Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-09-21 / 38. szám
1212 e mellett T — G, felül pedig két hatágú csillag észrevehető. Hasonló kettős cimer diszlik a liosszu-pályi azon cintányérán, mely u. a. iparostól származik, éso.22 ctm. átm. bir. Alul a két cimertől hagyott hézagon a 4-es mutatja talán e tányér helyét a hasonlókat kitüntető tucatokban. Konyáron 1745-ben 8 forinton az ekklesia Isten dicsőségére kannát vett: ennek kettős cimere van. t. i. a kivágott szélii jobbikon egy hasas kanna áll födővel és fogantyúval, fölötte két edényke áll-e, nem tudom, legalább a gáborjáni hasonló cimerü iparosjegyen H — Z vagy talán Ii — S betűket lehet kiokoskodni. A baloldalon álló kivágott pajzsban felül ?, alul 4 pólya kivehető. A címerek közti téren 4 áll. A gáborjani cinkorsó méretei 0.39, — alsó átmérő 019, — felső tudniiiik szájánál 0.14 centiméter. Még egy másik iparművön, Gdborjdnban kettős cimer vonzza magára figyelmünket, t. i. egy 0.22 ctimnyi cintányéron áll a jobbik alul kerekített pajzsban, a három domb középsőjén a kettős kereszt; a baloldalon alul egy hármas domb, három szeggel ? és egy korona alatt W M D kibetűzhető. Még Konyáron egy orros kannán, melyet az egyház vett és 0.22 magas, felső 0.10, alul 0.12 ctim átmérőjű, a fül levélidomu, a fogantyúján levő cimer alul kerekített pajzsu ; felíil j,w „ betűket tünteti fel, alul egy kereszt altal négygyé szelt kisebb paizsban ez áll: Ezen kánná oldalán is van cimer, t. i. az alul kerekített pajzsban ez áll : 1723 6 talán Vl-ik Károly császárra akarna emlékeztetni? A cintányérok közt azok, melyek hosszukások a kereszteléshez valók, és az ezen célra szolgáló kannácskák a többieknél sokkal kisebbek, s alakjukra nézve is, bár szájuk orros, és fogantyúkkal is el vannak látva különféleképen díszített törzs által az állhatóságot előmozdító nagy kerek lábhoz csatolvák. Igy a hencidai edényke 0.14 magas, szája 0.07 átm., mig lábánál is ugyanannyit mér. * Ha már a kannák a rajtok szemlélhető állat- és virágdiszitmények, nem különben az iparosok cimeit velünk ismertető jelvények miatt érdekesek, és egy mindenesetre igen érdekes tudományt kezdeményező elég bő anyagot nyújtanak, mennyivel inkább fogja a sok helyen csak foszlányokban még ma fennlétező, de talán már egy évtized múlva alig található nemzeti tűművészet késztetni lelkesb buvárinkat, első sorban papjainkat arra, miszerint megőriznék azt, a mit magyaros minták nyomán, a régen elhunyt nők »Isten nagyobb dicsőségére« hímeztek, s az Ur asztalára felajánlottak. Tudjuk, mily könnyen átcsuszszanalc hölgyeink az egyoldali hímzéseken ; elkerülvén a sokkal fontosabb munkát, melyet mind a két oldalon való egyenlő képnek teremtése igényel. A legszebb egyoldali himzés túlsó lapja az elvágott, fölöslegesekké vált fonalak vad tömkelegét tünteti fel, mit eltakarunk az által, hogy a himzés hátulsó részére másféle selymet varunk és igy csak elejét ajánljuk fel használatul az Ur asztalára. Ugyanazon módé az, mely a több részből álló magyar ruhára az aranyos vagy szines zsinórt e részletek eltüntetésére találta fel ; ugyenezen divat, mely az egyszerű könyvkötésnél az aranyozást, a papir díszmunkáknál az aranyos szalagokat, az