Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-30 / 48. szám

i r,í59 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. 1070 nem kérdeztem, hogy hát a „Cserebogarat® tudja-e — gondolom erre másként felelt volna, de kérdeztem hogy hát mit tanult ? azt mondja orgonázni 1 Jól van hát próbálja meg orgonánkat mondám, — kissé meglepte a felszólítás, mert csakhamar ódozkodva felelte, hogy ,kérem az intézetben csak az alapját oktatják a zenének, kóta ismeret stb. Persze abban hagytam én is az alap> szellőztetetést. Tény azonban az, hogy az ifjút öreg tanítója, főnöke, privátim tanította egyházi énekeinkre, hogy őt helyettesíteni képes legyen Abban azonban igazat kell adnom, hogy a temetésekre való járás, minden nagyobb iskolánkban fenn áll ; de méltóztassék megjegyezni, hogy másutt nem keresetkép, a tanulás rovására folytatott üzlet az, hanem a sziv és lélek nemesítését célzó foglalkozás, mit jobb módú családok a temetési szertartás emelése céljából néha igénybe is vesznek. Köszönjük mi az oly gyökeres orvoslást, a mit e részben önök nagy bölcsen ajánlanak, hogy a temetkezésnél az eneklést mellőzzük! Jól meggondolták-e az urak e szavak horderejét f Hát nem tudják önök, hogy az éneklés Budapestet kivéve, minek meg van a maga oka, temetési szertartásunknak egyik nélkülözhetlen része ? Épen ugy mint az ima vagy elmélkedés ? hogy az a mi és népünk vigasztalódásának — gyászeseteinkben — egyik legszebb forrása ? Es Önök szívesen rá állanának az éneklés eltörü lésére !! mondják, melyhez, biztosithatja önöket Székely — épen nem az apró gyermekeket veszi igényié Csákváron, hanem énekel itt örege apraja, minden férfi kezében halotti énekes könyv, igy kísérgetjük ki kedveseinket a temetőbe 1 Azon óhajtásomra, hogy a »tanítóképezde Budapesten a theologiai intézettel együtt legyen elhelyezve* azt méltóztatnak megjegyezni, hogy arra megfelelt a szerkesztő, többtt önök sem akarnak hozzá tenni 1 Köszönöm 1 Bár a többit is ő rá bízták volna! Egy illusióval szegényebb vagyok 1 Tessék elhinni az önök válasza oszlatta el! En azonban ezt; nagyon fájlalom. Én nem ily védelmet vártam önöktől. Sokkal komolyabbat, s az önök állásának megfelelőbbet ! Ugyan hát mi lesz az olyan hadseregből, melyet vezérei lehangolnak, elcsüggesztenek?! íme önök a helyett, hogy azt mondanák ifjaiknak: előre 1 a jövő a tiétek 1 ha küzdőtök hiven annak az egyháznak javáért, mely titeket eleitől fogva emlőin dajkál, ha néha nélkülözve is, de zúgolódás nélkül foglaltok el a rideg közvéleményből egy-egy lépésnyi tért becsületes munkátokkal : mindennapi kenyeretek mellett a jók elismerése és utódaitok hálája követendi hűségteket 1 e he lyett önök leplezgetik növendékeik fogyatkozásait, legyezgetik azt a szellemet, melyről mondják, hogy nem Nagy-Kőrösön támadt: fejlesztik az elégedetlenséget bennök s elég meggondolatlanul abban a tévhitben ringatják őket, hogy egyedül a papnak, mint jó pásztornak áll módjában számukra a bűvös tallért megszerezni, mit ha százszor eltékozol és elmuzsikáltat is zenekedvelő ifjúságiink : százegyedszer is vi-sza fog az térni elrongyolt zsebébe ! Mi ezt mélyen fájlaljuk, mert hisszük, hogy a lelkész és tanitó közötti viszony erosbithető, szilárdítható lesz igenis ugy, ha tanitónövendékeink nem az állami zsíros hivatalok felé kacsingató tanárok, hanem lelkes református, puritán gondolkozású buzgó, hivatalos állásukkal megelégedett egyének, komoly férfiak által evangeliomi szellemben fognak nevettetni, hogy azok idővel mint egyházukat szerető tanítók népök örömében, bajában önzetlen részt vehessenek. Nem állítom mintha ilyenek egyedül Budapesten nevekedhetnének, ilyesmi nem jut f eszembe ; de tudva azt, hogy valóban mivelt ember tűrni, dolgozni, állása fontosságát felfogni s azt betölteni sokkal inkább képes, mint ki kevésbé ilyen : ezt a miveltséget pedig mind tudományos mind társadalmi tekintetben Budapesten inkább megszerezhetni, mint másutt : ezért ajánlottam, illetve kifejeztem mint expedienst a Budapestre helyezést ! És én reménylem, hogy ha felekezeti közoktatásunk terén, egyházunk testén baj van: pedig van... az önök válasza fájdalom megerősít e szomorú hitemben : isten megmutatja a maga gyógyszerét, megmutatja azoknak jó akaratú munkája által, a kiket ő állított őrállókul a maga Siónjára I Várjunk és reméljünk I S mi várunk és reménylünk 1 Székely József, ev. ref. lelkész. TÁRCA. Oltári fohász. Százéves templomszentelési emlékünnepén. Templomodban, Isten, leborulva, S e szent oltár zsámolyára hullva, Ünnepünkön Hozzád száll imánk. Téged áld ez, oh csak Téged áhit, Hasson ez fel trónod zsámolyáig, Es fordítsad orcádat miránk 1 Az Időnek harsogó folyója Éveinket gyorsan elsodorja, lm, százévet most is elsodort. Elragadja búnkat s öröminket, Hullám-sírba rakja kedvesinket, S nem hagy itt csak egy maréknyi port. Az apák is régen porladoznak, A reménység karján álmadoznak, Kik épiték ezt a templomot. Hány sziv hamvad, a mely lángban égett, Bizva benned, Isten, áldva Téged, S templomuk most a te szent honod. Áldás rájok 1 Szép emlékben élnek : AH ez oltár és ég a szövétnek, Százév folytán száz vihar között. Áll e templom annyi vész dacára, S nem romlott el ősi sziklavára, Benne a szél bár, megütközött. Oh ez élet csapdosó viharja Szív nyugalmát hányszor felkavarja, S égre sírunk : Uram elveszünk 1 Ám a templom biztos menedékünk, Enyhe révpart, bárka ez minékünk, S maga az. Ur fogja itt kezünk. Fogd kezünket, Isten, a jövőben, A mint fogtad a lefolyt időben, Melyért szivünk most hálára gyúl. E szent hely, mint Hóreb csipkebokra, Zengje szódat s a hit századokra Hintse fényét olthatatlanú! I