Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-11-23 / 47. szám
754 tott egy szenvedőt földi bilincseiből, melyek oly hangosan hirdették neki az igazság zaklatását és a szerencse megbizhatlanságát. Weber Samu. Böngészel — a »Prot. egyh. és isk. lap«-ból. — Marhauser Ferenc és Bauer Adolf uraknak. Midőn tisztelt uraságtokkal szemben állani szerencsém van, az élcek ezrei lódulnak ajakimra s kóvályognak fejem — igen nagy — ürességében. De rájolc parancsoltam, hogy most alazatos meghunyászkodassal vonuljanak félre és semmiféle bohósággal ne konfundálják a köztünk támadt kegyes beszélgetést, mert igen komoly dolog forog szóban, t. i. a magyar nyelv szent ügye. Tehát félre a tréfaval. Az ágostai evangélikusok legközelebbi egyetemes gyűlésén az anyakönyvek magyarul vezetése tárgyában beadott határozati javaslat megvitatása alkalmával egy tó tul érző magyar hazafi a maga álláspontjának védelmére a többek között azt is állította, hogy Tolnamegyében vannak olyan német egyházak, melyekben az anyakönyvek németül vezettetnek. Ezen állítás nyilvánosan, mintegy ünnepélyesen, mint legnyomatékosabb érv hozatott fel a szónok által, s a tolna-somogy-baranyai esperes ur által sem azonnal, sem később, sem szóval, sem a sajtóban meg nem cáfoltatott. Természetes, hogy ez állapot országszerte nagy megütközést szült. Mert a kálvinisták és tiszta magyar érzelmű lutheránusok erősen röstelik azt, hogy mig a német ajkú kathoükusok, papjaik buzgólkodása folytán becsületesen magyarosodnak, addig éppen prot. feleink között találkoznak nagy számmal, a kik szintén papjaik fáradhatlan buzgólkodasa folytán részint dühös pánszláv, részint dühös germán aspirációkkal bolonditjak allandóan magukat s veszélyeztetik a prot. autonomiát. Most meg már a tolnamegyei evang. papokról állítják sajat kollegáik azt, hogy közöttük is vágynák olyanok, kik csak az ujság-papiroson magyarok, a mit más olvas, de az anyakönyv papirosán, tehát szivük és egyházuk bensejében, már németek! Es ez a vád meg nem cáfoltatik: Megböngésztem tehát egyebek közt ezt a »különös dolgot* is. Kifejeztem erős gyanúmat. Egyúttal magát az esperes urat is teljes tisztelettel kigúnyoltam. Hogy is ne, az ég szerelmére ! Hát nem valóságos karrikatura az, hogy a legnagyobb gyűlésen, az ország hallatára egy tót pap, a legjobb magyarság hírében álló papoknak szemei közé vágja a germanismus vádiát, s e papok képviselője, szószólója zsebre dugja e vádat, nem húzza ki papjait a hínárból, hanem nekem, ki e papokat szeretem ugyan, de hozzájuk tulajdonkép semmi közöm, nekem, más egyház emberének kell alkalmat nyújtanom, hogy a bevádolt papok rehabilitáltassanak s a vád tisztáztassék 1 Böngésztem — mondom, szokott ravaszsággal arra számítván, hogy böngészetem felelet nélkül nem marad Nem is maradt. De oh fátum 1 a vád épen nincs tisztázva, mert az esperes ur ismét hallgat, mások felelnek, t. i. Marhauser tanár ur és Bauer e. megyei főjegyző ur. Hát hiszen örülök, hogy van szerencsém, de engedjék meg kijelentenem, hogy önök oly ügyben, mely az egyházmegye kormányzatának egyik legfontosabb ágát képezi, illetékes feleletet nem adhatnak. Sőt fellépésüknek némi komikus színezete van, olyanforma, mintha az országgyülésen