Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-15 / 11. szám

^vallási türelmesség* szép neve alá bujtatott közöny is. Mert, hogy az, a mi nálunk van, nem türelem, hanem közöny, vallásosság hiánya, talán felesleges is bizonyítgatnom. Lehet-e az másként ott, hol a legsötétebb vallási tudatlanságra akadunk minden lépten-nyomon. Egy fővárosi igazgató beszélte el, mennyi fáradságába kerül neki megtudni a gyermekek vallását a beiratáskor. Nem csaka gyermekek nem tudják, de sokesetben a szülők maguk sem tudnak egyebet, mint hogy ők j,keresztyének.* Hogy aztán a keresztyének mely felekezetéhez tartoznak, azt csak ugy tudja meg, ha megkérdezi, hol esküdtek, az apjuk milyen templomba járt?? És ez nem csak a fővárosban van igy, tessék egy falusi papnak megkérdezni híveitől miért járnak ők a ref. templomba, miért hívei ők ez egyháznak? legtöbb azt feleli: mert az apám anyám is ide tartozott, mert itt keresztelték meg, pedig hát mint Jézus mondja: ^a ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül. a ki pedig nem hiszen elkárhozik.* Hány ember van nálunk, kit csak a keresztség, de nem a hit tesznek keresztyénekké, Hogy lehessen az ilyentől egyebet várni, mint közönyt ? Támaszszunk hitet s megszűnik a közöny. Hát a szegénységről mit mondjak? E ^ tej -jel, mézzel bővölködő Kanaán^ voW a legszegényebb széles e világon? Az a maroknyi, elnyomott, munkás népből álló kis cseh-morva egyház, mely fennt tud egyedül tartani egy missiói társulatot, gazdagabb volna, mint mi? Anglia hatvanszor, Helvétia 35-ször, Hollandia 1 7-szer, Írország, Franciaország io-szer volnának gazdagabbak mint mi?? mert ez országokban fejenként annyit áldoznak a pogányok megtérítésére minden évben. Gazdagabbak azok hitben, szeretet- | ben, azért tudnak áldozni. Van Magyarországon a legszegényebb embernek is több pálinkára, borra való pénze, mint a mennyi kellene, de mikor elmennek egy pár fillérért hozzá a domestica ügyében, arra nem jut semmi, pedig csak az nap nem kellene innia. Mikor aztán a kirótt tartozást a csendőrök fegyvere láttára megadja, gondol szivében olyat, hogy azon a pénzen Isten áldása alig lehet, mert O is csak a jókedvű adakozókat szereti. Szegéinek vagyunk a hitben, azért vagyunk szegények a szeretet munkájában is, de ha lesz hitünk több és erősebb, ugy gazdagabbak leszünk testi és lelki javakban egyaránt. Es ha szabad a kicsiny jelekből következtetnünk, ugy örülhet a mi szivünk, mert e jelek azt mutatják, hogy nálunk is egy éltetőbb, keresztyénibb szellem kezd az emberi szivekben feltámadni. Mintha észrevettük volna, hogy az az ut, melyen jártunk, nagyon széles és sokan vagyunk rajta, s kezdenénk a szorosabbra és rögösebbre fordulni, hol a kényelem, semmit nemtevés helyett munka vár reánk. Vannak már vasárnapi iskoláink nemcsak Budapesten, hanem a vidéken is, tanítunk azokban nagy örömmel és vigaszsággal; van már imahetünk, a mikor összejőve — számot vetünk — Istennek mennyi áldásában részesültünk csak egy év lefolyása alatt is, arról elmélkedünk, hogy merítsünk erőt a további küzdelemre s kérjük Atyánk áldását a mi munkáinkra. Van már missiói társulat is, mustármag bár — de nőhet terebélyes fává ; a pesti német leány-egyház csekély számú hivei alakiták s össze is gyüjtének az elmúlt évben 800 frtot, melynek egy részét egy indus theologus képeztetésére küldték. Hát a domestika erősbülésétől mit várhatunk ? Sokat, nagyon sokat, csak arra törekedjünk, hogy annak fillérei ne fegyverrel behajtott, de szeretetből nyújtott adományok legyenek. Hogy ne kényszerűségből, de hitből gyakoroljunk keresztyéni munkát. Nem akarom én azt mondani, hogy küldjünk mi is embert a pogányok térítésére, csak hogy vegyünk e nagy munkában egy kis részt filléreinkkel s állítsunk missiónáriusokat a saját pogányaink megtérítésére. Kezdjük meg a belmissiót s az majd tovább is fog vezetni bennünket. Menynyi nálunk a szétszórtságban lévő, papi gondozás nélkül élő reformátusok száma ? alig van róla fogalmunk, még is az alkalmazott misszió náriusok száma nem több ötnél. Hja! nincs rá pénzünk, nincs rá emberünk ! Elmondjuk ugyan mi is Pállal: y

Semmivel nem gondolok, az én életem is nekem nem drága, csak elvégezhessem örömmel az én futásomat és a szolgálatot, melyet vettem az Ur Jézustól; hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangeliomáróU, hanem ezt aztán elégnek is tartjuk elmondani. A másik fődolog pedig, hogy szokjunk hozzá a cura pastoralis gyakorlásához, ne tekintsük papi teendőinket a papolással bevégezettnek. Ez csak a maghintés, nézzünk utánna, vájjon kikelnek-e? s ha igen — gondozzuk továbbra is. De hát ezt is kezdeni kell s e kezdésre oly jó alkalma senkinek nincs, mint a pesti theologusnak. Önök részint mint vallástanitók, részint mint vasárnapi iskola-vezetők ismerik a gyermekeket, keressék fel üres idejükben otthonukban is, tűzzék ki céljokul nem csak a gyermekek, de a szülék lelki gondozását is és céljuk elérésében megsegíti az Isten. Ha aztán e nemes munkát megízlelték, nem fogják elhagyni papkorukban sem, és lésznek e szent ügynek oly terjesztői, mint az innen kikerült fiatal káplánok a vasárnapi iskoláknak. Igy aztán bár a 1 i-ik órában leszünk is az Úr szőllőjének munkásai, reményünk lehet, hogy jutalmunkat, mely az igaz munkásokat várja — elnyerjük. Ugy légyen. Simon Ferenc.