Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-10 / 6. szám

167 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. IfiÖ Vizsgálván, az a gondolatom támadt, vájjon nem a törökök kiűzése után feldúlt pesti egyházból származott-e e könyv át Ó-Budára? de tovább vizsgálódván, meggyőződtem, hogy az ó-budai egyház tulajdona volt, mert ott az egyház 1566-ban már fennállván, virágzott 1730-ig, mikor is a lakosok a döghalál miatt igen megfogyván, Bajorországból telepitettek be pápista németeket, s ezek számára elfoglalták a ref. templomot. — Ezen szomorú időben köttette be az egyház e könyvet ujabban, mit bizonyít a könyvtáblájára ragasztott papíron emez egykorú irat: »E passiós könyvet az Bádi Horvát István ujabban kötötte meg az Szeginy ó-budai árva Ecclesiában levő magyaroknak: 1732. Esztendőben.* Lefejtvén e papirt a majdnem ujjnyi vastag fatábláról e szavak tűntek elé : „ Ujlakj Bector.* A 168. lapon (a második részben, hol a lapszám újra kezdődik) a CXIII. Zsoltár alatt e kézírást találtam : »Stephánus Ujlakj Bector hujus Scholne Anno Dei 1682*. Tehát ha az ó-budai egyház régibb papjai s tanárairól semmit nem tudunk, e könyv megmondja, hogy 1682-ben ki volt a „Rector*?! A 223. 1. a Máté szerénti passió végén, — ugyancsak Újlaki kézírásával — ez áll: >Laus Deo deturfinis ad esse videtur Ilyen s más Írásokat mindenütt találni a passió végén, — hálát is adhatott az istennek a cantor, hogy nem engedé kilyukadni a torkát, míg a 25 folio levélből álló passiót végig kántálta, (a másik még hosszabb volt.) A 386. 1. a négy evangélisták szerénti passióban „a szarándokoknak* szó, ugyan Újlaki által »jövevéneknek«-re van igazítva. Van még számos firkálás, mely mind haszontalanság 1 Elől a címlap, az előszók és 42. lap hiányzik, úgy szinte közben az 57—64. 11. is. Az elmondottakból bizton következtetem, hogy e könyv eredetileg az ó-budai egyháznak volt ajándékozva a nagynevű Fejedelem által 1 Megkerestem az ó-budai egyház t. presbyteriumát s kértem, hogy kegyeskednék e könyvet ajándékul adni a pesti collegium könyvtárának, — hiszem, lesz haszna kérésemnek ! Budapestnek — a régi magyar könyveket illetőleg — négy nagyon nevezetes könyvtára van : Academia, Egyetem, Muzeum és a ref. Collegiumé (a volt Ráday könyvtár), a három elsőnek már van ilyen könyve, óhajtandó, hogy a negyedik se szűkölködjék nála nélkül! Kálmán Farkas. János evangéliumának isagogikai ismertetése. (Folytatása.) 111. Ki hát a szerző? és vájjon egy szerzője volt-e az evangéliumnak ? Eddigi vizsgálódásaink meggyőzhettek arról, hogy a szerző János nem lehet s illetve, hogy az evangelium előttünk levő alakjában, nem az ő műve. Hogyan került hát az ő neve alá? E kérdésre különbözőleg felelnek azok, kik az evangelium jánosi eredetét tagadják. Scholten szerint az, hogy a mű szerzőjéül a „szeretett tanítvány® van feltüntetve, a mű céljából folyik, a mennyiben, ha az írónak célja az volt, hogy Krisztust nem •/.cac'i oáov.a, hanem y.azá Ttrevgci tüntesse fel, mi lett volna e célnak jobban megfelelő, mint az, hogy az írót is ne ez, vagy amaz történeti névvel tüntesse fel, hanem egy oly ideális névvel, mint a „szeretett tanítvány.® S miután a hagyományban e néven János élt, — közel volt ama felfogás, hogy a mű szerzője ő. Baur lényegben ugyanezt mondja. — »Az ismeretlen író — ugy mond Baur — csak magasabb, minden particularismust messze maga megett hagyó fejlettségi fokának tudatában azonosíthatta magát annyira János apostollal, mint a hogyan ez ezen evangelium jelleméhez tartozik. Senki más, mint János ; de csak az evangelium szellemében átszellemült János a keresztyén öntudat legmagasabb kifejezője.