asztalosságnál a falapozást, furnirozást, a tölgy bútor helyébe, a szépen kimetszett keretek helyébe ennek aranyozását stb. hozatta be. Könynyebb ez, csalóbb is, de vájjon tartós-e és az egyházakra nézve méltóbb-e ? Sokáig bámultuk a chinaiak, japaniak valamint más keleti népeknek abbeli ügyességüket, hogy hímzéseik mind a két lapon ugyanazon rajzot tökéletesen ugyanazon szinű selyemmel tüntetik fel ; sőt m. 11. muzeumunkban az efféle műremekek ugy állitattak fel, hogy ezen művészetet mind a két oldalról bámulnunk lehessen 1 Es ime, majdnem mii;den ekklesiánál az 5—6 asztalkendőből álló készlet ugyanazon művészetet tünteti fel anélkül, hogy valakinek ezt csodálni, ezt utánozni eszébe jutna. Hiszen minek is lenne az, ha e művészet ugy is a mienk volt ? 1 Nem e elég, ha a keleti népeket bámuljuk?! Hallom, hogy az ipartanodákban, e módot fel kezdik támasztani, és Holbein-féle munkának nevezik el. Valóban érdekes lenne, ha szakembereink alaposan megtudnák azt, vájjon Jíolbein-tói helyesen nevezik-e ezen himzési módot, vagy e hírneves embertől elvonulva a magyar hölgyek gyakorolták-e ezt nemzeti hímzéseikben, melyekre — sajnálattal emlegetjük, mindeddig valóban oly kevés gondot fordítottunk ! * Altalánosságban foglalván össze a bihar-sárréti általam látott » Ur asztali kendőket« azokat majd egyenlő nagyságuaknak talaltam. Anyaguk fehér finom patyolat ugy, hogy valóban bámulni kell azon, miszerint csak csekély részük elszakadt, elmállott bár szégyenünkre törülésre használtatnak, holott azok akármilyen ipai muzeumot még foszlányos részleteikben is diszesithetnék. Ko vács János, tanár- és muzeumi őr barátom, ubi es ? ! Az elrendezés többnyire ez: a kendő négy szögletében egy képzelt vagy valódi virágokból alló nagyobb csokrot látunk ; ez nem pillangókból van, mint az ujabb hasonló virágok, összerakva, hanem elég vastagon, és a talajból kidudorodva, arany fonállal van kivarva. Ilyen a kendők nagy része, bár vannak, melyek szederjes, egészen fehér selyemmel készitvék, sőt gyakran egyes részeik aranyosak, mig a többiek selymesek, vagy néha megfordítva is fordul elő. A két-két szöglet-csokor közt előfordul több helyen kisebb diszitmény, ez középett látható, és igy 4 nagyobb és 4 kisebb díszt találunk. Kellő középen néha olvassuk latin uncialisokkal az ajándékozó nő nevét és az esztendőt. Minthogy a szélek gyakran arany csipkések, ezekre is kellend alkalmilag figyelnünk ; de még inkább a kendők középein előforduló nevekre és évszamokra. Tekintvén a hímzéseknek a széleken, és a közepén előforduló ajánlatok közt a munkának különbféleségét, azon gondolatra jöttem, hogy az Ur asztalára való kendők már előre készültek, és az ajánlók nevei későbben bimeztettek a megvett kendőkre. Az idő rövidsége miatt nem valék képes mind azon gyönyörű női munkát lerajzolni, vagy a hol többszerü selyem használatban volt, azt le is festeni, azért, hogy a sok között még is fogalmam legyen, és talán szükséges vagy alkalmas összehasonlításul a fővonások megmaradjanak, vékony papirt használtam fel, arra az irón porát szétdörzsöltem, vagy ólom lapot, piszkos pénzdarabot addig mozgattam ide s tova, mig a hímzésnek fő vonásait a papíron fel nem ismerhettem.
