Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-05 / 40. szám

1257 Válasz a Nagy Elek lelkészértekezlet! tudósí­tására. A faluról falura való küldözgetés, de maga a miatt is, hogy lapunk egynehány száma mint tudom két Íz­ben is reklamáltatott, minek folytán a lapok huzamosb idő után érkezvén meg, csak most olvashattam el e be­cses lapok 34-ik számában Nagy Elek kis-paládi lelkész barátomnak a nagy-paládi lelkészértekezletről irt tudó­sítását. E tudósítás egyházmegyénket ugy tünteti fel a vi­lág előtt, mintha az idáig híréből sem hallotta volna, mi az a lelkészi értekezlet. Hogy ez nem áll, azt határozottan állítom, mert volt egy kör, mely a lelkészértekezleti köröknek az egy­házmegyében megalakulása óta, nemcsak, hogy névleg fennállott, hanem szerényen munkálkodott s munkálko­dik ma is s ez : a krassó vidéki lelkészértekezleti kör. E kör csak az általa közzé tett s oly sok port vert memoranduma által is bizonyosan tett oly hírnévre szert, hogy azt nemcsak Nagy Elek barátom, mint az egyház­megye tagja, hanem messzebb földön is megismerték, s igy létezéséről tudnak. De hiszen, hogy ne tudna erről N. E. barátom?! Hiszen van ennek a körnek az egy­házmegye által ís elfogadott több indítványa. Tessék csak megnézni legközelebb a tavaszi közgyűlés jegyző­könyvét, az is bizonyságot tesz arról, hogy voltunk, vagyunk, és isten kegyelméből lenni is akarunk. Igaz, hogy mi amit teszünk, rendbe teszünk s nem ütjük a nagy dob">t, s nem akarjuk magunkat erő­nek erejével a semmittevéssel is buzdító például akár egyes köröknek, akár az egyházmegyének nyakára erő­szakolni. Ezt azonban nem azért mondom, hogy szerény­ségünkkel dicsekedném, vagy azt másoktól is megtagad nám, nem azért mintha N. E. barátom buzdításra intő szavainak hatását — már akikre rá fér — csökkenteni akarnám ; hanem csak azért, mert ugylátszik, némely ember nem az ugy látszó, hanem a megérdemlett elis­merés mellőzésével ís, a semmiből is nem csak valamit, hanem sokat is akar csinálni, s ha megfizette a fegyver­adót, összevissza lövöldöz és vagdal, azt hivén, hogy ez által csakugyan elhiteti azt, amit állit, s hogy nincs több ilyen legény mint én — vagy akarom mondani a pa­ládi lelkészértekezleti kör. Pédig hát van biz a. A mi az értekezleten felmerült ügyeket illeti; arról nem szólok. Pedig szó férhetne kivált a Barkász-féle in­dítványhoz, mivel az már egyházmegyénkben nem uj. Végül ki kell jelentenem, miszerint nagyon sajná­lom, hogy szeretve tisztelt esperesünk is, mint azon kör elnöke megfeledkezett rólunk s az értekezlet, — s igy az ő mégbizásából is — megengedte Nagy Elek bará­tomnak ugy tüntetni fel egyházmegyéjét, mint a mely­ben eddig lelkészértekezleti körök nem voltak. Pedig voltak biz ebben, csakhog/ a mint megszülettek, vagy a velők született gyengeség, vagy a szülői nem célszerű ápolás miatt rövid időn, az egy krassóvidékit kivéve, mondhatnám meghaltak s a N. E. által idézett esperesi körlevél ezek felébresztését célozá. Ennyit az igazság ér­dekében. Tóth Dániel, nagy-kolcsi lelkész. A békési ág. hitv. ev. esperesség m. hó 23-án tartotta szokásos őszi közgyűlését Tótkom­lóson. A közgyűlés Áchim Ádám esperes imájával vette kezdetét. Elnöklő Áchim A. esperes ezután bemutatja az esperesi és esperesfelügyelői hivatalokra beadott szava­zatokat bontó bizottság jegyzőkönyvét, mely szerint az egyházak összes szavazatával újból ő választatott meg esperessé, mig az Osztroluczky Géza halálával megürült esp. felügyelői tisztre Zsilinszky Mihály orsz. képviselő választatott meg 31 szóval 1 ellen. A gyűlés első és egyik fő tárgya tehát az, hogy az újonnan megválasz­tott felügyelőt hivatalába beiktassa. Egy kiküldött bizott­ság meghiván a felügyelőt a gyűlésbe, Áchim Á. espe­res üdvözli és beszédében fejtegeti a protestantizmus alapelveit és részletezi azokat az érdemeket, a melyekért a közbizalom Zsilinszkyt a díszes allásra helyezte. A felügyelői eskü letétele után az esperes atadta a beik­tatott felügyelőnek a hivatalos pecsétet, ki erre elfog­lalja a felügyelői széket. Székelfoglaló beszédében körül­belül a következőket mondta: A bányakerületi utasítás szerint felügyelőkül oly egyének választandók, kik va­gyon, tekintély, az egyházi ügyek iránt való buzgalom és szeretet altal tűnnek ki. Nálam a két első feltétel hiányzik, sem a vagyon, sem a tekintély, hanem az egyházam iránti szeretet, mely gyermekkorom óta él szi­vemben, emelt e székbe. Ez a szeretet indított arra is, hogy a választást elfogadjam. Elfogadom, mert az ekla­tánsul nyilatkozott bizalmat sértés nélkül vissza nem uta­sitom: elfogadom, mert egyházi autonomiánk nemcsak jogokat ád, de kötelességeket is ró reánk. És rég volt olyan idő, a melyben annyira lett volna szükség arra, hogy mindenki hiven teljesítse kötelességét. Százötven év­vel ezelőtt még gályára hurcolták a prot. papokat. Azóta az 1791 és 1848-iki vallástörvényekkel a helyzet javult s a jogegyenlőség magasztos elve a vallásfelekezetek közt ki lőn mondva, de sajnos, nincs életbe léptetve a maga tel­jességében. Egyenlők vagyunk a kötelességekben, de nem a jogokban. A harc, a melyet harcolunk, egyenetlen. Ezen egyenetlenségek megszüntetése képezi törekvéseim egyik legszebb célját, állasom egyik legfőbb feladatát. Igazi prot. szellemnek és egyházi életnek kell közöttünk fennállania mindenütt. Lebegjen folytonos in szemeink előtt, hogy az egyházi életben fő elv a biblia. A pa­pok é'etiikkel bizonyítsák az apostol ama mondását : Én nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát! Sajno­san tapasztaljuk, hogy most, a midőn a könnyelmű, vallástalan irány hovatovabb jobban lábra kap, a midőn a küzdők oly hamar belefáradnak a küzdelembe, — e korban mindenféle egyesület, a milyen a Luther-egylet is, — alig boldogul. Ezekkel szemben föl kell éleszte­tünk a felekezeti öntudatot és áldozatkészséget, azt a lángoló lelkesedést, a mely a reformáció korában ural­kodott. A reformáció gyujtá meg a világosság fáklyáját s meg vagyok győződve, hogy egyházmegyénk lelkészei fennen lobogtatjak e fáklyát s vetekednek a világosság terjesztésében. Erre nézve egyik főtényező az iskola. Fel­világosodás és haladás legyen jelszónk ama nagy munká­ban, melyet az egyház és iskola terén végeznünk kell. S ámbár anyagi erőnk nincs arányban a feladat nagysá­gával, főtörekvésünk mégis az legyen, hogy azok, kik a nevelés és oktatás nagy munkájában kifáradtak és elagot­tak nyugalomba vonulhassanak addig is, mig az állam e részben is gondoskodik. Az érintett elvek szerint aka­rok tisztemben viselkedni s kérve kérem az egyes gyü­lekezeteket és azoknak egyes tagjait, hogy engem törek­véseimben támogatni szíveskedjenek. — A gyűlés ezután megkezdte tanácskozásait s elsőben is tárgyalás a'á ke­rül Tatay István lemondott szarvasi fog) mn. igazgatónak nyugdíj kérdése. Több oldalról történt felszólalás után végre az esperesség 750 forintot szavazott meg. A szar­vasi főgymn. tanárainak az a kérése, hogy fizetésük fixi­roztassék s igy a tandijosztaléktól függetlenittessék — egyelőre függőben hagyatott; ellenben a 10 rendes tanar

Next

/
Oldalképek
Tartalom