a miniszterhez intézett interpellatióra a gyorsíró és jegyző felelne. A tanár ur igen kitünőleg taníthatja egyebek közt a gyorsirászatot, a főjegyző ur ritka szabatossággal vezetheti a jegyzőkönyvet, szóval, lehetnek mindenképen dicső emberek s vitéz magyarok — de: A három nagy megyére kiterjedő tractusnak minden egyes evang. egyházát nem látogatták meg személyesen, mint az esperes, minden egyház anyakönyvét nem látták saját szemeikkel, mint az esperes, a kormányzatbeli hibákért, mulasztásokért nem felelősek, mint az esperes, a kormanyzatbeli erélyért, buzgóságért nem érdemesek dicséretre, mint az esperes. Mit keresnek hát itt ? Miért kanaloznak oly lében, mely másnak van tálalva s a melyhez önöket nem hivta senki ? Nem gondolták-e meg, hogy ennek a lének a fenekén piszok is lehet s kanalozás közben felszínre kerülhet — egy német anyakönyvi kivonat képében ? Vagy ha már hívatlanul ide jöttek, miért nem küldették magukat esperesük által, annak nevében s megbízásából ? Miért van, hogy egyik sem mer hivatkozni egy — bár később megjelenendő — esperesi nyilatkozatra ? Tehát jó uraim, félre innen ! Teljesen meghízható, minden kétséget és gyanút kizáró feleletet csak az esperes vagy megbízottja adhat. Ez aztán illetékes felelet lesz. Egy ily felelet előtt én is méltó reverentiával leveszem a sipkát s eldobom a gyanút. De a mig ily felelet nem érkezik, addig a sipkám is, meg a gyanú is folytonosan fennáll. Ha sokáig nem érkezik, a gyanú nőni és erősödni fog. Ha végkép nem érkezik, ténynyé izmosul. Magától az esperes úrtól kérünk tehát feleletet. Igen, kérünk. Kéri az ő saját reputatiója, kéri a kormányzása alatt levő gyanúsított papság, kéri az a sok ezernyi szem és figyelem, mely most mind az esperes ur ajkaira van függesztve, kéri a magyar nyelv, kéri az egész magyar nemzet ! Vajha kenetteljes ajkaival akép fujhatná el ezt a gyanút, mint midőn a mester egy intéssel lecsillapitá a háborgó tengert 1 Csak még egy-két szót. Midőn én a szlávok és ger mánok üzelmeit, ha mardosó gunynyal is, de mindenkor és mindenütt a legnemesebb intentióból üldözöm, ezért az evang. egyház jobbjai részéről sokszor részesültem, folyvást részesülök is meleg kézszoritásokban. Marhauser tanár ur pedig ugyan ezen intentiómért megharagszik s furkós botot fog reám. Mert ezt mondja: »még a sváb türelem is furkós botot ragad az ily vakmerő támadónak legalább a jövőbeni megfélemlítésére.4 Hát ez igen magas irodalmi hang s szellemdus éle, hanem egy kis hiba mégis van benne. Elárulja ugyanis, hogy a tanar ur csakugyan tart valamitől, mert fél a jövőbeni megtámadásról s engem akar megfélemlíteni, hogy a jövőben támadni ne merészeljek, hanem hallgassak. Ugyan kedves tanár ur, hogy tudta ezzel a furkós bottal igy agybafőbe verni — önmagát ? No lám, hogy ismét nekem kell az ő védelmére is föl kelnem, nekem kell a tüskét kihúznom lábából, melybe önkényt hágott ! Mert ezennel ország-világ hallatára kijelentem, hogy a tanár urnák nincs oka félnie, ő a legtisztább s legderekabb magyar emberek egyike — csakhogy néha hencegni szokott s ugylátszik kissé ügyetlenül .... Hanem annyi bizonyos, hogy a ,sváb hatarokra4 ezután tízszeres szorgalommal eljárogatok. Csepeli Pál, ref. lelkész.
