Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-02-15 / 7. szám

istenitiszteleteket tartsanak/ Továbbá ugyancsak I Sz. A.-nak ^Imahét* címen megjelent cikke, mely­ben, mint mondja, egész imázási ^menu* állítta­tik össze ; azután meg, hogy ugyan csak a mon­dott fiatal lelkészjelölt lelki örömét találta Szász Károly püspöknek az ó év utolsó estvéjén elmon­dott dogmatikus tartalmú egyházi beszédében. Ezekben látja Sz. ur >; > a protestantismus elvének arcul veretését.* Ha valaki mai napság a családi istenitiszte­let tartásának, az imahét behozatalának sürgeté­sén, avagy az egyház dogmáin megbotránkozik : mit sem csodálkozunk. Hiszen már Pál apostol is tudta, hogy a világ fiai előtt nagy bolondság­nak látszott az, mit Jézus követői a legfőbb böl­cseségnek tartottak. Hát még ma mily nagy azok­nak száma, kiknek kisebb gondjuk nagyobb az imádkozásnál, a családi istenitiszteletnél, kik pén­zükkel avagy értékpapírjaikkal tárcáikban, szána­kozólag mosolyognak azokon, kik még hisznek Is­tenben, a léleknek létezésében, s az anyagi kin­cseken kívül még más kincsekről is ábrándoznak. Biz az ilyenek jót nevetnének Sz, K. cikkein, ha ugyan mívelt emberhez illőnek tartanák, a vallási irányú cikkek s könyvek olvasását. Igen de Szalay ur nem az e fajta emberek közé tartozik, hisz ő > önmagán is számtalanszor tapasztalta hogy mi a tüdőnek a lélegzés, az ész­nek a tudományok, ugy az a szívnek az ima, s valamint az egészséges levegő testi, ugy az ima lelki jóllétet szül/ O nem tételezi fel, hogy ^le­hetne ember, ki ... olykor-olykor imára ne nyitná ajkait* ? Honnét van hát mégis, hogy annyira meg­botránkozik a családi istenitiszteleten, az imahé­ten ? Azért mert szerinte >; > az imában mindenkor a sziv benső s igazi kegyessége kell, hogy meg­szólaljon ; ahoz mindenkor az imázás szükségének kényszerítő érzete kell, hogy jelen legyen az imázó lelkében.* Szives készséggel magunkéivá teszsziik ezen állítását, mi is ilyetén képen vélekedünk az imáról. De hát a szívnek az az igazi benső ke­gyessége vele születik az emberrel ? Az imázás szükségének kényszerítő érzete — eltudva az élet egyes válságos pillanatait, — magától éb­red fel az emberi lélekben r Nem! Ezt Szalay ur sem hiszi. Hiszen ő maga mondja, hogy gyer­mek korában sokszor kellett, imádkoznia, néha már álmos volt, alig várta az Áment, de el kellett az esti imát mondania, ha szemeit dörzsölve is, mi­előtt azok álomra lecsukódtak volna. Vajon nem emel most vádat az őt szeretett édes anya ellen, hogy az, mint ^kísérteni feljáró lidérc* őt ima­géppé alakította, hogy annak parancsszavára ő egykor kénytelen volt minden reggel estve ^ arcul ütni az értelmi felvilágosodással karöltve járó pro­testantismust* ? Meg vagyok győződve, hogy e miatt nem emelkedik vád lelkében, sőt áldja azo­kat a hangokat, melyek azt sugdosták fülébe: »Kis kacsóid összetéve szépen imádkozzál édes gyermekem/ Ezek a hangok tették őt birtoko­sává, élvezőjévé annak, a mi ^a léleknek a leg­drágább, semmivel nem pótolható orvossága, bal­zsama, a melyet a ki nem érez, nem tudja, mi az igazi boldogság/ Viszont, a kit gyermek korában nem szok­tattak hozzá a kezdetben kétségkívül gépies imád­kozáshoz, abban >a sziv igazi kegyessége, az imá­zás szükségének kényszerítő érzete* soha nem ébred fel. És már nem tudom Skóciában van-e inkább telítve a levegő koboldokkal és ördögök­kel, avagy azoknál a népeknél, melyek csak ak­kor imádkoznak, mikor lelkükben az ^imázás kény­szerítő érzete* önként felébred? Az az tudom biz én, de tudja Sz. ur is. De gyerünk egy lépéssel tovább. Ha a gyer­meket reászoktatják is az imára gyermek korá­ban, de azután kidobják az életbe minden lelki gondozás nélkül, magára hagyják, hogy imádkoz­zék majd akkor, ha szive valódi kegyessége erre ösztönzi: higyje meg Sz. ur nagyon kicsi lesz azoknak száma, a kik évek multán a lélek fölsé­ges eledele s élete gyanánt az imát tekintik. Ha a szülők jó földbe vetették is a magot, de az el­lenség eljő, mai napság már nemcsak éjjel, de fényes nappal is, s oly magokat hint, melyek tö­visét termenek, mely tövisek azután, ha csak folyvást nem irtatnak, elnyomják a jó magról kelt növényt. Ezért is mai napság már úgy vagyunk meg­győződve, hogy a lelkésznek, tanitónak, a vallási egyházias irányú társulatoknak folyvást résen kell állani, folyvást munkálódni, fonni a különféle há­lókat, melyekkel részint ujabb tagokat foghassunk Isten országa számára, részint a meglevőket meg­tarthassuk, az ördög hálójába való kerüléstől meg­óvhassuk. Ezért kell a gyermekek számára a va­sárnapi iskola, a felnőttek részére a biblia ol­vasás, magyarázás, imahét, ezért üdvösek a kü­lönféle vallási társulatok, misszió egyletek, dia­konissa intézetek és száz más efféle egyesület, melyek egyfelől anyagi segélyt gyűjtenek, nyúj­tanak, de a legfőbb érdemük az hogy az egy­leti tagok keblében a keresztyén szellemet foly­tonos éberségben tartják. De hát az a középkori katholicismus lelki vakságának éjeiéből kisérteni feljáró lidérc, meg az a khinai imázó gép: ezek nyugtalanítják Sz. urat. Hiszen az imának önkényt kell fakadni a lélekből, holmi ima >; > menu*-kkel arcul csapjuk a protestantismust, ápoljuk a kálomista jezsuitis­must. Hát az nem ima menü. a mely a protest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom