Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-04-13 / 15. szám

40" PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 40 ft A kerület rendeletéből t. bíráink még tavaly le­mondván, mindnyájan újra meg\ alasztattak. Túri Dániel berényi lelkész azonban hajlott korára való tekin­tetből a választást nem fogadván el, a tiszti karból | áldáskivánatok közt elbocsáttatott s helye Pap Mihály gyulai lelkészszel töltetett be. O és Fekete Márton cson­grádmegyei főjegyző, ki az egyházmegyén aljegyzőnek választatott meg, ez alkalommal tették le a tiszti esküt, s mint jeles munkaerők és buzgó férfiak ör mmel üd­vözöltettek hivatalukban. A közalap irányában gyülekezeteink nagyobb része készséggel igyekszik kötelességét teljesíteni. Az alairasi iveken eddig 6264 frt van megajánlva, de némely egy­házból, bár a munka folyamatban van, az ivek még nem érkeztek be az espereshez. Pénz még csak 2656 frt küldetett be, mely a M. Földhitel-Intézethez át is téte­tett. Több egyházak részéről, — melyek azonban az uta­sításhoz alkalmazkodtak — tétetett panasz az eljárás ne­hézségei ellen. Némelyek* a tavalyi járulékok beszedését lehetetlenségnek nyilvániták, a vagyontalan osztály tel­jes felmentését kívánták, a szegény egyházak további házalásai és kéregetései ellen tiltakoznak, sürgettetni kí­vánják a konventet, hogy vesse közbe magát az állami segélyeztetés érdekében s a méltányosság és törvény alapjan követelje e nemű egyházi szükségeinknek országos forrásból való fedeztetését stb. Mező-Berény és Sa'mscn kereken megtagadta a közalaphoz járulást, Vésztőn a presbyterekkel ez ügyben tanácskozni sem lehet. Némely egyházak évi átlagot ajánlottak a járulékok helyett. — Az egyházmegye kimondta, hogy a törvényt és utasítást mindenütt meg kell tartani s az ellenszegülők ellen a záros határidő elteltével a végrehajtás szigora alkalma­zandó. De hogy ez eljárásnak nem lesz-e helyenként igen szomorú következménye az alföldi reformátusságra nézve, azt senki sem tudja megmondani, — annyival kevésbé, mert az ekkép in optima forma megjelenő adó­emelés ellen a lakosság könnyen szélsőségekre ingerel­hető ; s a zavarosban halászni kívánók, a demagógok, unitárius és nazarénus apostolok, mint a példa mutatja, lesve lesik az ilyen alkalmat. Különben a beérkezett ivek egy bizottságnak adattak ki megbirálás végett, mely ez ügyben egy ujabb gyűlés előtt tesz véleményes jelentést. Nagy fontosságú a konfirmációi és ismétlő iskolai vallástanítás ügyében hozott végzés. E szerint utasíttatnak a lelkészek, hogy a konfirmációi oktatást személyesen magok teljesítsék s az ismétlő iskolai és az iskolából ki­került ifjúság számára bibliai órákat rendezzenek, meg­engedtetvén, hogy gyülekezeteikkel egyetértve ezen teendőket a vasárnap d. u.-i kátémagyarázat és köznap d. u. istenitisztelet helyébe igtassák, mely esetben e vallás órák a lelkész által mondandó ima s a jelenlevők éneke kíséretében a felnőttek szabad részvéte mellett tartandók meg. Az ez alkalommal való énektanítás a kántorok és isk. tanítók kötelességévé tétetett. A keresztyén jótékonyság gyakorlása tekintetében határoztatott, hogy az egyházak, a mennyiben még szegény árva-alapjok nem volna, olyat létesíteni s azt foJytonosan gyarapítani a helyi körülmények szerint legalkalmasb módon tartoznak, a lel­készek népesebb gyülekezetekben köteleztetvén, hogy e célból társadalmi téren is minden lehetőt kövessenek el s jó­tékony egyesületek létrehozása által is működjenek közre. — Az egyházkerületnek javasoltatott, hogy a családköny­veket, aszerint, amint azt Makón Szőllősi Á. szerkesztette, hozza be az egész kerületbe s a nagyobb egyházakat köte­lezze, azok elkészítésénél a lelkészeknek kellő segélynyúj­tással legyenek. A belső emberek használatában 1 evő egyházi földek beruházásai felől is igen méltányos és gyakorlati rendszabályok hozattak, melyek a tüzetesebb ismer­tetésre méltók lennének, ha rá időnk s terünk volna.