® „Es ily előadásban — mondja aztán Scholten — csalást találni csak félreismerése az iró céljának. Az író személyisége itt egészen háttérbe lép. Mély bölcselő s vallásos lelke belemélyed nemcsak Jézus szellemébe, ha nem egy oly tanítvány lelkébe is, ki kiválólag megérdemli a tanítvány nevet. Anélkül, hogy saját magát akarná felemelni, nem volt egyébb célja, mint hogy történeti ruhában és vonásokkal, melyeket a hagyományból szabadon vett át, olyan Krisztus képet fessen, minőt festhetett volna egy olyan tanítvány, ki Jézus szellemének egész mélységét megértette s felfogta.« Ez a szerző szerinte egy pogány keresztyén bölcsész, tehát nem csak nem János, hanem egyáltalában még csak zsidó sem volt, sem palestinai, sem valamely diasporában élő zsidó. E mellett argumentumai a következők : „Ugy a nyelvezet, mint a gondolatok s az egész világnézlet, mely az evangéliumnak alapját képezi, annyira távol vannak a palestinai vallásos felfogástól s annyira magukon viselik a görög gnosis formáit, hogy ez irat nem bírhat palestinai eredettel. Továbbá, hogy nem palestinai zsidó a szerző, mutatja az, hogy a palestinai zsidó állapotokkal s az ország földrajzi viszonyaival hiányosan ismerős; pl. hogy felcseréli a galilea- és judeabelieket (VI: 41, 59); ezt árulja el a farizeusok és főbbpapok combinatiója, az, hogy Annast, mint főpapot említi s Kajafasról meg úgy szól, mint ez év főpapjáról; ezt mutatja ama megjegyzése, hogy Galileából még nem származott próféta, a mi ellenkezik a történettel I. Kír : XVII: I és Nah : I: 1. Geographiai nehézséget okoz, hogy Sichem helyett Sichart ír (IV: 5) és ama félreértés, mely van XVIII: i-ben, mintha Kedron Iksőqcov) az ismeretes patak neve plurális genitivusa volna -/.sÖQog cédrusnak. Hogy a zsidó nyelvet ismerte, az meglátszik ama magyarázatokból, melyeket a zsidó szavakhoz ad, mint I. 42, IV: 43 ; I: 43, I: 39- IX- 7. Az ellen pedig, hogy általában zsidó lett volna, legnagyobb nehézséget az az ellenséges magatartás támaszt, melyet szerző a zsidósággal szemben tanúsít. Bál is túl megy a zsidóságon, de azért mindég emlegeti a választott nép előjogait s biztatja őket az Istenországában való részvétel reményével. Pál az ó- és újtestamentum között organikus összeköttetést lát; a 4. evangelium szemében nem több az ó-testamentum, mint csak prófétía és typus. Szerinte a keresztyénség, bár az ó-testamentumban praefigurálva volt, absolut új valami s szerző antipathiát érez mindaz iránt, a mi zsidó. A hitetlen Izrael megtérésében nem is hisz az evangélista. Mint az „ördög atyának gyermekei* nem fogékonyak az Atyának és a Fiúnak szavát hallani. A VIII : 24 szerint meghalnak az ő bűneikben. Azután a zsidókról mindenütt úgy beszél, mint idegen nemzetségről: II: 6, VII: 13, XVIII 36,XIX: 40, 42. A zsidót sehol nem nevezi „Isten népének« csak „nép®-nek, „nemzet«-nek XI: 48, 51, 52, XVIII: 35 s nem is n laóg, csak ró é'örog, mint a hogyan a synoptikusok a poganyokról beszélnek, Mat: VI: 32, X: 5, XX: 19. Ha a zsidó ünnepekről beszél, oda teszi e jelzőt »Tíöv 'Iovőauov.* E jelző elárulja, hogy ő maga nem tartozik a 'lovdccioi közé. Igy csoportosítva az argementumokat, — melyek nek ugyan kétségtelenül alapja van ez evangéliumban: