Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-17 / 7. szám

108 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. IfiÖ Melegen ajánlom azért én is, a családkönyvet minden lelkésztársam figyelmébe, nem is vagyunk mi már egyedül Szőllősi Antal lelkésztársammal e téren, — legalább erre enged következtetni miskolci lelkész Tóth Dániel barátom egy pár évvel előbb tett eme megjegyzése : »Családkönyveddel ma már rem állasz egyedül®. Én a csaladkönyv adatainak beszerzésében a következő egyszerű módot használtam. Bármi cimen jött be hozzám valaki, kikérdeztem családja eredetéről. A mindig készen tartott lapra feljegyeztem a család emlékezet szerinti legidősebb tagját, hozzávetőleg születési, párosulási s netán elhalálozási évét, s az ettől származott gyermekeket, unokákat, ezeknek hozzávetőleg szintén leirtam születési, párosulási vagy halálozási éveiket. írtam annyit, mennyire a kikérdezettnek emlékezete biztosan elhatott, — az értelmesebbektől több családokról kértem felvilágosítást s vettem jegyzéseket. S aztán akiirt családtagokra vonatkozó adatokat az anyakönyvekből pontosan kikerestem. Nagyobb helyeken lehetne utca- vagy városrész szerint eszközölni az összeirást; de szerintem a legcélravezetőbb a családok csoportosításával kezdeni. Nagy helyeken, hol a lelkészek ily családkönyv készítésére elég idővel alig rendelkezhetnek, meglehetne kezdeni a párosulok részére nyitott családkönyvvel is. Egy embernyom után igy is készen lenne a családkönyv. Édes 1 ince. A legelső családkönyv. E lapok folyó évi 5-ik számának vezércikkében Szőllősi Antal makói ref. tiszttársam azt állítja, hogy országunkban a legelső családkönyvet ő készítette el. A történeti igazság érdekében kénytelen vagyok kijelenteni, hogy boldog emlékű nagybátyám Makiári Pap Lajos, előbb gicei, — majd berzétei lelkész, a »Bibliai egyezményes Szótár* s több munka szerzője, már az 50-es évek közepe táján ugyancsak e becses lapok egyik számának, »Á családkönyvekről« cimü vezércikkében, hathatós érvekkel ajánlja lelkésztársainak, a családkönyv megkészitését, s annak az anyakönyvekkel egyidejű pontos vezetését. O berzétei egyházának családkönyvét már azon időben megkészítette, mely utódai altal máig is pontosan vezettetik. Hanva, 1884. febr. 12. Kovács Lajos, ev. ref. lelkész. REGISEGEK. A Szikszaiak szülőföldének kérdéséhez. Bocsásson meg t. szerkesztő ur és nagybecsű lapjának tisztelt olvasóitól is elnézést kérek, hogy igen tisztelt bírálóm t. Révész Kálmán ur közleményére, magamat igazolólag néhány sornyi közléssel válaszolhassak, ha alkalmatlanságot s unalmat nem szereznék általa. Senki sem tagadja, de még kérdésbe sem teszi, hogy Debrecenben több tudomány van, mint Gyorokon ; szégyen is volna magyar református egyházunkra nézve, ha a tiszántúli református egyházkerület legutolsó református egyházaban jobban tudnák a magyar református egyház történetét, mint ugyanannak legelső egyházában. Hiszen örök igazság az, hogy főtől árad a viz. Ámde vannak olyan esetek és körülmények, midőn nem csupán és nem is a fő, hanem a testnek valamelyik végtagja visz valami nem épen jelentéktelen szerepet. Például, ha valaki setétben megyen szobában vagy utcán, kezeinek s lábainak ujjait szokta kinyújtani, és ugy tapogatódzik, hol mi van, hogy igy aztán a fő és egész test meg ne ütközzék az elébe akadt