*) Tanácskozási ügyrend és szabályok is készíttettek, mert ezt a divat és törvény űgy kívánja; valamint megálla­pittattak azon módozatok és kérdő pontok, melyek sze­rint ezután az egyházlátogatás teljesítendő s az egyhá­zakról szóló statisztikai jelentés évenként szerkesztendő lészen. — A tisztán helyi vonatkozású ügyek közül megemlítjük a Szentesre tartozó végzést, minthogy hasonló esetek másutt is fordulhatnak elő. Itt a határhoz tartozó Fábián-Sebestyén nevű puszta, mely jobbára nagybir­tokosoké, hogy a szentesvárosi adótól szabaduljon, külön polg. községgé alakult, s a pusztai birtokosok, kik egyébként jobbára Szentesen laknak, azon a címen kö­vetelték, hogy a szentesi ref. egyh. adótól is mentessenek fel. E követelésnek az egyházmegye nem engedett, mint­hogy egyházi tekintetben Fábián-Sebestyén Szentestől nem vált külön, sőt azzal, régen űgy, mint ujabban is egy formán adózott stb. Törvényszéki ügy volt három. A szapárifalvai lelkészválasztás ellen némelyek óvást adván be, az elvettetett s Rácz Károly megválasztott lel­kész megerősíttetett. Nagy Bálint h.-m.-vásárhelyi segéd­lelkész s községi iskolai tanító, ki felsőbbjei tilalma elle­nére a h.-m.-vásárhelyi egyházunkat megtámadó unitáriu­soknak folyton prédikált, engedetlensége miatt lelkészi jellegétől megfosztatott ;''Csenki L. itteni néptanító pedig hivatalára való képtelensége okán állásától elmozdíttatott. A gyűlést megelőző este „lelkészi egyletünk4 ülé­sezett, mely alkalommal Erdős József pancsovai lelkész, Zwingli életrajzáról és jellemzéséről olvasott egy talpraesett művet. — „ Vallásos iratokat terjesztő társula­tunk" kiadványai, fájdalom, nem örvendenek olyan kelendő­ségnek, mint a minőre számítottunk. Különösen a közeli s távoli lelkésztársak, igen kevés kivétellel, közönyösek ma­radtak vállalatunk iránt. Ha meggondoljuk azt, hogy mily óriási tevékenységet és sikert fejtenek ki a kath. plebánus urak a Szent-István- és Szent-László-társulatok kiadványai terjesztésében s aztán magunkra tekintünk: megdöbbenünk és eszünk megáll e jelenség felelt. Az a néhány ember, ki a munka szellemi és anyagi terheit viseli, ha így marad a dolog, nem bírja soká és aztán bárki elképzelheti, hogy mi következik. Legközelebb nyo­matott felhívás fog e tárgyban szétküldetni. A társulat ügyvivője utasíttatott, hogy Zwingli életét a nép számára röviden, de vonzó modorban irassa meg s nyomassa ki — ha pénze lesz rá. A krassóvidélci emlékiratra az egy­házmegye által kijelölt lelkész, elkészité véleményes javaslatat, mely gyökeres változtatást proponál a debre­ceni főiskola kormányzatában ; annak tárgyalására azonban már nem jutott idő. Ugyanezen ok miatt nem tartatott özvegy-árva -pénztári gyűlés sem. Nem sokára ujabb gyűlést kell összehíni a békési papválasztás és a közalap ügyében. A nagybányai ref. egyházmegyéből. A nagybányai ev. ref. egyházmegye ápril hó 2. és 3-ik napjain tartá tavaszi közgyűlését Krassón, mely­nek örök emlékű lefolyását méltónak tartom e lapok utján is felmutatni, mert a mily magasztos és lélekemelő mozzanatai tükrözték a vallásos életnek körünkben mu­tatkozó nyilatkozatait, másfelől épen oly szilárd biz­tosítékot nyújtott újonnan választott egyházmegyei gond­nokunk Ujfalussy Sándor alispán és kir. biztos ur szék­foglalása és elnöki magatartása arról, hogy szerencsésebb *) Tért mi szívesen eDgtdünk. Szerk, 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom