva, március 3. 1885. Nagytiszteletü szerkesztőség! E folyó március hava 2-án, megtartottuk csángóink között is, a miniszterelnök ő nagyméltósága tiz éves jubileumát. Ezer örömmel fogadtam az ünnepélyt megelőző estvén, a kormánybizottság meglepő intézkedését. Annálinkább mert ez által legszebb alkalmam nyilt, némi kifejezést adni legfőkép egyházi körülményeinknek, s csángóink érzületének a miniszterelnök ur iránt, mint a kinek első sorban az andrásfalviak nem kis hálával tartoznak a már elmúlt időből is. Mozsarak dörgése adta hirül, az isteni tisztelettel egybekötött községi ünnepélyt. S az alkalmi beszéd, melyet Róm. XIII. I. alapján tartottam — s tárgyánál fogva a csángók iránt oly meleg részvéttel és nagylelkűséggel viseltető hazai közönséget is érdekelheti — a nagytiszteletű szerkésztőség kegyes figyelmébe, a legmélyebb tisztelettel ajánlva, e következő : Hódolatteljes készséggel ragadom meg az alkalmat, bárha ily alakban reám nézve, hirtelenséggel érkezett — hogy a fölvett igék alapján szóljak hozzátok. Szép nap viradt nagy Magyarországra. A magyar király min szterelnöke, e mai napon ünnepli, miniszteri állásának tiz éves jubileumát. Ezrek, milliók sietnek üdvözleteikkel felé. A megpendített örömhúr országos viszhangra talált. S épen a mi keblünk szent húrjait : ne hozná rezgésbe? Ki volt és ki nekünk Tisza Kálmán ? És mivel tartozunk neki? Midőn e kérdések fejtegetésébe bocsátkoznám: kisérjen a te kegyelmed szivem alkotója, és a te buzgó figyelmed istennek egybegyűlt népe. Tehát ama felső hatalmasságra gondoljunk, a melynek az egész Európa szine előtt: egyik kitűnő alakja és képviselője, Tisza Kálmán. Ki volt ő nekünk a múltban, s ki ő nekünk a jelenben ? Még mikor senki se gondolt reánk a hazában, már ő akkor is a csángók nemtője — a csángók géniusa — volt. Mikor még az anyaország idegen ég alatt bujdosó árvái valánk, s az ottani hatóságok nem értették panaszunkat, nem értették bajainkat s nem hallották meg jajkiáltásunkat : O volt az, a ki meghallott, a fenyves kárpátok bércfalain keresztül is. Emlékezzetek csak 1881-re. Mikor a bécsi miniszter urak, az Oberkirchenrath ajánlatával szemben is, hidegen vetette vissza kérvényünket. S mihelyt a miniszterelnök urat hozzá intézett folyamodványban megkértük : hát alig telt bele két hét s azt kívánták Bécsből, hogy ha templomot akarunk : »küldjük hát fel a plánumot.« Ha már az üdvözölt államférfi, ama bécsi urakra is ugy tudott hatni; s attól se vonta meg magyar befolyását, hogy idegen földön emeljünk házat az Urnák : hát ahol atyai szivéhez közelebb vagyunk, hiszitek-e, hogy könyörgésünket kegyesen ne támogatná ? Otthon legalabb egy rozzant bárkánk volt. Itthon fájdalom még az sincs. Magánházakba bujdosik az istenitiszteletünk, mint az őskeresztyéneké mikor üldöztettek. S hiszitek-e, hogy a magaskormányt, különösen annak fejét, meg ne hatná ez a szép énekünk: f »Szűkölködünk, nagy mértékben, segedelem nélkül. Reménykedünk, örök Isten ! Te légy segitségiil. Dicsérhessünk és lehessünk : Jézus szava hallga'ói, igaz megtartói!* S mikor csak küldöttségileg jöttünk a hazába, ő már akkor is kegyesen fogadott. S alázatosan könyörgő levelünket támogatva: ajtót nyittatott előttünk a király elébe. Nélküle soha se láttuk volna nagy Magyarországot. S én soha se mertem volna — kivá't egyházi érdekben — más kormányelnökhöz egyenesen folyamodni. Én a ki tudtam előre, hogy az »a ki a gyepűt elhányja megmaratik a kígyótól« — a mint hogy megmart engem is nem egy. A szivem még most is vérzik tőle — nem mertem volna százéves fészketeket megbolygatni. Nem mertem volna az egész mozgalmat megindítani. De teljesen biztam szent ügyünk igazságába s a miniszterelnök hatalmába, vasakaratába, kihez mint vallásunk oszlopemberéhez: még az ifjúkori emlékeim is vonzottak. A mi tehát a jelent illeti: kezdetleges állapotunk és a szomorú viszonyok, számosokat e mai napig is elkeserítenek ugyan. De a keseredetteknek nem először mondom én azt, hogy menjetek akárhova, bármelyik irányba,, ilyen hazát, hol még a kormány is hűséges dajkátok, a király kegyes atyátok s a nemzet édes anyátok: ilyen hazát nem találtok sehol a világon. S