szilárd tárgyakban. Megbocsát az egyszer e hasonlatért Debrecen. A mi református egyházunk történetében még most is nagyrészt egyiptomi setétség van, senki se veheti tehát rossz néven, ha a gyoroki egyház a tiszántúli egyházkerület kis lábujja kotorász a sötétben és beleütközik a Szikszayak szülőföldébe. Előre kijelentem azonban, hogy midőn tisztelt biralóm ellenvetéseire tisztelettel és tárgyilagosan megfelelek : ugyanakkor az ő közleményének hangját nem követem, pedig én idősebb ember vagyok. Engemet végzetem 1869. óta a Neptunus bolygó sorsára juttatott: három évig Zimony és Belgrád közelében lelkészkedtem, tíz év óta a tiszántúli egyházkerületnek Erdély felől legszélső egyházában. A központtól tehát mindig a lehető legtávolabb. Ennél fogva én se könyvtár, se levéltár közelében nem lakhatván, csak ugy alkalom adtával szereztem itt is, ott is egy kevés adatot. Az én helyzetem tehát a debreceni könytár s levéltárral szemben (ebben a román vármegyében) szerfelett meg van nehezítve. De reménylem, hogy a tisztelt olvasók előtt bizonyitandom, hogy a mit e becses lap 5-ilc számában írtam, nem az ujjamból szoptam, hanem történeti alapokon és adatokon mondottam és irtam. Első argumentuma tisztelt bírálómnak a Sárospataki füzetek VIII. évf. 303. s következő lapjain közlött életrajza Szikszai F. Balázsnak, hogy t. i. ő az abaujmegyei Szikszóról származott. En az idézett forráshoz hozzá nem juthatván Gyorokon, veszem az előadást űgy, a mint van ; de bármennyire ürgetem-forgatom is, teljességgel nem vagyok képes az előadásból azt kihozni, hogy Szikszay Balázs az abauji Szikszón született, csak annyit tanultam, hogy Kassán tanult, azután két évig nagy-idai rektor volt, azután Bártfán tanult, és sajószent-péteri rektorkodása után 1557-ben Wittenbergbe ment. Bocsásson meg nekem Kassai Császár György szelleme, de mindezeket nem hiszem. Bárha prédikációban mondta is Szikszai Balázs felett 1 Valakinek az előadása, csak azért mert egykorú: előttem semmit se nyom a latban. Ez állításomat két példával illusztrálom: 1. Megvan a debr. ref. coll. ktárában az a »Végső Búcsúzó®, melyet egy egykorú ref. lelkész tartott a zarándi egyházmegye utolsó esperestje Kolozsvári István nejének Mező-Szegedi Purki Kata asszonynak ravatala felett; ez a búcsúztató kinyomatott Debrecenben 1704-ben s a cimlapon azt olvassuk, hogy Kolozsvári István a »kis-várdai ref. sz. Ecclézsiának tizenegy esztendőnek elfolyásoktól fogva volt hűséges lelkipásztora*. És ime, az a búcsúztató lelkész nem mondott, vagyis: nem irt igazat, mert Kolozsvári István 1694. november 21-én a matolcsi közzsinaton volt jelen, mint fekete-gyarmati lelkész és zarándi esperest. Megmondja ezt a tiszántúli egyházkerületi régi jegyzőkönyv. Még 1704 novemberben is csak 10 éve lett volna k.-várd'ii lelkészkedésének, ha mindjárt ment volna is oda. 2. A második példát a kortársi hitelességre nézve épen maga szolgáltatja tisztelt bírálóm, midőn a »Prot. egyh. s isk. lap* 182-dik lapjan azt írja rólam, hogy én „Délmagyarorszagon* születtem. Én, kérem épen annak a »Bihar országnak* vagyok szülöttje (Sarkad), melynek R. K. ur. De a Kassai Cs. előádásaiban nagy képtelenség és történelmi tévedés van. Szikszai B. 1539-ben született, s 1557-ben (Császár szerint) Wittenbergbe ment. Tehát 18 éves korában! Úgyde Nagy-Idán 2 évig s Szt.-péteren