Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-12-14 / 50. szám
1606 dünk mi sem annak a magából kikelt ingerültség hangjának, mely mindjárt a cikk elején azon gyermekes kifakadásban nyilvánul: „hát nincs az emberekben igazságérzet?! * Mintha bizony a közintézetek csupa nenyuljhozzám-virágok volnának, melyekről irni és melyeket bírálni felségsértés volna ; holott épen mert közintézetek, a közönség censurája alá tartoznak, és sokkal üdvösebb, ha ez a censura nyilván gyakoroltatik, a mikor, mint jelenleg is történik, alkalom adatik a tények constatálása áltál a vélemények helyreigazítására, mintha szűr alól hányják a szidalmakat és lopvanősző mendemondák pusztítanak. Ezekkel tartoztam az igazság érdekében, de ki kell még mondanom, hogy az ügy tovább feszegetésének lapomban többé helyét nem látom. Sat prata bibere. B. M. A vasárnapi iskolák külföldön és hazánkban. E becses lapok 45. számában t Magyar vasárnapi iskolák Budapestenc < cim alatt egy cikk jelenvén meg, abban többek közt ez mondatik : „Most már igazságszerető ember nem mondhatja azt, hogy mi nálunk nem lehet ilyen iskolákat állítani.« Ezzel mintegy felhíva érzem magam, hogy — a mire már régebben készülök — a külföldön nagyban virágzó s ujabban hazánkba is átültetni megkisérlett vasárnapi iskolákról egy pár szerény véleményt kockáztassak. Egy éve már, hogy »A külföldi vasárnapi iskolaegyesület( < (The foreign Sunday-School Association) Brookfyraban székelő bizottsága többféle röpirat kíséretében egy meleg hangú felhívást küldött hozzám is a vasárnapi iskolák terjesztése érdekében. A mily kellemesen lepett meg a megtiszteltetés, ép annyira lehangolt az a körülmény, miszerint amerikai testvéreink eme lelkes és megható érdeklődése, részemről legalább, nem viszonoztathatik óhajtásaiknak teljesen megfelelő s őket kielégítő válasszal. Hogy miért nem : legjobban kitűnik azon levélből, melyet én amerikai testvéreink felhívására válaszul f. é. april 7-én Brooklynba. Woodryff A bizottsági elnökhöz küldöttem, melyet is legyen szabad ezennel nyilvánosságra hoznom. A levél magyar fordításban igy h- n zik : „Kedves uram 1 Nagy örömmel vettem a va-árnapi iskolák nagyfontosságú ügyében mult évi október 17-ről hozzám intézett mrgtisz.te ő sorait, s mindenekelőtt bocsánatot kell k< rnem. hogy előbb ne.n válaszolhattam, de — kivált a teli hónapok alatt — rendkívül el valék foglalva. Jól tudom, mert részint Edinburgban, részint Genfben alkalmam volt erről személyesen is meggyőződést szerezni, hogy a vasárnapi iskolák mily áldásos hatásúak a bibliai szellem és vallásos élet ápolására. Mi, magyar protestánsok is mélyen érezzük annak szükségét, hogy gyermekeink s ifjaink minél alaposabb vallásoktatásban részesüljenek. Kívánatos volna ennélfogva, hogy az ünök által egy század alatt kipróbált vasárnapi iskolai intézmény a mi hazánkban is lehetőleg gyökeret verjen. Bizonyosan tudják is már Önök, hogy e tekintetben a^ munka nálunk is megkezdődött, s egyes városi helyeken, habár csak szórványosan, valamint országunk fővárosában, Budapesten a reform, theologiai intézet nö vendékeinek vezetése alatt, vasárnapi iskolák már tényleg szerveztettek, Hogy mivé növi ki magát e mozgalom, természetesen nem tudhatom. Óhajtanám, vajha hazánkban is minden gyülekezetünkben létesülhetne egyegy vasárnapi iskola. Meg kell azonban vallanom, hogy — legalább az én véleményem szerint — erre nem lehet egy hamar kedvező kilátásunk. Es pedig első sorban azért nem, mert a mint én saját tapasztalásom után is mondhatom, a mi hazánknak ugy politikai, miveltségi, társadalmi, mint egyházi és valláserkölcsi viszonyai egés/en más természetűek, mint a nyugot-európai nagy nemzetekéi vagy épen az Önökéi. E sajátságos viszonyok mellett a vasárnapi iskolákat oly szervezettel, mint az Önöknél van, legfölebb egy-két városi helyen lehetne talan életbe léptetni a sikerre való kilátással. Falusi gyülekezeteinkben — melyek pedig túlnyomó nagy számmal vannak — alig volna lehetséges. Szerintem tehát a vasárnapi iskolák, ha egyszer hazánkban is elterjednek, kissé más képet fognak nyerni, mint külföldön. De talán ez nem is baj. Ilyen, hazánk viszonyaihoz alkalmazott vasárnapi iskolát, épen a külföldön látott példa után, ha nem is egészen a külföldi mintara, saját gyülekezetemben én már 3—4 éve, hogy életbe léptettem. De egyelőre csakis a téli hónapok alatt és csakis a 12—15—17 éves mindkét nembeli ifjúság számára, s kizárólag saját felügyeletem s vezetésem mellett. Természetesen tanítási módszerem is más, de az eszköz nalam is csak a biblia s célunk is egy : a hitélet ápolása s buzgó egyháztagok és hazafias polgárok nevelése. Falusi községben, minő az enyím ís, az Önök által javasolt mintára szervezett vasárnapi iskola — ismétlem — alig valósitható. Nincs is talán rá oly nagy szükségünk, miután a 6—12 éves gyermekek vallásos oktatására különben is kellő gond fordittatik hazánkban, a mennyiben egyházunk egyeteme sok áldozattal tanítóképző intézeteket s kevés kivétellel minden egyes községben felekezeti iskolákat tart fenn, a melyekben a vallásos és protestáns ^zellem ápolására kiváló suly van fektetve. Ezenkívül a g) ülekezet élén álló lelkipásztor lévén megbízva az iskolákra való felügyelettel, gyakori latogatása alkalmával nem mulasztja el mindannyiszor a növendékek valláserkölcsi érzületére is hatni. Igaz, hogy e hatás biztosabban elérethetik az Önök vasárnapi iskolája altal, a mely egyszersmind az abban resztvevő tanítókra áldásos hatással van. Ezt nem lehet tagadnunk. Azonban a mi viszonyaink közt, melyek részletes raj/olasara ki nem terjeszkedhetem — ennyivei is meg kell elégednünk Egyébbiránt mindez csak az én egyéni nézetem, s egyáitalaban nem tartom lehetetlennek, hogy egyes buzgó lelkésztársaimnak sikerülni fog itt-ott az Önök rendszere szerint való vasarnapi iskolákat életbe léptetni. Városi helyen magam is próbát tennék vele ; mert ott, hol p. o. felekezeti iskola sincs, nemcsak hogy szükségesebb, de kivihetőbb is volna az. Magam részéről különben igérem, hogy e nagy fontosságú ügyet állandó figyelmem és tanulmányom tárgyává teszem, s különösen a fővárosunkban megindult mozgalmat csekély tehetségem szerint előmozdítani is igyekezni fogok. Nagybecsű leveléért s a mellékelt iratok megküldéseért szives köszönetet mondva, a levelem számtalan nyelvtani hibáiért elnézést kérve, nemes munkájokra Isten áldását esdve, magamat kedves Uram kegyes hajla maiba ajánlva vagyok. Sárkeresztur, 1884. ápril 7. *
